Horn Gyula időzített bomba, csak azt nem lehet tudni, mikorra állították be, vélekednek a frusztrált és tanácstalan szocialista pártvezetők. A robbanás első lehetséges időpontjának a november 25-i programalkotó és tisztújító kongresszust tartják. Érezhetően tartanak is ettől, főként, mert az utóbbi hetekben azt tapasztalják, hogy az exminiszterelnöknek egyre több világmegváltó ötlete támad, ráadásul ezek némelyikét meg is valósítja. Mindez nem ment túl az MSZP első vonalának tűréshatárán, amíg Horn lakossági fórumokon vezette le energiáit.
Horn Gyula, a fantom
Hősünk - a látszat ellenére - egyetlen pillanatig sem pihent az elbukott választásokat követő nyugdíjba vonultatását követően. Csak hát a keszthelyi Szekfű Nőklub vagy a Kútvölgyi Idősek Otthonának közönsége előtt közkinccsé tett gondolatokkal Horn nem tudta az országos hírek alanyai közé verekedni magát. Néha persze megemlítették: mondjuk amikor - mint határnyitó - évfordulós kitüntetést kapott a németektől, vagy amikor ismételten a szocintern alelnöke lett.
Ám néhanapján oly összefüggésekben is hír lett személyéből, hogy az már bosszantotta a köpönyegéből előbújt utódokat. Nyugtalanító, amikor egy öntörvényű párttárs a jelenlegi legnagyobb kormánypárt miniszterelnökéhez - vagyis a nagy ellenfélhez - hasonlóan a párt irányvonalával ellentétes kemény szavakkal dorgálja az Európai Uniót, vagy a háromhetes parlamenti munkarend előnyeit ecseteli, vagy netán a párt és a frakció élén betöltött funkciók szétválasztásának kézenfekvő hasznáról elmélkedik.
Az elmúlt két évben a szocialisták feje fölött a múlt kísérteteként lebegő Horn Gyula a nyár közepén revitalizálta önmagát. Ehhez nem kellett más, mint hogy kiköltöztessék a Miniszterelnöki Hivatalból, s befészkelje magát a Köztársaság téri MSZP-székházba. A szocialisták tartottak bár a régi-új lakótárstól, arra mégsem számítottak, hogy pillanatokon belül megfagy a levegő a második emeleten. (Például az olyan jelenetek miatt, mint amikor a volt miniszterelnök Schmuck Andor kíséretében elvonul Kovács László pártelnök ajtaja előtt, amely mögött az elnökség éppen Horn viselt dolgairól tanakodik.)
A költözködést tiszteletbeli elnökösködés követte: az MSZP karitatív tagozatáról ugyan ma sem tudjuk, micsoda, és hogy egyáltalán országossá izmosodik-e, de antrénak nem volt rossz. Aztán jött az olajügyi rendkívüli ülés a parlamentben, amikor a módosult tudatállapotban lévő - vagy annak látszó; környezetében esküsznek rá, hogy azon a napon Horn legfeljebb cigarettát használt - exkormányfő bő félórás dörgedelemmel illette a kormánypártokat, a bizottsági tagokat és az összes olajtanút, nem beszélve Gyimóthy Nehülyéskedj Géza házalelnökről. Ekkor mimikáját és gesztusait figyelve, azt gondolhattuk, hogy Horn politikai öngyilkosságát látjuk - pedig újjászületése volt a műsoron. (Az ominózus parlamenti olajbeszéd egyébként - figyelemmel az élő előadásra - meghökkentően logikus szöveg, és nem érdektelen analízis.)
Horn Gyula, a valóság
A dolgok menete szeptember első napjai után felgyorsult, noha a Szövetség az Európai Magyarországért (SZEM) mozgalmat kezdetben majd mindenki tréfára vette. Nem így az MSZP - a jelek szerint gyengülő idegzetű - vezetői. Pedig mi a SZEM? Alapítója kitart amellett, hogy semmivel sem több, mint amit ő állít róla: egy Magyarország európai integrációs érdekeit szolgáló civil mozgalom. Amivel az a probléma - és többek között ezért idegesek a pártvezetők -, hogy Horn Gyula volt miniszter- és pártelnök, aki reggel nyolctól délután fél ötig az MSZP megújításán fáradozik (sőt egyre többet túlórázik is), ha megfeszül, sem civil attól, hogy szabadidejében az szeretne lenni. Hiába tiltakozik Horn Gyula és környezete, az a vélekedés nagyon is kézenfekvő, miszerint Horn (utódai szerencsétlenkedéseit megunva) a visszatérését készíti elő, s a mozgalomindítással lehetséges támogatói körét próbálja fölmérni.
A párt budapesti elnöksége mindenesetre gondoskodott arról, hogy a SZEM zászlóbontásából ügy legyen. A testület illetékese tíz nap késéssel ugyan, de szeptember 11-én tollat ragadott, és súlyos szavakat rótt a papírra, amelyek többek között ilyen gondolatokká álltak össze: "Véleményünk szerint az utóbbi időben pártunk volt elnökének kezdeményezései és megnyilatkozásai nem szolgálják az MSZP szavazóbázisának bővítését." Továbbá: Horn Gyula azon nyilatkozata, amely esetleges új szerepvállalására utalt az MSZP novemberben megválasztandó új vezetésében, és arra célzott, hogy a pártban még mindig ő tartja a zászlórudat - a "három tenorra" történő gyakori és szerencsétlen sajtóhivatkozásokkal együtt -, bizonytalanságot idézett elő a párttagság körében is. És bár a budapesti elnökség tisztában van "Horn Gyula elvtárs történelmi érdemeivel, politikai teljesítményével", mindazzal, amit pártelnökként és miniszterelnökként az MSZP-ért és az országért tett, azért mégis: a párton belüli tudatos munkamegosztás - amire szükség van - kialakítását csak az MSZP legitim vezető testületei koordinálhatják. És így tovább.
A párt országos elnöksége a fenti "érvek" előtt meghajolva úgy döntött, hogy a legképtelenebb és a legkevésbé hasznos forgatókönyvet alkalmazza a történtek tisztázására. Ezzel sikerült a pártnak elérnie azt is, hogy a Horn-ügyet három hétre garantáltan vezető hírré emelje. Minden napra jutott valami. Az elnökség szeptember 12-én bejelentette, hogy a Kovács László-Kiss Péter-Földes György-Lendvai Ildikó-féle négyes fogatot bízza meg Horn Gyula beszámoltatásával (1. számú hír). (Nekik az ilyesmiben van már gyakorlatuk, hiszen a miniszterelnök-jelölti pozícióra jelentkező Németh Miklóst is ők próbálták egzecíroztatni.) A raport két nappal később meg is történt (2. számú hír), igaz, az érintettek csak annyit árultak el a részletekről, hogy a részletekről inkább semmit sem árulnának el. Összehívtak inkább egy soron kívüli elnökségi ülést szeptember 18-ára (3. számú hír), amelyen a négyek tájékoztattak, és a testület állást foglalt, miszerint a továbbiakban mindenkinek minden megnyilvánulását alaposan egyeztetik, egyébként pedig lezártnak tekintik az ügyet. Ezt a konklúziót két nappal később levonta az MSZP megyei elnökeinek értekezlete is (4. számú hír).
Nem tétlenkedett ezalatt a Fidesz sem. Szájer József, a parlament európai integrációs bizottságának elnöke, aki saját bevallása szerint újabban a csatlakozás elkötelezett hívének tartja Horn Gyulát, rögvest a testület elé hívta a mozgalmárt (5. számú hír) - természetesen nem azért, hogy az MSZP-n belüli látszatfeszültéget gerjessze, ezt csak a nyugalomra áhítozó szocik terjeszthették. Az ülés jó hangulatúra sikeredett, az exkormányfő brillírozott, a mozgalomról mindenki mindent megtudott, a fideszes Braun Márton talán kissé túl is lőtt vezérei célján, amikor az általános nekilelkesedésben helyi segítséget ígért a SZEM vidéki kibontakoztatása érdekében (6. számú hír). És azóta hír minden, amiben Horn Gyula neve felbukkan, még az is, amikor Balatonszemesen határon túli magyar fiataloknak ad elő.
Horn Gyula, a munkás
A fentiek következtében alakult ki mára az a helyzet, amit pedig a leginkább szerettek volna elkerülni a szocialisták. Egyrészt nem tudták belül tartani a szokatlanul éles vitát, másrészt (és főként) Horn Gyula az 1998-as választási vereség óta most áll a legtávolabb attól, hogy háttérbe vonuljon. Mint azt tőle magától tudjuk, az exkormányfő angyalföldi munkásgyerek, akibe ha belerúgnak, visszarúg.
Pártjából a nyilvánosság előtt egyébként kevesen mernek ujjat húzni vele. Elsőként Molnár Gyula alelnök tett ilyet, aki sietett a világ tudomására hozni, hogy az MSZP vezetésében Horn Gyulának soha többé nem osztanak lapot. Az exminiszterelnök által két éve még tehetséges fiatalnak titulált Molnár Gyula ezzel kiérdemelte Horntól a "percemberke" besorolást. (Kettejük konfliktusát bonyolítja, hogy a leköszönő Lendvai Ildikó után e "percemberke" a budapesti elnöki poszt várományosa.)
Az MSZP jelenlegi vezetése mindazonáltal azt szeretné, ha Horn Gyula végre ténylegesen nyudíjazná magát. Legalábbis ez derül ki a SZEM-affért kísérő levelek sorából. "A négyekkel folytatott megbeszélésen partnereim azt szorgalmazták, hogy vonuljak háttérbe. Lényegében ugyanezt hangoztatják a jobboldali ellenfeleim is. Erre nem vagyok hajlandó, mert én is az MSZP sikerén fáradozom. Azt hiszem, eredménnyel" - fogalmaz Horn a legizgalmasabb, a megyei elnök elvtársakhoz írt opusában. Mármost az a kérdés, hogy az olyannyira (ám a jelek szerint hasztalanul) szorgalmazott háttérbe vonulás kinek az érdekeit szolgálná: a pártét vagy csak a jelenlegi vezetőkét. Nyilvánvaló, hogy az utóbbiakét egészen bizonyosan. Horn Gyula habitusát, képességeit, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, valamint az elvtársak körében még mindig meglévő tekintélyét ismerve, joggal tarthatnak az elnökség tagjai attól, hogy ha novemberben Horn közéjük keveredik, az idős mester - funkciójától függetlenül - pillanatok alatt átveszi az irányítást.
Így aztán mindenki azon töri a fejét, hogy Horn Gyula szeretne-e ismét szerepet vállalni a vezérkarban. ´ persze azt mondja, ilyet soha nem állított. Amihez általában hozzáteszi: egy politikus soha nem mondhatja, hogy soha. És a biztonság kedvéért még azt is leszögezi ilyenkor: MSZP-tagként joga van pályázni bármely pártbeli tisztségre.
Horn Gyula, a stratéga
A történet első számú kulcskérdése - ami a szocialisták és a szociszimpatizánsok népes táborát egy emberként izgatja - az, hogy mit akar valójában Horn Gyula. A végleges és teljes választ a kongresszuson kapják meg az érdeklődők, hacsak addig bele nem pusztulnak a kíváncsiságba. Egyvalamit azonban már most is tudunk: Horn Gyula azt akarja, hogy balga utódai kérjék ki a véleményét a stratégiai kérdésekben. Az exkormányfő egy nem oly régi interjújában panaszkodott: bár tud róla, hogy készül az MSZP-ben valami hosszú távú program a következő egy-másfél évtizedre, annak megalkotásába őt - sajnos - nem vonták be.
Az esetleges eljövendő pozícióról (már ha Horn novemberben befutna elnökségi tagnak) viszont senki nem tud semmit. A szocialisták első-második vonalának prominenseit kérdezgetve az a benyomásunk, hogy Horn Gyulának szemernyi esélye sincs a diadalmas visszatérésre, s valami okból majd´ mindegyikük azt állítja, Horn támogatóinak aránya húszszázaléknyi. Csak azt nem teszik hozzá, hogy milyen körben húsz százalék. (Az is szórakoztató, hogy eddig hárman tűntek fel a közelében az MSZP hajdan szép reményű politikusai közül: Csiha Judit exminiszter, Csintalan Sándor bukfencbajnok, valamint Schmuck Andor xénialázas fogyókúrakirály.)
A vélelmezett húsz százalék akár több is lehet még. Egy harmadvonalbeli párttag felfrissítette emlékezetünket: 1990-ben, Horn Gyula elnökké választását megelőzően kevesen gondoltak arra, hogy a tisztújító kongresszus előtt még remek elnöknek tartott Nyers Rezső a rendezvény után rendes, idős bácsiként hagyja el a tettek mezejét. Úgyhogy - forrásunk szerint - meg kell várni, hogyan alakul a hangulat a kongresszusig, mert Horn annak függvényében határoz majd, s próbálkozik meg elnökségi taggá, alelnökké vagy - ad absurdum - prezidentté emelkedni. Tényálladék, ez utóbbira senki sem mer gondolni.
A másik kulcskérdés: miért kapnak az MSZP vezetői frászt attól, hogy Horn Gyula aktivizálta magát? A legkézenfekvőbb magyarázat szerint azért, mert vele nem lehet megnyerni a választásokat, mivel az SZDSZ-től lelépett, liberálisnak mondott szavazópolgár idegrángani kezd, ha Horn Gyula magvas gondolatait hallja a demokratikus deficitről és az Európai Unióról. Hogy ezt mennyire gondolják komolyan a szocialisták (például, ha Hornra kellene szavazni a kongresszuson), az más kérdés. A fenti nézet nem mellesleg egybevág a legfelső pártvezetés eminens érdekeivel is, akik szívesen hagyják figyelmen kívül azt a tényt, hogy a Horn Gyula vezette MSZP egyszer már fölényesen nyert választásokat. ´k inkább azt a tényt emlegetik, hogy a párt Hornnal el is vesztett egy választást - és az volt később.
Horn Gyula, a kérdés
Kérdés, hogy az, amit oly gyakran emlegetnek - hogy tudniillik Horn a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők körében igen népszerű -, valóban így van-e, s ha igen, ugyanígy látja-e az MSZP jelenlegi vezetése is. E közhelyszerű kategorizálás értelmében van még ugyebár Németh Miklós (aki szerint szintén háttérbe kellene vonulnia Horn Gyulának, ám hogy ezt hogyan gondolja, arról még nem kérdezte senki); az ugyancsak európai tagtárs állítólag a vidéki, sőt a "keresztény Magyarország" megszólítójaként életképes. (Mellesleg éppen a puha diktatúra utolsó miniszterelnökének fáj a leginkább, hogy a szocialisták levelezésükben és hírlevelükben - és egynémely fórumokon - még mindig elvtársazzák egymást.) Kovács László pártelnök pedig, úgymond, a balliberálisok embere. Egyszóval mindenki tud valamit, csak a karmester kallódott el valahol, a zenekarról meg nem vesznek egyelőre tudomást a tenorok.
A borzalmas hasonlattal - a copyright állítólag a jelenlegi elnököt illeti - "három tenorként" emlegetett Kovács-Németh-Horn hármas adott esetben egymás erényeire is megpróbálhatna építeni, ám ehelyett összevissza skáláznak. Disszonanciájukkal már sikerült leplet borítaniuk az Orbán-Torgyán duó költségvetési egyezkedésére; s ha így folytatják, akkor legoptimistább híveik szerint is sikerül a pártnak néhány percentet lefaragni a kurrens közvélemény-kutatási adatok alapán e pillanatban jelentős előnyből.
A tét tehát az, hogy 2002-ben lesz-e épkézláb riválisa a szervezkedő jobboldalnak, vagy pedig az MSZP-nek sikerül ismét a Fidesz mögé küzdenie magát. Ezt a jelentős bravúrt - a jelenlegihez hasonló nyerő helyzetből - egyszer már, 1998 tavaszán, abszolválta a párt.
Gazda Albert
Tüske Erika
