Hogy a fenébe is mennénk vissza – Kakuk György beszámolója Horgosról

  • Kakuk György
  • 2015. szeptember 16.

Belpol

A tábor az autópálya és a régi határátkelő közötti réten néhány óra alatt nőtt ki a semmiből. Tegnap reggel még a régi határátkelőnél gyülekeztek a menekültek.

„Egy nap. Érted? Egy nap alatt értünk ide a görög határtól” – mondja Szahir. Az észak-szíriai Kamisliből indult el négy héttel ezelőtt. Állunk a délutánra menekülttáborrá változott M5-ös autópálya szerb oldalán. A szerb és a magyar átkelők közötti résznél a kerítést meghosszabbítva egy kerekeken guruló vasfalt toltak be a magyarok. Szahir azt szeretné megtudni, most mi lesz?

„Senki nem tudja, senki nem mond semmit” – magyarázza. – „Nyolc napot csak Szíria és Törökország határán ültünk. Láttuk Antakyát, de átkelni nem tudtunk, mert lőttek a törökök. Aztán mégiscsak sikerült.”

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Edirne volt a következő állomás, ahol csónakkal mentek szárazföldtől szárazföldig. „Ott már nem volt visszaút, kifizettük a pénzt, 1200 dollárt, és visszafordulni nem lehetett. Az embercsempészeknél fegyver volt, és azt mondták, aki nem megy, lelövik. Pedig féltem rettenetesen, mert nagyok voltak a hullámok.”

Néhány órán múlt csak

A tábor az autópálya és a régi határátkelő közötti réten néhány óra alatt nőtt ki a semmiből. Tegnap reggel még a régi határátkelőnél gyülekeztek a menekültek. Sátrak álltak sorban a járdán és az út mindkét szélén. A kapu, amit a magyarok akkurátusan bezártak, világos üzenet volt. A dupla rendőrsorfal a túloldalon csak nyomatékosítás. Álltak és ültek az emberek a kapu előtt, és arra vártak, abban reménykedtek: egyszer ezt is ki kell majd nyitni. Tényleg nem értették, néhány órán múlott csak, hogy tovább tudjanak utazni.

Az autópályától nyugatra a kerítés mellett kellett elsétálni vagy ötven métert a konténerekig. Reggel még lehetett valamiféle remény, hogy itt történhet valami jó is – a csodavárás kategóriáit emlegethetnénk, ha ízetlenkedni akarnánk. A konténereknél lehet leadni a menekültkérelmeket, ott székel a rögtönítélő bíróság. Persze ez is csak szívatással kombinált szemfényvesztés része, hisz a menekültek nem kapnak tolmácsot. Magyar nyelven történik minden. Aztán a végén aláíratnak velük egy papírt, amiben az áll, hogy mindent megértettek, volt tolmács és a többi. Van hát ennek az egésznek egy olyan vésztörvényszék hangulata. Aztán délutánra már enyhül a nyomás. Alig vannak a konténertábor bejáratánál. Rájöhettek, átkúrás az egész.

Átlesni egy kicsit a réseken

Közben tüntetnek a menekültek, amikor meg nem, akkor csak próbálnak közelebb jutni a Mad Max ihlette vasfalhoz. Átlesni egy kicsit a réseken, nézni a magyar rendőrt, esetleg megpróbálni szót váltani vele. Hátha. Persze nem. A tábor meg nő. Jönnek az újak. Akik lekéstek mindent. Horgoson, a falu szélén a vasúti átjáróban ücsörögnek nagyobb csoportokban a fák alatt. Ők még nem döntötték el, hogy merre is indulnak tovább. Nem mintha valamerre is lehetne. Vannak, akik a sínek mentén gyalogolnak. Őket majd nem egy kapu, hanem a „Fury road” egy másik díszlete, a tehervagon várja. Ők aztán a régi határátkelőhöz érkeznek. Jönnek a csapatok a bozótosból folyamatosan. A vasúti átjárónál még ott a kézzel írott tábla, szép kék festékkel írott betűkkel: „BORDER 2 km” meg egy nyíl. Még este nyolckor is érkezik két busz. Néhány alulmotivált szerb rendőr próbálja elirányítani az utasokat. De azok csak állnak az út közepén tanácstalanul. Senki nem tudja, hogy merre kellene elindulni.

A határátkelőnél tüntetnek. Kiabálnak a kapun túl álló rendőröknek. Közben a kaput szépen feldrótozták. Pengedrót került mindenhova.

Mert ez nem maradhat így örökké…

Hojjatot nem nagyon érdekli a dolog. Ő a motorommal van elfoglalva. Már kétszer körbejárta, megsimogatta a benzintankot, mire meg meri kérdezni, hogy mennyivel megy. A barátjával, Shukrallahhal nézelődik. Afganisztánból jöttek, hazarák. Shukrallahot nem érdekli a motor, vele lehet beszélni másról is. Huszonhat éves, Dél-Afganisztánból indultak el egy hónapja. Eddig jutottak.

„Nem tudom, mi lesz itt velünk. Minden teljesen bizonytalan. Egy dolog biztos, vissza nem megyünk. Négyezer dollárba került eddig ez az út. Iránon és Törökországon keresztül jöttünk. Hogy a fenébe is mennénk vissza.”

Shukrallah huszonhárom éves, irodai menedzsmentet tanult. „Tulajdonképpen mindegy, bármi munkát elvállalok, aztán úgyis kialakul” – magyarázza. Közben megérkezik a harmadik afgán srác is. Szőkés vörös haja és kék szeme van. Meg egy vastag szemüvege. Ehson csak tanulni szeretne. „Hány éves vagy?” – kérdem. „Tizenöt” – mondja, és vigyorog. Tizenöt… és itt van. Afganisztánból. Nincsenek megrendülve a kerítéstől. Majd csak lesz valahogy. Mert hát ez így nem maradhat örökké.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.