Megjelent szerdán a Habitat for Humanity Magyarország éves jelentése a magyarországi lakhatás helyzetéről, amelyből az derül ki, hogy egyrészt mélypontra ért az állami lakástámogatás, másrészt az még mindig nem a rászoruló embereket célozza. A nonprofit szervezet 2012 óta állítja össze és jelenteti meg éves jelentését a lakhatás állapotáról, az adott évi kormányzati, szakpolitikai környezet változásáról, a lakhatáshoz való hozzáférhetőség, megfizethetőség helyzetéről, az idei jelentés első két fejezete már olvasható a szervezet honlapján.
A megjelent egyik fejezet a lakáspolitikával és a költségvetési kiadásokkal, a másik a lakhatási szegénységgel foglalkozik. A jelentésben kiemelik, hogy bár a kormány 2024 októberében bejelentett „gazdaságpolitikai akciótervének” egyik pillére a megfizethető lakhatás lett, a tervezett tíz intézkedés többsége mégsem a lakásszegénységben élőket célozza, inkább az építőipar és a gazdasági növekedés fellendítését szolgálják (pl. az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások vagy a SZÉP-kártyára érkező béren kívüli juttatások lakáscélú felhasználása).
Hozzáteszik, a fiataloknak szóló lakásprogram vagy a budapesti felsőoktatási kollégiumi férőhelybővítés hatása a lakhatási szegénységre csak a részletek ismeretében jelezhető előre, az akcióterv egyes elemei pedig korábbi szakpolitikai eszközök folytatását tartalmazzák (pl. kedvezményes 5 százalékos lakásáfa, vidéki otthonfelújítási program). Az intézkedések részletei pedig egyelőre nem is ismertek.
Összességében a lakáspolitikai eszköztár átalakításai nem szolgálták a lakhatási szegénységben élőkre való pontosabb célzást és inkább rontották a lakhatási szegénységben élők helyzetét, magyarul a kevésbé tehetősek lakásvásárlását nem sikerült érdemben könnyíteni.
Mint hangsúlyozzák, a lakástámogatások 90 százaléka a mai napig nem szociálisan célzott, miközben a központi állam reálértéken annyit költ most ezekre a kiadásokra, mint a 2010-es évek közepén a CSOK elindulása előtt, vagy az első Orbán-kormány (1998–2002) idején – ez a három időszak a lakástámogatások három mélypontja a rendszerváltás óta.
A jelentés szerzői ugyanakkor pozitív fordulatnak tartják, hogy most ősszel új elemként jelent meg a kormányzati kommunikációban a lakhatási válság, és remélik, hogy ez majd ösztönözheti a kormányt a lakhatási válság jellemzőinek feltárására, a lakhatási szegénység rendszerszintű megoldására. Emellett az új Európai Bizottság is célul tűzte ki az első európai megfizethető lakhatásra vonatkozó terv elkészítését, ezt kísérhetné egy hasonló magyar terv elkészítése is.
Emellett a szervezet szerint amennyiben bővülnek az európai uniós lakásügyi források, azok felhasználásával fontos lenne csökkenteni a lakáspolitikai ráfordítások ciklikus ingadozását és növelni a szociálisan célzott lakáskiadások arányát. Olyan támogatási programok kidolgozására van szükség, amelyek a lakhatási szegénységben élőket célozzák, és az energiaszegénységi szempontokat is figyelembe veszik.
A jelentés kitér arra, hogy 2022-ben a hazai társadalmat nagyságrendileg 4 millió háztartás alkotta, ezek átlagos nagysága 2,32 fő volt, ugyanakkor ezt árnyalja, hogy közel egyharmaduk (31 százalék) egyszemélyes háztartás. A háztartások több mint fele 1945 és 2000 között épült önálló családi házban él, közel egymillió háztartás pedig ’45 után épült társasházban, panelben. Közel 90 százalék a magántulajdonú ingatlanok aránya, a háztartások 7,6 százaléka bérel ingatlant, akár piaci, akár kedvezményes áron. Az ingatlanok átlagos nagysága 80 nm, jellemzően 3-4 szobásak.
A hazai ingatlanpiac jelentősen megmerevedett: az ország 4 millió ingatlanjának csupán 3,5 százaléka kerül piacra, 0,5 százaléknyi új lakás, ház épül évente. Ez azt jelenti, hogy az embereknek nincs pénzük lakást venni, vagy akár bérlőként belépni az ingatlanpiacra.
Mindeközben közel 90 ezer olyan háztartás van Magyarországon, amely nem rendelkezik házukon, lakásukon belül vízzel, fürdőszobával, WC-vel, és alacsony jövedelmi helyzetük miatt ezen a helyzeten önerőből nem tudnak változtatni. 2023-ban 475 ezer háztartás jelezte, hogy az általa lakott, használt ingatlan komoly problémákkal szembesül (pl. a tetőszerkezet beázik, vagy falazata/padlója/alapja nedvesedik, esetleg a nyílászárók vagy a padló rohad), ami az összes háztartás 11,6 százaléka, és közel 1,2 millió főt érint.
A lakhatási szegénységet különféle indikátorok alapján határozzák meg, a fő indikátorok a következők: lakhatáshoz való hozzáférés, lakhatás jogi biztonsága, lakásminőség, elhelyezkedés, megfizethetőség, valamint energiaszegénység. A lakhatási szegénységnek különböző fokozatai vannak, amelyek nem függetlenek egymástól, sőt, erősíthetik egymás negatív hatásait. Összességében azonban a jelentés szerint a lakosság 30 százaléka érintett a lakhatási szegénység legalább egy jellemzője által, ami kb. 1 millió háztartást, tehát 2 millió 877 ezer főt jelent.
