Így nyertek egyre nagyobb teret az egyházak a közoktatásban

Az Alaptörvényben elismert egyházak számára megnyitott ingyenes ingatlanszerzési lehetőség része annak a folyamatnak, amelyben a politikai hatalom a világi közoktatást minden módon ellehetetleníti, az egyházi fenntartású iskolák lehetőségeit pedig egyre bővíti. Az egyházaknál sem mindenki örül ennek.

Egy decemberi törvénymódosítás szerint az egyházak ingyenesen megkaphatják azokat az ingatlanokat, amelyekben hitéleti vagy közcélú tevékenységet folytatnak – még akkor is, ha soha nem volt az övék. Iskolákat és óvodákat is, s csak a mértékletesség, e szép emberi tulajdonság szabhat gátat az egyházak bírvágyának. Mindez lényegében egyetlen szavukba kerül, az önkormányzatoknak nincs mérlegelési lehetőségük. (Lásd: Az úr szerény szolgái, Magyar Narancs, 2023. március 8.) Hogyan jutottunk el a fakultatív hitoktatástól idáig?

Ahogyan az a Fidesz-univerzumban már megszokott, ez esetben is azzal indult minden, hogy a jobboldal kreált egy megoldásra váró „súlyos” helyzetet, amin mindenképpen javítani akart. Semjén Zsolt és Szászfalvi László, a KDNP képviselőcsoportjának tagjai 2010 májusában a közoktatási törvény módosítását kérték az Országgyűléstől arra hivatkozva, hogy a hatályos jogszabály „diszkriminálja az egyházi intézményeket”. Mégpedig úgy, hogy teljesíthetetlen anyagi terheket ró azokra az önkormányzatokra, amelyek az egyházaknak adnák át a közoktatás feladatát. Addig, ha egy önkormányzat átadta a fenntartói jogot, meghatározott ideig fizetnie kellett az egyházaknak járó úgynevezett kiegészítő támogatás összegét (ez kezdetben két év volt, majd három, végül öt). A 2010-es módosítás nyári elfogadása után az év szeptemberétől az államra szállt ez a kötelezettség.

Párhuzamos folyamatok

Totyik Tamás, a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) alelnöke akkoriban kutatóként elemezte a helyzetet. Megállapította, hogy az iskolák tömeges átadása az egyházaknak már azelőtt elindult, hogy az intézményeket az Orbán-kormány elvette volna az önkormányzatoktól. Persze, ennek megvolt az oka: az önkormányzatok akut – és az azóta eltelt évtizedben mára a válságosig romlott – forráshiánya. Mint írta, „egy év alatt 25 százalékkal nőtt” az egyházi fenntartású iskolák száma. „A vége az lett, hogy a református és a katolikus egyház is körlevélben hívta fel a figyelmet, hogy több iskolát nem tud az egyház fenntartani, így ők nem vállalnak jogi és pénzügyi garanciát a további iskolaátvételekhez.”

A második Orbán-kormány 2013-tól egyszerűen megtiltotta, hogy az önkormányzatok általános és középiskolákat tartsanak fenn. Tény, hogy sok önkormányzat erre már nem is lett volna képes. Az sem mellékes, hogy 2008-tól az akkori baloldali kormány az ún. kistérségi iskolákba irányította azokat a gyerekeket, akiknek a települése nem tudta összehozni az előírt osztálylétszámokat. Szerte az országban az önkormányzatok jó része, hogy megmaradjon az iskola, már akkor az egyházak felé fordult; adott esetben a suli árván maradt épületét ajánlották fel, átadva a fenntartói jogokat.

 

Semjén foglal

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

E folyamat még inkább felgyorsult az Orbán-kormányok alatt a nem egyházi iskolák államosítása, illetve a közoktatás (NER-nyelven: köznevelés) centralizációja nyomán. Immár azonban nem a költségek, hanem az állami „gondoskodás”, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) mindent gúzsba kötő szabályozása elől menekültek az önkormányzatok, illetve a tanárok, szülők, tanulók. Mindez persze nem volt ellentétes a Fidesz–KDNP-kormány szándékaival, sőt az olykor az értelmetlenségig túlhajtott központosítás célja talán eleve nem is volt más, mint az egyházi jelenlét erősítése – s milyen jól mutatott, hogy mindez voltaképp önkéntes alapon ment végbe. Mindeközben a kormányzati kommunikáció azt sulykolta, hogy a központosítás javít az iskolák színvonalán, hiszen a központi tervezés révén előbb-utóbb az elmaradottabb térségekben is javulnak az oktatás feltételei. Ám ennek a fordítottja történt: nem a rosszabb feltételekkel működő állami iskolák zárkóztak fel a jobbakhoz, hanem mindenhol egyre romlottak az anyagi, tárgyi és személyi feltételek, elsősorban vidéken. Nem véletlen, hogy a fővároson és a nagyvárosokon kívül egyre több oktatási intézmény vélte az egyházi fenntartásban meglelni a kivezető utat.

E két folyamat – egyfelől a nagyfokú központosítás, másfelől az egyházi iskolák térnyerése – párhuzamosan zajlott. Hatalmi és hatalomtechnikai szempontok kerültek előtérbe: a települési önkormányzatok szerepének drasztikus csökkentése, és az elsöprő lendületű ideológiai offenzíva, ami a közoktatásban (köznevelésben) különösen látványosan megnyilvánult.

Nem mellesleg ezzel a Fidesz felülírta az Alkotmánybíróság azon 1993-as határozatát, amely lényegében azt mondta ki, hogy amennyiben egy településnek egyetlen általános iskolája van, az nem adható egyházi fenntartásba. Ehhez képest ma már a települések 6 százalékánál pont ilyen helyzet alakult ki.

Országosan pedig az általános iskolák több mint ötöde, a gimnáziumoknak mint­egy 30 százaléka egyházi fenntartásban működik. Az általános iskolások 16 százaléka, a gimnazis­táknak pedig több mint a negyede egyházi intézmény tanulója.

Differenciálás

Totyik Tamás úgy véli, „a kormánynak egyértelmű szándéka, hogy az elitképzést az egyház oktatási intézményeibe tegye át. Arányát tekintve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban – Magyarországon ez az elitképzés egyik színtere – nagyon magas az egyházi oktatási intézmények részesedése”.

A 2011-ben hamarjában elfogadott Alaptörvény számos megfogalmazását is átjárja a rezsim által erőltetett vallási ihletettség, az utóbb keletkezett köznevelési törvényt nemkülönben. Amúgy nem volt ez váratlan, hiszen a kormányzásra készülő Orbán-csapat „erkölcsi iránytűje”, a KDNP már 2009-ben közzétette Iskola – erkölcs – tudás című dokumentumát, amelyben nem kertelt: a hatalom megszerzése után késlekedés nélkül meg kell kezdeni az oktatásügy újraépítését „a közmegegyezésen nyugvó európai humanista értékek, a természetjog, a kereszténységben gyökerező erkölcsiség talapzatán”. A kötelező hittan és erkölcstan, illetve etika tantárgy órarendbe iktatása ennek a konkrét megnyilvánulása. (Hogy az erkölcs miért kapcsolódik feltétlenül a hithez – különösen történelmünk bizonyos fejezeteinek, de némiképp jelenlegi közállapotaink ismeretében is –, az persze jócskán magyarázatra szorulna, de hát ezen azóta sem rágódnak a rendszer kiszolgálói.)

A NER szándékai az ideológiai elvárásoknál sokkal egyértelműbben kiütköztek az eltérő finanszírozásban. Az egyházi iskolák tanulói létszám szerint, az államiak a feladatellátás alapján juthatnak a központi normatívához (utóbbinál tehát azt nézik, egy adott tankerületben mennyi osztály van, ahhoz mennyi álláshely, mekkora összeg szükséges). A bérhelyzet amúgy mindkét típusú intézményrendszerben nyomorúságos, a szabály csak azt mondja ki, hogy az állami iskolák tanárainál alacsonyabb fizetést nem kaphatnak az egyháziak, vagyis a pedagógusi bértábla alsó határa rájuk is vonatkozik.

Az állam azonban plusztámogatásokat ad az egyházaknak, bár nem feltétlenül az oktatási intézményeinek. Igaz, ami nincs megcímkézve, arra is használható. Ezért például az egyházi fenntartású iskolák jóval könnyebben tudnak fejlesztésre pályázni, mint a tankerületi fenntartásúak, amelyeknek nehezebb az önerőt előteremteni. 2010-től – kisebb visszaesésekkel egy-egy tanévben – az egyházi iskolák finanszírozása egyébként is kezdett felfutni, volt olyan időszak, amikor négyszer több pénz jutott fejenként az ott tanulókra, mint az állami iskolákba járókra.

Az egyházi iskolák munkáját számos könnyítés, az államiakétól eltérő lehetőségek segítik. Ezeket külön fel is sorolja a köznevelési törvény. Például az osztály- és csoportlétszámokat meghatározó rendelkezések közül csak a maximumot megállapítók vonatkoznak rájuk; s a fenntartó pályáztatás és további eljárás nélkül is adhat intézményvezetői megbízást. Az egyház továbbá az iskolái „szmsz-ében és házirendjében a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség tanításával összefüggő viselkedési és megjelenési szabályokat, kötelességeket, jogokat és hitéleti tevékenységet írhat elő, és ezek megszegése, elmulasztása miatt a gyermek, tanuló és a pedagógus ellen fegyelmi eljárás indítható”.

Kétkedő hangok

A rendszerváltáskor még az volt vita tárgya, beengedjék-e a hittanoktatást a világi iskolákba, és ha igen, a tanrendben szerepeljen-e. Mint ismert, végül fakultatív tárgyként volt felvehető a hittan. Manapság viszont már „viheti” az egyház az iskola épületét is. Vannak, akik szerint a világi oktatás látványos visszanyesését nem csupán a rezsim ideológiai szempontjai magyarázzák. A túlközpontosító orbánista állam egyre kevésbé bírta, bírja szusszal – úgy intellektuálisan, mint anyagilag – az államosított közoktatás fenntartását és működtetését.

Noha a hírekben napjainkban inkább az szerepel, hogy a frissen hatályosult törvény alapján melyik egyház melyik ingatlant ein­standolná az önkormányzatoktól, vannak olyan egyházi körök, amelyek nyilvánosan és csendesen morgolódva azt mondják: ez már túl sok, az egyházaknak nem szabad abba a hibába esni, hogy fenntarthatatlan méretűvé duzzasztják oktatási intézményeik számát. És vannak elvi fenntartások is. Például az evangélikusok országos presbitériuma ülésének összefoglalójából idézett az evangelikus.hu nyomán a Szemlélek blog február 23-án: „Az elmúlt napokban a világi médiában is jelentek meg hírek arról a törvényről, amely lehetővé tenné bizonyos állami és önkormányzati intézmények ingatlanjainak egyházi tulajdonba kerülését. Az országos presbitérium – áttekintve az egyház intézményei által használt ingatlanállományt, és megvizsgálva a rendelkezésre álló adatokat – úgy döntött, hogy nem él a törvényben felkínált lehetőséggel.” Ez a Kell az országnak ennyi egyházi iskola? című cikkben olvasható. A Katolikus Püspöki Kar egyik tagja pedig azt jelezte a Szemléleknek, hogy „nem tudják, kinek az ötlete volt a törvénymódosítás, milyen valós igényre adott válasz lenne ez, de jó alkalmat teremt a kezdeményezés arra, hogy ahol rendezetlen jogi helyzet van, ott leüljön tárgyalni az érintett önkormányzat és az egyházi iskolafenntartó – utóbbi esetben a szerzetesrend vagy az egyházmegye képviselője”. A lap ehhez annyit fűzött hozzá, hogy ez törvénymódosítás nélkül is megtörténhetne.

A Szemlélekhez amúgy többfelől is olyan értesülés jutott el, hogy

a törvénymódosítást a reformátusok kérték.

Az egyház egyik vezetője azonban határozottan azt válaszolta a portálnak, hogy nem ők kérték, s nem tudja, „milyen pontos igény állhat a törvénymódosítás hátterében”. Mindazon­által „maga az elgondolás nem életszerűtlen, hanem egyfajta válaszlépés lehet az egyházi fenntartású iskolák elszaporodása során kialakult esetleges rendezetlenségekre”.

A kormánytöbbség mindenesetre nem bízta a véletlenre a dolgot, és immár törvény mondja ki, hogy „a kormány jogosult a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségeket, belső egyházi jogi személyeket közcélú tevékenységük folytatásához szükséges ingatlan megszerzésében segíteni”.