Magyar Narancs: Beszélgetésünk apropója új könyve (Újratervezés. Szocializmus Magyarországon a 20. században, Osiris Kiadó), amely a szocializmusnak nevezett berendezkedéssel kapcsolatos hazai, főleg értelmiségi diskurzusok, viták elemzését kínálja. A témaválasztás abból a szempontból is izgalmas, hogy a baloldali gondolatok manapság eleve marginálisak, sem az uralkodó politikai irányzat, sem annak potenciális ellenzéke nem ebben gondolkodik. És ahogyan a könyvéből is kiderül, ez nagyjából a ’80-as évek végétől így van. A politikai és intellektuális ellenszél dacára miért foglalkoztatta mégis e téma?
Rainer M. János: Két okból vállalkoztam arra, hogy megírjam ezt a könyvet. Az egyik pont ez: hogy mindennek dacára foglalkozni kell vele. Én is úgy láttam, hogy ma nagyon kevés időszerűtlenebb gondolat van ennél.
A másik ok viszont komolyabb: mindig is ez állt a figyelmem középpontjában. Több mint négy évtizede a szocialistának nevezett rendszer foglalkoztat.
A mostani vállalkozás annyiban más, hogy ez egy eszmetörténeti vizsgálat – kicsit untam már a politika világát. Ez a könyvem egy gondolat, a szocializmus víziójának a története. Megírása közben tudatosan el akartam szakadni a politika reálfolyamataitól. Életem fele abban a rendszerben zajlott, abban a nyelvi térben nőttem fel, érdekelt tehát, hogy kik, mikor, hogyan gondolták el a szocializmust. A címben szereplő újratervezés fogalma részben a népszerű GPS-alapú navigációs eszközök kapcsán született. Az egyik ilyen termék reklámjában olvastam, hogy sok egyéb mellett mit tud a készülék. Letéréskor újratervezés: igen. Így volt a katalógusban. Ettől függetlenül két munkatársam is ezt a fogalmat javasolta a 2018-as évkönyvünk témájául – ez nagyon tetszett.
MN: Mekkora kihívás volt összeszedni a több évtizednyi újratervezési kísérleteket?
RMJ: Részben ismertem az erről szóló szövegeket. Ezeket olvasva és újraolvasva feltűnt: összegző elképzelés ritkán született. Ami arról szólt volna, hogy mégis, milyen a szocializmus, milyen lesz, ahová úgymond elérkezünk. Kérlelhetetlen történelmi szükségszerűség – ezt még nekünk így tanították. De hogy fog ez kinézni? Miért van az, hogy egy eszmerendszer, amely egy teleologikus történet végpontjaként vagy ahhoz közeli állomásként tételezi magát, ennyire töredékes vízióval rendelkezik? Ez szerintem nagyon érdekes. Tudatosan keresve azokat, akik mégis rendelkeztek ilyen elképzelésekkel, meglepő módon azt találtam, hogy ők túlnyomórészt a fennálló rezsimmel szemben fogalmazták meg a maguk vízióját. Hozzá kell tenni, én a magyar újratervezőket elemeztem, részben a kapacitásom és tudásom korlátai miatt, részben pedig azért, mert úgy éreztem, ez a történet érdekel igazán, ahogyan talán az olvasókat is.
MN: Utólag azt szokás mondani, a létező szocializmus nem is volt szocializmus, legfeljebb annak egy rontott, torz verziója, amihez képest azért lehet valami igazi is.
RMJ: Lényegében a történet kezdetétől, de főleg Sztálin halála után nagyon sokan mondták, hogy a szovjet típusú rendszert teljes tévedés szocializmusnak nevezni. Mert nem az, sőt kompromittálja az eredeti szocialista gondolatot. Ez egy lehetséges álláspont, nem tagadom. Egyszerűen praktikus okokból fogadom el azt, hogy márpedig ez a szocializmus. Először is a rendszer magát szocializmusnak nevezte. Más kísérletek, amelyek a társadalmi igazságosság normatív korrekciós rendszereinek bevezetésére törekedtek – talán éppen azért, nehogy összetévesszék velük a létező szocialista kísérleteket –, óvakodtak magukat szocializmusnak nevezni. Beszéltek szociális piacgazdaságról, jóléti államról, mindenféle korrekciós rendszerekről. Nem tudok róla, hogy Svédországban, Nyugat-Németországban, Ausztriában mindezt szocializmusnak hívták volna, és a célképzetek között sem szerepel a szocializmus elérése, pláne nem forradalmi úton.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
