Hidvéghi Balázs lehet a Fidesz EP-listavezetője Varga Judit lemondása után

  • narancs.hu
  • 2024. február 12.

Belpol

Legalábbis folyosói pletykák szerint Hidvéghi alkalmas lehet. 

Egyelőre „folyosói pletyka”, de a kormánypártok környékén nem tartják elképzelhetetlennek, hogy Varga Judit közélettől való visszavonulása után Hidvéghi Balázs európai parlamenti képviselő lesz a Fidesz listavezetője az EP-választáson – írja az Index

A lap szerint mellette szól, hogy kiválóan beszél angolul és franciául is, így könnyen boldogul az uniós politikában. Nem okoz neki gondot, hogy a külföldi sajtónak nyilatkozzon, és a kormánypárti álláspontot képviselje. 

 

 

Hidvéghi 2004 és 2007 között politikai tanácsadóként dolgozott – Szájer József mellett – az Európai Parlamentben. 2008 és 2010 között a Fidesz országos kampányfőnök-helyettese, később a párt határon túli kampányfőnöke volt. Egy rövid ideig, 2013 és 2014 között tagja volt képviselőként a Magyar Országgyűlésnek. Majd 2014 és 2016 között a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadójaként, aztán szóvivőjeként tevékenykedett. Innen visszatért a pártpolitikába, és a 2019-es európai parlamenti választásokig ő a Fidesz kommunikációs igazgatója. 2019 óta a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője.

 
Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólal a jogállamiság magyarországi helyzetéről és a befagyasztott uniós pénzeszközökről tartott vitában az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén 2024. január 17-én.
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
 

Mint ismert Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Novák Katalin köztársasági elnök azután mondott le, hogy kiderült: kettejük hozzájárulása kellett ahhoz, hogy kegyelemben részesüljön K. Endre, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában vett részt. 

Varga Judit sajtóértesülések szerint a Fidesz EP-listáját vezette volna, de szombati bejelentése értelmében lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról és visszavonul a közélettől. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.