Interjú

„Iszonyú felelőtlen és gonosz”

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója a homofóbtörvényről

Belpol

Hogyan lehet értelmezni a homofóbtörvényt, milyen hosszú és rövid távú következményei lehetnek? Párhuzamba állítható-e a civiltörvénnyel? Ki jár vele igazán rosszul és ki fog segíteni? Milyen jogi eszközök vannak a jogvédők kezében, és min változtathatnak a nemzetközi reakciók?

Magyar Narancs: Orbán és a kormánypárti politikusok szerint a törvény nem korlátozza a 18 éven felüliek életét, nincs benne szövegszerűen az, hogy őket is érintené a törvény, az csupán a gyerekek és a szülők jogát védi.

Vig Dávid: Akkor lehet, hogy maga Orbán Viktor sem olvasta a törvényt, mert abban a szülők joga kifejezés nem szerepel. Sőt, ez a törvény éppen a szülők kezéből veszi ki a döntést, és egy állami intézmény kezébe adja, hogy az döntse el, melyik szexuális felvilágosítást nyújtó, vagy az iskolai erőszak csökkentésén dolgozó civil szervezet mehet be az iskolába. Az a szabály pedig, hogy a médiaszolgáltatóknak tilos 18 éven aluliak számára elérhetővé tenni olyan reklámot vagy műsort, amely megjeleníti vagy népszerűsíti a homoszexualitást vagy a nemváltást, igenis hatással van a felnőttekre is: ha ugyanis a fiatalok számára nem lesznek elérhetők ezek a tartalmak este 10 előtt, akkor a felnőttek sem tudják majd nézni. A szülők jogával érvelni elképesztően cinikus félremagyarázása a törvénynek.

MN: Nem egyszerű értelmezni, mit akar mondani pontosan a törvény, mit takar a homoszexualitás „népszerűsítése”, hol vannak a határok, mit lehet sugározni és mit nem. Ön szerint mit jelentenek ezek a fogalmak?

VD: Jogászként nagyon nehéz értelmezni ezt a törvényt. Sok helyen nem tartalmaz normatív erejű szabályokat, nem határoz meg konkrét magatartásokat, és nehéz elképzelni, hogy egy bírósági eljárásban hogyan fognak működni ezek a jogilag meg nem határozott fogalmak. A jogszabályoknak Magyarországon régebb óta egyre erősebb a kommunikációs funkciójuk; vagyis nem életviszonyokat akarnak szabályozni, hanem valamilyen politikai terméket kívánnak kommunikálni. Ezzel a törvénnyel most három dolgot céloznak: először is azt, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén szigorúbb legyen az elkövetők elleni fellépés. A másik kettőnek ehhez viszont semmi köze: az állam ki akarja radírozni a nyilvánosság egy jelentős részéből az LMBTQ-közösséget; és ki akarja rekeszteni az iskolákból azokat a programokat, amelyek valamilyen formában a szexualitással foglalkoznak.

MN: Utóbbi kettőnek milyen azonnali vagy rövid távú következményei lehetnek?

VD: Van egy úgynevezett chilling vagy dermesztő hatásnak nevezett jelenség, amikor a politika küld egy üzenetet egy elvárt magatartásról, például a médiaszolgáltatóknak, hogy ne mutassanak be a sugárzott műsoraikban nemváltást vagy homoszexualitást. Azok a médiaszolgáltatók, amelyek nem aktivisták, megpróbálnak ennek megfelelni, és inkább öncenzúrázzák magukat. Főleg úgy, hogy tudják: ha eljárás indul ellenük, abban az a Médiatanács dönt, amely már rég nem számít független szervezetnek. Így részben jogos ez a félelem, de őket is arra bátorítanám, hogy ami értelmetlen ebben az igazságtalan törvényben, azt ne akarják betartani.

Ami pedig az iskolai programokat illeti, van egy legalább annyira aljas csúsztatás, mint ahogy a pedofíliát és a homoszexualitást összemossa a törvény. A homoszexualitást úgy ábrázolják, mint szexuális tevékenységet, nem mint szexuális orientációt és nemi identitást. Gyerekeket vágnak el attól, hogy megértsék, milyen a 21. században az őket körülvevő világ, hogy vannak a magyar társadalomban LMBTQ-emberek, és attól, hogy segítsék őket egy előbújás előtt. Magyarországon az iskolarendszerben több tíz- vagy akár százezer lehet azoknak a fiataloknak a száma, akiket érintenek ezek a kérdések. Ez durva korlátozása a fiatalok tanuláshoz való jogának és a pedagógusok tanításhoz való jogának is. Ez azt is mutatja, hogy az állam nem bízik a saját tanáraiban. Meg akarja nekik mondani, hogy ha majd biológia- vagy osztályfőnöki órán a szexualitásról beszélnek, akkor vegyék figyelembe Magyarország alkotmányos identitását és keresztény kultúráját is. Nekem egy ilyen órám volt, még 1997-ben a gimnáziumban, ahol azt mutatták meg, hogyan kell egy óvszert kibontani és felhúzni. Ezentúl azon fognak lamentálni a tanárok, hogy Magyarország keresztény kultúrájába vajon illeszkedik-e az óvszer felhúzása. Ez nonszensz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.