„Iszonyú felelőtlen és gonosz”

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója a homofóbtörvényről

Hogyan lehet értelmezni a homofóbtörvényt, milyen hosszú és rövid távú következményei lehetnek? Párhuzamba állítható-e a civiltörvénnyel? Ki jár vele igazán rosszul és ki fog segíteni? Milyen jogi eszközök vannak a jogvédők kezében, és min változtathatnak a nemzetközi reakciók?

Magyar Narancs: Orbán és a kormánypárti politikusok szerint a törvény nem korlátozza a 18 éven felüliek életét, nincs benne szövegszerűen az, hogy őket is érintené a törvény, az csupán a gyerekek és a szülők jogát védi.

Vig Dávid: Akkor lehet, hogy maga Orbán Viktor sem olvasta a törvényt, mert abban a szülők joga kifejezés nem szerepel. Sőt, ez a törvény éppen a szülők kezéből veszi ki a döntést, és egy állami intézmény kezébe adja, hogy az döntse el, melyik szexuális felvilágosítást nyújtó, vagy az iskolai erőszak csökkentésén dolgozó civil szervezet mehet be az iskolába. Az a szabály pedig, hogy a médiaszolgáltatóknak tilos 18 éven aluliak számára elérhetővé tenni olyan reklámot vagy műsort, amely megjeleníti vagy népszerűsíti a homoszexualitást vagy a nemváltást, igenis hatással van a felnőttekre is: ha ugyanis a fiatalok számára nem lesznek elérhetők ezek a tartalmak este 10 előtt, akkor a felnőttek sem tudják majd nézni. A szülők jogával érvelni elképesztően cinikus félremagyarázása a törvénynek.

MN: Nem egyszerű értelmezni, mit akar mondani pontosan a törvény, mit takar a homoszexualitás „népszerűsítése”, hol vannak a határok, mit lehet sugározni és mit nem. Ön szerint mit jelentenek ezek a fogalmak?

VD: Jogászként nagyon nehéz értelmezni ezt a törvényt. Sok helyen nem tartalmaz normatív erejű szabályokat, nem határoz meg konkrét magatartásokat, és nehéz elképzelni, hogy egy bírósági eljárásban hogyan fognak működni ezek a jogilag meg nem határozott fogalmak. A jogszabályoknak Magyarországon régebb óta egyre erősebb a kommunikációs funkciójuk; vagyis nem életviszonyokat akarnak szabályozni, hanem valamilyen politikai terméket kívánnak kommunikálni. Ezzel a törvénnyel most három dolgot céloznak: először is azt, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén szigorúbb legyen az elkövetők elleni fellépés. A másik kettőnek ehhez viszont semmi köze: az állam ki akarja radírozni a nyilvánosság egy jelentős részéből az LMBTQ-közösséget; és ki akarja rekeszteni az iskolákból azokat a programokat, amelyek valamilyen formában a szexualitással foglalkoznak.

MN: Utóbbi kettőnek milyen azonnali vagy rövid távú következményei lehetnek?

VD: Van egy úgynevezett chilling vagy dermesztő hatásnak nevezett jelenség, amikor a politika küld egy üzenetet egy elvárt magatartásról, például a médiaszolgáltatóknak, hogy ne mutassanak be a sugárzott műsoraikban nemváltást vagy homoszexualitást. Azok a médiaszolgáltatók, amelyek nem aktivisták, megpróbálnak ennek megfelelni, és inkább öncenzúrázzák magukat. Főleg úgy, hogy tudják: ha eljárás indul ellenük, abban az a Médiatanács dönt, amely már rég nem számít független szervezetnek. Így részben jogos ez a félelem, de őket is arra bátorítanám, hogy ami értelmetlen ebben az igazságtalan törvényben, azt ne akarják betartani.

Ami pedig az iskolai programokat illeti, van egy legalább annyira aljas csúsztatás, mint ahogy a pedofíliát és a homoszexualitást összemossa a törvény. A homoszexualitást úgy ábrázolják, mint szexuális tevékenységet, nem mint szexuális orientációt és nemi identitást. Gyerekeket vágnak el attól, hogy megértsék, milyen a 21. században az őket körülvevő világ, hogy vannak a magyar társadalomban LMBTQ-emberek, és attól, hogy segítsék őket egy előbújás előtt. Magyarországon az iskolarendszerben több tíz- vagy akár százezer lehet azoknak a fiataloknak a száma, akiket érintenek ezek a kérdések. Ez durva korlátozása a fiatalok tanuláshoz való jogának és a pedagógusok tanításhoz való jogának is. Ez azt is mutatja, hogy az állam nem bízik a saját tanáraiban. Meg akarja nekik mondani, hogy ha majd biológia- vagy osztályfőnöki órán a szexualitásról beszélnek, akkor vegyék figyelembe Magyarország alkotmányos identitását és keresztény kultúráját is. Nekem egy ilyen órám volt, még 1997-ben a gimnáziumban, ahol azt mutatták meg, hogyan kell egy óvszert kibontani és felhúzni. Ezentúl azon fognak lamentálni a tanárok, hogy Magyarország keresztény kultúrájába vajon illeszkedik-e az óvszer felhúzása. Ez nonszensz.