Magyar Narancs: Nemrég beperelte a rendőrséget és az ügyészséget. Miért?
Jován László: Van egy háromgyermekes kunszentmiklósi cigány ember. Ruhakereskedéssel foglalkozik. Súlyos hasi operáció után egy hete feküdt a kórházban, amikor egy ügyben - egy társaság becsapott két külföldi szállítót hamis számlákkal - felvetődött a neve, hogy ott volt az egyik tárgyalásnál. Elmentek érte a rendőrök, és azt az embert, aki soha életében nem volt büntetve, letartóztatták azzal, hogy a szökésétől, elrejtőzésétől kell tartani. Mozdulni alig tudott, nemhogy elszökni. Előzetesbe helyezték, amit folyamatosan hosszabbítgattak, de érdemi bizonyítékot nem produkáltak. A fogdán megkereste őt a rendőr, és az ügyész is üzent, hogy jó lenne, ha elmondaná, mit követett el, mert akkor nem kellene bent maradni. Három hónap múlva hozzátették a fogva tartás addigi okához, hogy veszélyeztetné az eljárást, ha szabadlábon lenne. Ez végképp kiütötte nálam a biztosítékot. Honnan tudják? És amikor jött az ügyész a következő hosszabbítási javaslattal, odakerült az okok közé a bűnismétlés veszélye is. Ezt már a nyomozási bíró sem tudta tolerálni, úgy döntött, szabadlábra helyezi. Egyik nap még leírták, hogy mindhárom fogva tartási feltétel fennállt, másnap meg egy sincs. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kitűzte a tárgyalást a keresetlevelem után. Precedensértékű per lesz, amit személyi szabadság törvénytelen korlátozása miatt indítottam.
MN: Az előzetes fogva tartás túl tágra szabott lehetőség lenne?
JL: Az előzetes letartóztatásnak a törvény szövege szerint viszonylag szigorú feltételei vannak. A gyakorlatban azonban sokkal lazábban kezelik. Ha csak úgy néz ki, hogy valamikor majd bizonyítani lehet valakinek a bűnösségét, az többnyire még nem ok a letartóztatására. Persze bizonyos esetekben, például erőszakos, másokat közvetlenül veszélyeztető bűncselekmények alapos gyanújakor indokolt lehet az előzetes fogva tartás, igaz, akkor sem mindig.
MN: Vegyünk egy friss ügyet: a BKV-sok előzetesének indokai között szerepel például - noha csak egyikük bujkált - a szökés, elrejtőzés veszélye.
JL: Tudja, miért? Mert ha a gyanúsításban megjelölt bűncselekményeknek magas a büntetési tételük, akkor ez a gyakorlat. Az a logikája, hogy ha elítélnék a terheltet, kapna négy-hat évet, és ha ezt a gyanúsított tudná, megszökne. Sajátos észjárás, nem? A büntetőeljárási törvény pontosan meghatározza, miben áll a szökés, elrejtőzés veszélye: ha a cselekmény jellege olyan, vagy van arra adat, hogy a terhelt előkészületeket tett annak érdekében, hogy kivonja magát az eljárás alól. 2003-ban, amikor az új törvényt hatályba léptették, az ügyvédek örültek: nem elég csak rámondani valakire, hogy megszökne.
MN: Előtte mi volt?
JL: Csak a meghatározás: szökés, elrejtőzés veszélye. Furcsa, de addig mégis konszolidáltabb volt az előzetes fogva tartás gyakorlata. Azóta egyre rosszabb.
MN: Hogyhogy?
JL: A Legfelsőbb Bíróság már a korábban hatályos büntetőeljárási jogszabályok alapján is kimondta: nem elég az előzetes letartóztatásba helyezésnél csak azt figyelembe venni, milyen büntetéssel fenyegeti az adott bűncselekmény terheltjét a törvény, a szökés veszélyére hivatkozásnál annak szándékát is bizonyítani kell. Azt meg sok esetben csak úgy lehetne - ami nem életszerű -, ha a gyanúsított azt mondja: elszökött volna, ha nem hozzák be.
MN: Vagy valóban meg is kísérli.
JL: Ez egyébként a már szóba került három törvényes indokon kívül a negyedik lehetséges oka az előzetes letartóztatásnak: ha valaki ténylegesen megszökött a büntetőeljárás elől.
MN: Miben látja a jelenlegi gyakorlat okát?
JL: Az előzetes letartóztatás előlépett bizonyítási eszközzé.
MN: Ezt hogyan értsük?
JL: Tegyük fel, engem százmillió forint elsikkasztásával gyanúsítanak, és nem teszek vallomást. Arra hivatkoznak, kettő és nyolc év közötti a fenyegetettség, és ha nem zárnak be, tartani lehet a szökésemtől. Vagy - megnehezítve a bizonyítási eljárást, ami szintén gyakori és nehezen megfogható indoka az előzetes letartóztatásnak - eltüntetném a bizonyítékokat, dacára annak, hogy arra már hónapok óta módom lett volna. Ha két nap múlva beismerem a bűncselekmény elkövetését, minden bizonnyal szabadlábra helyeznek. Akkor viszont - mivel vallottam magamra - biztosan kapok négy évet. Ha védekezem, lehet nulla is.
MN: Noha általános lehetőség, olykor kedvezménynek látszik a házi őrizet.
JL: A házi őrizetet akkor lehet elrendelni, ha az előzetes letartóztatás feltételei közül egyedül a szökés, elrejtőzés jövőbeni veszélye áll fönn. Az a célja ennek az intézkedésnek, hogy ellenőrzés alatt legyen a terhelt. Úgy fogalmaz a törvény, hogy "rendelkezésre álljon", azaz ne tudja kivonni magát az eljárás alól.
MN: Vendéget fogadhat a házi őrizetes?
JL: Igen.
MN: Vele üzenhet, nem? A családtagjaival is.
JL: Persze. Van egyébként egy sajátos helyzet is: ha - alapesetben - három éven belül nem születik elsőfokú ítélet, és az előzetes letartóztatás időtartama eléri a három évet, akkor meg kell szüntetni, és házi őrizet is elrendelhető. Nemrég bizonyos esetekre fölemelték a három évet négyre, illetve ötre. Egyébként a bíróság előírhatja a házi őrizet módját. Az egyik verziónál éjjel-nappal ott dekkol a rendőr, keresztbe fekszik a küszöbön, ahogy mondani szokták. Vagy az is lehet, hogy naponta, időszakonként, akár éjjel is ellenőrizni kell a delikvenst. Ami történhet személyesen vagy telefonon.
MN: Meghatározza e fokozatokat jogszabály?
JL: Nem. A nyomozási bíró belátására van bízva. Azt is a bíróság dönti el, miként számítson bele a házi őrizetben töltött idő a kiszabott szabadságvesztés időtartamába. Egytől öt napig terjed ennek a lehetősége, a gyakorlat szerint négy napot tekintenek egy börtönben töltött napnak. Ezt konkrétabban kellene szabályozni, mert nem mindegy, milyen feltételek közt valósul meg a házi őrizet, vagy hogy milyenek a körülmények: nem mindegy, hogy lakótelepi garzonban vagy többhektáros kerttel rendelkező családi házban tölti-e valaki a házi őrizetet.
MN: Ha már korlátozni kell valakinek a szabadságát, a házi őrizet nem lenne elegendő gazdasági bűncselekmények gyanúja esetén?
JL: Ha én az előzetes letartóztatás ötödik napján teljes körű vallomást teszek egy milliárdos nagyságrendű sikkasztás kapcsán, többnyire azonnal kiengednek. Más okból értelmetlen bent tartani egy gazdasági bűncselekmény gyanúsítottját. Tudja egyébként, a személyi bizonyítékoknak gazdasági ügyben mennyi a jelentőségük? Nullával egyenlő. Az okiratok beszélnek. Csak a Kulcsár-ügyben ítéltek el embereket vallomás alapján. Önmagukban a vallomások normális esetben nem érnének semmit. Ha én valahonnan kivettem ötvenmilliót, odaadtam magának, s elmondtam, hogy ez bűncselekményből származik, akkor engem gyanúsíthatnak, de önt is, ha igazat mondtam. Ám ahhoz, hogy magának ebből baja legyen, ahhoz több kell, nem elég a vallomásom, hiszen hazudhatok. Érdekes az ügyészség tevékenysége a Kulcsár-ügyben; a vallomása eléggé irányítottnak látszik, különösen a közismert videofelvételt látva. Nem tudni, ki mondta jegyzőkönyvbe, Kulcsár Attila vagy helyette valaki más, hogy Bitvai Miklós elfogadott tőle százmillió forintot, hogy nála fektessen be, sőt kérte a pénzt. És ez ettől sikkasztás, ami önmagában nonszensz. Minden vádpontban fölmentették Bitvai Miklóst, de ebben nem. Nem akartam elhinni. Így mondtam a perbeszédben: katasztrófa, hogy a gyanúsított, Kulcsár Attila dönti el, kiből legyen terhelt, kiből tanú, ki maradjon benn a perben, ki nem. Feketén-fehéren bebizonyosodott a tárgyaláson, hogy az ügyfelemmel szemben a vádak nem állnak meg. Nehéz lenne józan ésszel valakinek a fejéhez vágni, hogy úgy követett el vagyon elleni bűncselekményt, hogy a cégének és a költségvetésnek ötszázötvenmillió forint hasznot hajtott.
MN: Ezzel együtt is dolgozhat valaki saját zsebre.
JL: Kulcsár a K&H Equities vezetője volt. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) számlavezető bankja a K&H volt. Ilyen egyszerű. Bitvai az ÁAK vezérigazgatójaként állampapírok vásárlására adott utasítást a brókercégnek, ám Kulcsár Attila tőzsdei műveletet hajtott végre. Amikor Bitvai megtudta, hogyan működött Kulcsár, feljelentést tett, emellett azonnali hatállyal felmondta a szerződést, visszakövetelte a pénzt, amelyet az ÁAK vissza is kapott a hozamokkal együtt. Valójában ezzel indult az ügy, mert így összeomlott Kulcsár "pénzügyi rendszere", hiszen akkortól hiányoztak belőle ezek a milliárdok.
MN: Ön többször célzott korábbi nyilatkozataiban arra, hogy Kulcsár Attila házi őrizetbe helyezése az előzetes letartóztatás után úgynevezett vádalku - hivatalos elnevezéssel: bűnügyi megállapodás - része volt.
JL: Persze. Más országokban vizsgálóbíró vagy bíróság határoz a vádalkuról. Nálunk az ügyész dönt. Így simán ki lehet vonni valakit egy ügyből ellenőrizhetetlenül.
MN: A BKV-ügy egyik szereplője nyíltan vállalt vádalkut köt; feltehetően azért, mert nem akarja elvinni mások balhéját.
JL: Én sosem kötöttem vádalkut. Elvből ellenzem. Egyrészt a bűnügyi megállapodás rendszere és a jogi háttere szerintem alkotmányellenes. Másrészt arra kényszerítheti az alkudozót - és most nem konkrét ügyről beszélek -, hogy hazudjon. Kódolva van az eljárásban a visszaélés lehetősége. Az ügyész engedélyével lehet vádalkut kötni. Sajnos. És nem nyilvános az az ügyészi utasítás, amely konkrétan meghatározza, milyen megállapodás jöhet létre a delikvenssel.
MN: A bírónak mi a szerepe?
JL: Nincs szerepe. Az ügyész megszünteti a terhelt elleni eljárást. Közigazgatási határozattal futni hagynak egy bűnöst, ami szerintem nem korrekt. Oké, hogy segíti az igazságszolgáltatást, de előtte bűncselekményt követett el. Ezzel az intézménnyel úgy élnek vissza, ahogyan akarnak, azon egyszerű oknál fogva, hogy az egész folyamat és a megállapodás államtitoknak van minősítve. Nem kellene minden esetben annak lennie, a törvény nem így fogalmaz.
MN: Hanem?
JL: Bűnügyi megállapodásnál a rendőrség fedőokiratot készít - különösen védett tanú esetén, ami nem ide tartozik -, illetve kezdeményezheti a titkosítást. De ez nem kötelező. Akinek a személye fedésben van, azzal a megállapodás természetesen legyen titkos. De akinél nincs így? Miért nem tudhatom én, mit kapott ő azért a magyar államtól. Polgárként és ügyvédként nekem is közöm van ehhez, hiszen nem mindegy, mi a motivációja a vallomásának.
MN: Elfogadható magyarázata lehet a titkosításnak bosszú, befolyásolás ellen védeni a tanúvá lett gyanúsítottat.
JL: De hát ott van tanúként a bíróságon, aki a nyomozás során gyanúsított volt. S ott az egymondatos határozat is, hogy együttműködő terhelt, azért szüntették meg ellene az eljárást. Egyébként 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordultam, még nincs határozat. Arra irányult a kérelmem, hogy a bűnügyi megállapodásban foglaltakról bíróság döntsön, az határozza meg, mit kap az az ember, s mit adott cserébe. A korrekt eljárásnak alapeleme szerintem a saját ügyében a beismerő vallomás, a másikéban a bizonyíték szolgáltatása, illetve, hogy valamilyen büntetést kapjon az, akivel bűnügyi megállapodást kötnek. A bíró pedig tudjon a vádalkuról, legyen beavatva, hogy ebben és ebben egyeztünk meg. De a bíróság mindenképp szabjon ki egy enyhe ítéletet, mondjuk szabadságvesztés helyett pénzbüntetést. A lényeg, hogy bűnös embernek ne lehessen büntetlenséget ígérni. Persze ha a vádalkut kötő megszegi a szavát, akkor az eredeti helyzet áll elő.
MN: Nem lehet, hogy egyes helyzetekben a hatóságok a társadalmi várakozásnak tesznek eleget, amikor kezdeményezik, illetve elrendelik az előzetes fogva tartást? Van egy hangulat, amit különösen politikusok szeretnek hangoztatni már a jogerős ítélet előtt: "rács mögött vannak a bűnösök, nincsenek kivételek".
JL: Ez egy politikai propaganda. Ilyennek látszik a BKV-sok ügye is. A büntetőeljárás szabályai szerint a méltóságot tiszteletben kell tartani, és a terheltek szabadságát a szükséges mértékben szabad csak korlátozni. Azonban sok esetben mintha a személyes szabadság nem volna a nyomozás szempontjaival szemben is különlegesen védett érték. Csak azon csodálkozom, amikor a bírók ebbe belemennek. Például a már idézett K&H-ügyben Kulcsár Attila kivételével semmi nem indokolta az előzetes letartóztatást abban az ügyben sem. Illetve dehogynem: mielőtt bementünk a rendőrségre, megmondtam az ügyfelemnek, hogy valószínűleg benntartják. De nem is sejtettük, mivel fogják gyanúsítani. Amikor kiderült, azonnal láttuk, hogy légből kapott az egész. Mégis jött az őrizetbe vétel, majd az előzetes letartóztatás szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva - noha nem bujkált sehol, nem is menekült. Egyébként: szabadlábra kerülése után, hónapok múlva az eredeti gyanúsítást módosították, a letartóztatás alapjául megnevezett tényállás szóba sem került már.
MN: Nem lehet, hogy az csak egy gyanú volt, aztán valami más viszont annál már több?
JL: Akkor máshonnan közelítek. Bitvai Miklós letartóztatásának nemhogy jogi alapja, de semmi értelme sem volt. Legfeljebb az, hogy akik nem ismerték, arra számítottak, a sokk hatására hülyeségeket fog beszélni. Egy másik gyanúsított, majd vádlott, Garamszegi Gábor MSZP-s, Bitvai SZDSZ-es irányultságúként volt beharangozva. Egyébként engem soha nem érdekelt ügyfeleim politikai, vallási és egyéb hovatartozása. A Kulcsár-ügyben vártak tőlük valamiféle vallomást. Nem a rendőrök, hanem a felügyelő ügyészek, akik kézi vezérléssel irányították az eljárást. Miközben előzetesben ült a védencem, kezdődött az üzengetés, hogy Bitvai Miklós mit mondjon, kire tegyen terhelő vallomást, és akkor megszüntetik az előzetes letartóztatást. Erre én azt üzentem - így írtam körül a perbeszédben is -, hogy kerüljön közvetlen harcérintkezésbe a legközelebbi hozzátartozójával. Erre már válasz nem érkezett.
MN: Azt akarja mondani, hogy az előzetes letartóztatás nyomásgyakorlás céljából is történhet?
JL: Nyomásgyakorlásnak nevezni enyhe fogalmazás. Jogi értelemben kényszervallatás. Alaposan felpuhították az előzetes letartóztatás különös feltételeit. Pedig a törvényszöveg egyértelmű. Ám, mint már említettem, a helyzet rosszabb, mint az új, 2003-tól hatályos szabályozás előtt volt.
MN: A rendőrségi, az ügyészségi vagy a bírói gyakorlatban?
JL: Ha a rendőrség kéri az előzetes letartóztatást, az ügyészség rendszerint rábólint. Korábban a bíróság keményen ellenállt ennek a futószalagszerű eljárásnak, az utóbbi hat-hét évben azonban ez a tapasztalatom szerint kezdett megváltozni.
MN: Ön szerint miért?
JL: Kritikák érték a nyomozási bírókat, hogy "hiába visszük oda az embert, mindenkit szabadlábra helyeznek". Az ügyészség úgy fogta fel, hogy a nyomozási bíró gátolja a munkáját. Pedig a törvény korrekten szabályozza az eljárást. Azt már én teszem hozzá: nemegyszer megtörténik - főleg előzetes letartóztatás hosszabbításának elbírálásakor -, hogy mire odaérünk a nyomozási bíróhoz, a határozat már le is van írva. Megjegyzem, az is probléma, hogy általában igen rövid ideje van a bírónak arra, hogy az elé tett iratanyagot tanulmányozza.
MN: Ezzel kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet?
JL: Vannak így is lehetőségei a megfelelő mérlegelésre. Például megkérdezheti az ügyészt, mivel bizonyítja, hogy a terhelt elszökne, milyen intézkedéseket tett annak érdekében? A védőnek is van joga kérni a bírótól, kötelezze az ügyészt arra, hogy bizonyítsa, amire az előzetes letartóztatás érveként hivatkozott. Viszonylag sok ügyvéd meg is csinálja. De egy részük lojálisabb a hatósághoz, mint az ügyfeléhez, mondván, ne kekeckedjünk, mert rosszabbul járunk. Ami persze hülyeség.
