Interjú

„Iszonyú felelőtlen és gonosz”

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója a homofóbtörvényről

Belpol

Hogyan lehet értelmezni a homofóbtörvényt, milyen hosszú és rövid távú következményei lehetnek? Párhuzamba állítható-e a civiltörvénnyel? Ki jár vele igazán rosszul és ki fog segíteni? Milyen jogi eszközök vannak a jogvédők kezében, és min változtathatnak a nemzetközi reakciók?

Magyar Narancs: Orbán és a kormánypárti politikusok szerint a törvény nem korlátozza a 18 éven felüliek életét, nincs benne szövegszerűen az, hogy őket is érintené a törvény, az csupán a gyerekek és a szülők jogát védi.

Vig Dávid: Akkor lehet, hogy maga Orbán Viktor sem olvasta a törvényt, mert abban a szülők joga kifejezés nem szerepel. Sőt, ez a törvény éppen a szülők kezéből veszi ki a döntést, és egy állami intézmény kezébe adja, hogy az döntse el, melyik szexuális felvilágosítást nyújtó, vagy az iskolai erőszak csökkentésén dolgozó civil szervezet mehet be az iskolába. Az a szabály pedig, hogy a médiaszolgáltatóknak tilos 18 éven aluliak számára elérhetővé tenni olyan reklámot vagy műsort, amely megjeleníti vagy népszerűsíti a homoszexualitást vagy a nemváltást, igenis hatással van a felnőttekre is: ha ugyanis a fiatalok számára nem lesznek elérhetők ezek a tartalmak este 10 előtt, akkor a felnőttek sem tudják majd nézni. A szülők jogával érvelni elképesztően cinikus félremagyarázása a törvénynek.

MN: Nem egyszerű értelmezni, mit akar mondani pontosan a törvény, mit takar a homoszexualitás „népszerűsítése”, hol vannak a határok, mit lehet sugározni és mit nem. Ön szerint mit jelentenek ezek a fogalmak?

VD: Jogászként nagyon nehéz értelmezni ezt a törvényt. Sok helyen nem tartalmaz normatív erejű szabályokat, nem határoz meg konkrét magatartásokat, és nehéz elképzelni, hogy egy bírósági eljárásban hogyan fognak működni ezek a jogilag meg nem határozott fogalmak. A jogszabályoknak Magyarországon régebb óta egyre erősebb a kommunikációs funkciójuk; vagyis nem életviszonyokat akarnak szabályozni, hanem valamilyen politikai terméket kívánnak kommunikálni. Ezzel a törvénnyel most három dolgot céloznak: először is azt, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén szigorúbb legyen az elkövetők elleni fellépés. A másik kettőnek ehhez viszont semmi köze: az állam ki akarja radírozni a nyilvánosság egy jelentős részéből az LMBTQ-közösséget; és ki akarja rekeszteni az iskolákból azokat a programokat, amelyek valamilyen formában a szexualitással foglalkoznak.

MN: Utóbbi kettőnek milyen azonnali vagy rövid távú következményei lehetnek?

VD: Van egy úgynevezett chilling vagy dermesztő hatásnak nevezett jelenség, amikor a politika küld egy üzenetet egy elvárt magatartásról, például a médiaszolgáltatóknak, hogy ne mutassanak be a sugárzott műsoraikban nemváltást vagy homoszexualitást. Azok a médiaszolgáltatók, amelyek nem aktivisták, megpróbálnak ennek megfelelni, és inkább öncenzúrázzák magukat. Főleg úgy, hogy tudják: ha eljárás indul ellenük, abban az a Médiatanács dönt, amely már rég nem számít független szervezetnek. Így részben jogos ez a félelem, de őket is arra bátorítanám, hogy ami értelmetlen ebben az igazságtalan törvényben, azt ne akarják betartani.

Ami pedig az iskolai programokat illeti, van egy legalább annyira aljas csúsztatás, mint ahogy a pedofíliát és a homoszexualitást összemossa a törvény. A homoszexualitást úgy ábrázolják, mint szexuális tevékenységet, nem mint szexuális orientációt és nemi identitást. Gyerekeket vágnak el attól, hogy megértsék, milyen a 21. században az őket körülvevő világ, hogy vannak a magyar társadalomban LMBTQ-emberek, és attól, hogy segítsék őket egy előbújás előtt. Magyarországon az iskolarendszerben több tíz- vagy akár százezer lehet azoknak a fiataloknak a száma, akiket érintenek ezek a kérdések. Ez durva korlátozása a fiatalok tanuláshoz való jogának és a pedagógusok tanításhoz való jogának is. Ez azt is mutatja, hogy az állam nem bízik a saját tanáraiban. Meg akarja nekik mondani, hogy ha majd biológia- vagy osztályfőnöki órán a szexualitásról beszélnek, akkor vegyék figyelembe Magyarország alkotmányos identitását és keresztény kultúráját is. Nekem egy ilyen órám volt, még 1997-ben a gimnáziumban, ahol azt mutatták meg, hogyan kell egy óvszert kibontani és felhúzni. Ezentúl azon fognak lamentálni a tanárok, hogy Magyarország keresztény kultúrájába vajon illeszkedik-e az óvszer felhúzása. Ez nonszensz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.