Búcsúévad az Átriumban

„Egy idő után elégünk”

Színház

Az Átrium nem zár be, de egy év múlva már nem a megszokott csapat játszik majd benne. Példájuk azt is megmutatja, hogy Magyarországon kudarcra van ítélve még egy sikeres színház is.

„Egy évadunk maradt arra, hogy együtt elbúcsúztassuk azt a színházat, amit csinálunk” – jelentette be megdöbbent közönségének a Kultúrbrigád augusztus 21-én. Az a színházi csapat, amelyik az elmúlt években az Átriumban tartott előadásokat, 2024 nyarán el fog búcsúzni a nézőktől, közleményében így fogalmaz: „Nincsen remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassuk a munkánkat.” Már jó ideje úgy érzik, hogy az utolsó erejükkel küzdenek, és szeretnék még azelőtt befejezni, hogy ez meglátszana a művészi munkájukon és kollégáik egészségén. „A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan. Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni.”

Bár a sajtón úgy futott végig a hír, hogy az Átrium zár be, nem egészen erről van szó. Az 1937-ben megnyitott, egykor moziként funkcio­náló, art deco stílusú intézmény bejárata nem lesz bedeszkázva jövőre. Gauder Milán, az ingatlan társtulajdonosa sietett pontosítani, amikor azt írta, hogy nem zárnak be, sem most, sem a következő nyáron, csak a házat 2017 júliusa óta üzemeltető Thea Art Kft. csapata nem folytatja, „mi pedig kénytelen keressük a méltó utódaikat, míg az eddig bemutatott előadásokat is visszavárjuk”. A másik tulajdonos, Lakatos Péter a Forbesnak azt is elmondta, már jelentkezett is olyan vállalkozás, amely szívesen üzemeltetné a helyet.

Mely hely története amúgy is kalandos: a világháború alatt mészárszék működött itt, a szocialista érában moziként üzemelt – a Május 1-hez sokaknak kötődnek szép emlékei. Legutóbbi korszaka talán 2012-ben kezdődött, amikor kultúrközpontként nyílt újra, hogy színházi előadások és vetítések otthona legyen. Két évvel később itt mutatták be Az Őrült Nők Ketrecét Alföldi Róbert rendezésében, amely immár kilenc éve műsoron van, több mint 140 ezer néző látta. A Thea Art Kft. az üzemeltető cég, a Kultúrbrigád pedig a produkciókat viszi: a kettő azonban valójában egyetlen csapatot jelöl. Csakhogy ez a csapat túl kicsi.

Filléres ügyek

„Minden munkatársunk három helyett dolgozik, és ha mindent jól csinálunk, sikeresek vagyunk és sok előadást tartunk, akkor vagyunk a nullánál” – érzékelteti a szűkös anyagi lehetőségek által emelt korlátokat Zsedényi Balázs produkciós menedzser. „A színház drága dolog, sok-sok hús-vér ember munkája szükséges hozzá, de mi nem 70–90 alkalmazottal dolgozunk, ahogy az egy kőszínháznál megszokott, csak 25-tel. Nem elég a folyamatos telt ház: ha hibázunk vagy elmarad egy-két előadás, máris mínuszban vagyunk.” Hiába a szenvedélyük, nem lehet örökké, éjjel-nappal ezzel foglalkozni „Egy idő után elégünk.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.