„Hiszem, hogy az elkötelezett, a betegekért mindent megtevő egészségügyi dolgozó – bár időnként elfárad, és kilátástalannak érzi a helyzetet – hamar túllendül a nehéz pillanatokon. (…) Szerencsére az utóbbi időben folyamatosan nő az ágazati dolgozók megbecsültsége, így bízom benne, hogy kitartanak.” Ezt Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója nyilatkozta nemrég az Indexnek. „Sokan felmondanak, külföldi munka után néznek, van olyan kollégám, aki hónapok óta nyelviskolába jár és csak arra vár, hogy megszerezze a nyelvvizsgát, és már megy is el. De sokan még azt sem várják meg, nyelvtudás nélkül vágnak neki például Németországnak. Lassan már nem tudjuk kiállítani az ügyeleteket, nincs elég ember. Én is több helyre beadtam a jelentkezésemet, egészségügyön belül, illetve a szakmán kívül is. Nem kapkodom el, de ha találok egy jó lehetőséget, azonnal elmegyek. Ha kell, akkor a pályát is elhagyom” – ezt pedig egy vidéki kórház ápolója mondta lapunknak, amikor a koronavírus-járvány harmadik hulláma utáni helyzetről kérdeztük.
Elmennek
Június 15-én megszűnt az egészségügyi dolgozók felmondásának tilalma, és azóta több felmérés azt mutatja, hogy az érintettek, különösen a szakdolgozók kevéssé érzik azt a folyamatosan növekvő megbecsülést, amelyről az MKSZ elnöke beszélt. A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) június 15-én közölte felmérésének eredményeit: 1200 szakdolgozó adott választ, közülük 8 százalék mondta, hogy szeretne az idén nyugdíjba vonulni, 48 százalék pedig felmondani készül, amint erre lehetősége nyílik. Utóbbiaknak több mint a fele ráadásul el is hagyná az ágazatot; legfőbb okként az alacsony bérezést, az orvosokéhoz hasonló béremelés elmaradását, valamint a kimerültséget, kiégést jelölték meg. Soós Adrianna, a FESZ elnöke lapunknak úgy kommentálta az adatokat, hogy a szakszervezetbe jellemzően olyanok lépnek be, akik elégedetlenebbek a rendszerrel, érdekvédelemre van szükségük, harcosabbak, ezért is mondhatták ilyen nagy arányban, hogy elhagynák a pályát.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is készített felmérést. A kérdőívet 9421-en töltötték ki, közülük több mint 17 százalék (1623 fő) tervezi, hogy még az idén vagy a nem túl távoli jövőben elhagyja az egészségügyet, több mint 4200 egészségügyi szakdolgozó (45 százalék) pedig fontolgatja a kilépést. Akik váltanának, azoknak majdnem 40 százaléka véglegesen pályaelhagyó lenne. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke szerint a felmérés reprezentatívnak tekinthető, a válaszadók lefedik az alap-, járó- és fekvőbeteg-ellátást, illetve a fővárost és a vidéket is. A kamara a felmérések mellett az ún. jóhírnév-igazolások kiadásának számából is tud következtetni az elvándorlás mértékére: ez az igazolás szükséges ahhoz, hogy valaki a szakmájában tudjon elhelyezkedni külföldön. Balogh Zoltán a Narancsot arról tájékoztatta, hogy a tavasszal kezdődött tendencia folytatódik, folyamatosan nő az igazolást kérők száma – ám szerinte az csupán a jéghegy csúcsa. Ha ugyanis valaki a végzettségéhez képest alacsonyabb kategóriában (például ápolóként segédápolói munkakörben) kezd dolgozni, akkor nincs szüksége ilyen igazolásra, ahogyan akkor sem, ha egészségügyi végzettséggel a szociális szférában helyezkedik el. „Ha a jelenleg bizonytalanok csupán 10 százaléka dönt úgy, hogy elhagyja az egészségügyet, már akkor óriási problémák lesznek” – véli Balogh. Bár az MKSZ éves kongresszusát az idén a sajtó teljes kizárásával, zárt ajtók mögött bonyolították le, annyi tudható, hogy Páva Hanna, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a pandémia előtt nagyjából 5500, arányaiban 15 százaléknyi szakdolgozói állás volt betöltetlen. Március 1-jével, az új jogviszony bevezetésével nagyjából 5 ezer egészségügy dolgozó távozott, ebből 3 ezer körüli a szakdolgozók száma. A szakdolgozói hiány az elmúlt időszakban tehát legalább 8 ezerre nőtt, az ellátási feladat és a beteg azonban nem lett kevesebb, sőt.
„Az osztályunkon olyan korú emberek dolgoznak, akik már nem váltanak – mondta egy fővárosi kórház ápolója –, ez viszont azt is jelenti, hogy nincsenek messze a nyugdíjtól. Tavasszal 5–6 ember ment tőlünk nyugdíjba, a helyükre azóta sem találtunk senkit. Utánpótlás egyszerűen nincs, nem tudom, mi lesz így.” Más forrásaink is megerősítették, hogy azok közül az ápolónők közül, akik osztályos munkát végeznek, alig találni olyat, aki nem megy nyugdíjba 40 év munkaviszony után. „Úgy tűnik, a döntéshozók a mi szakmánkkal kapcsolatban még nem ismerték fel, hogy ha valaki magas minőségen ápolja a betegeit, akkor kevesebb szövődménnyel jár a betegség, kevesebbet kell gyógyszerre költeni, több lesz az egészségben eltöltött évek száma, ezért megéri befektetni és megfizetni azt a minőségi munkát” – panaszolta egyikük.
„Átmozgás” a magánegészségügybe
Az elvándorlás fő oka még mindig az alacsony bérezés, amire rárakódik az új szolgálati jogviszonyból adódó bizonytalanság. A MESZK felmérésében a válaszadók 16 százalékának idén március 1-jével csökkent a besorolási alapilletménye, több mint 70 százaléknak nem változott – azaz csak bő 10 százalék járt jól. Az új jogviszonyban más lett a besorolási illetmény, illetve bizonyos helyeken és szakmákban csökkent az ügyeleti díjak mértéke, ahogy a műszakpótlékoké is. Az orvosoknál ezt béremeléssel kompenzálták, de a szakdolgozóknál ez elmaradt. A kollektív szerződések egyoldalú felmondásával is anyagi veszteség érte a szakdolgozókat, ahogy sokakat érint a jubileumi juttatás elmaradása is. Normál esetben 25, 30 vagy 40 év munkaviszony után 2, 3 vagy 6 havi bért kapnak jutalomként a munkavállalók, de mivel a jogviszony beszámítása változott, van, aki hiába várja ezt – például mert több évet számítottak be neki munkaviszonyként, mint eddig, és emiatt egyszerűen „átugrotta” a 25. vagy 30. munkában töltött évet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
