"A mérsékelt konzervatív meghatározást, vagy ahogy egy másik sajtóorgánum fogalmazott, a 'liberális konzervatív' jelzőt elfogadom. Az alapjogok védelmében, az egyéni jogok kiemelt szerepének a megítélésében liberális hagyományt követek, ugyanakkor a kollektív jogok elismerésében, a nemzeti értékek követésében a hagyománynak nem pusztán a társadalomban, hanem a jogi döntésekben elfoglalt szerepéről vallott nézeteim alapján a mérsékelt konzervatív besorolás is igaz lehet" - fogalmazta meg ars poeticáját a talár felöltésekor a Heti Válasznak adott interjúban Paczolay Péter, akit a testület tagjai június 10-én választottak az Alkotmánybíróság (AB) elnökévé.
Visszhang
A pártok szakemberei nem fogadták kitörő örömmel a kinevezés hírét, mindkét oldalon jobban örültek volna egy, az adott politikai irányzathoz jobban húzó elnök megválasztásának. "Kétség sem férhet hozzá, hogy a konzervatív vonulatot erősíti - szögezte le a szocialisták egyik szakpolitikusa -, ám nem Paczolay fogja jobbra tolni az AB-t, a testületben már a kilencvenes évek óta ez az irányvonal érvényesül." Bár 2006-ban konszenzusos jelöltként került a testületbe, ma már nem biztos, hogy megkapná a szocialista képviselők szavazatát: a tandíjas és vizitdíjas kérdések előadó bírájaként, a Fidesz-KDNP kezdeményezte referendum támogatójaként túl sok fekete pontot gyűjtött be a baloldalon. A liberálisok megosztottak: van, aki színtelen-szagtalan, a két oldal között manőverező jogásznak tartja Paczolayt, mások "megfontolt, konzervatív úriemberként" jellemezték, aki szkepszissel viseltetik a Fidesz populizmusával szemben.
"Ambiciózus, dicsvágyó ember, akiről már bíróvá választásakor lehetett tudni, hogy előbb-utóbb a testület élére kerül" - mondta róla egy fiataldemokrata honatya. A Fidesz szakemberei sem rajonganak Paczolayért, szerintük messze nem olyan karakteres konzervatív bíró, mint amilyen Tersztyánszkyné Vasadi Éva vagy Erdei Árpád volt. Kellemetlen emlékeket őriznek róla a 2000 és 2002 közötti időszakból, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalvezető-helyetteseként több alkotmányossági vétó megtételére ösztökélte az államfőt (erre később visszatérünk). "Alkotmánybíróként mintha jobbra húzna, de ez csak optikai csalódás: az MSZP- SZDSZ-koalíció törvényeit bírálva keltette ezt a benyomást, kétségem sincs afelől, hogy a jövőben egy esetleges Fidesz-kabinet is meg fogja kapni tőle a magáét" - állapította meg a legnagyobb ellenzéki párt egyik szakpolitikusa. A fideszes képviselők arra számítanak, hogy Paczolay alatt az Alkotmánybíróság hasonlóan viselkedik, mint Németh János elnöksége idején, amikor egy "jobboldali" határozatot mindig egy baloldalnak tetsző döntés követett. (Mivel a honatyák nem tartották ildomosnak, hogy a törvényhozó hatalom tagjaként bírálják vagy véleményezzék az AB munkáját, egyik politikus sem vállalta névvel a nyilatkozatát.)
A lapunk által megkeresett alkotmányjogászok többsége abban reménykedik, hogy Paczolay irányításával a testület visszatalál eredeti szerepéhez. Az új elnöktől nem várhatók olyan jellegű politikai nyilatkozatok, mint amilyenekre Bihari Mihály ragadtatta magát - az AB leköszönő vezetője pár hónapja a 168 "rának adott interjújában élesen bírálta a kormányfő tevékenységét (Bihari pályaképét lásd múlt heti számunkban).
Bár Paczolay csak két éve alkotmánybíró, az elmúlt húsz évből tizenkettőt az AB szolgálatában töltött: 1990 és 1996 között főtanácsos, 2000-ig az Alkotmánybíróság főtitkára volt, 2006. február 24-től bíróként, 2007 márciusától a testület helyettes elnökeként tevékenykedett (tudományos és oktatói tevékenységéről lásd Machiavelli nyomában című keretes írásunkat). A múlt heti titkos szavazáson a HVG információi szerint 6:5 arányban győzte le a posztért ismét induló Holló Andrást, aki 2003-2005 között viselte e tisztséget. Mint forrásaink állítják, Paczolay a július 2-án leköszönő elnök, Bihari voksának köszönheti a kinevezését, aki most is - miként tevékenysége során oly sokszor - együtt szavazott a konzervatív bírákkal.
Mentorlás
Alkotmánybírói kinevezését Sólyom László köztársasági elnöknek köszönheti, aki 2005 végén kitartóan lobbizott a pártoknál támogatottja megválasztásáért. Mivel 2006 februárjában a 70. életévét betöltő Vasadi Éva távozásával csak egy hely üresedett meg a testületben - nem volt lehetőség külön "jobb"- és "baloldali" bíró jelölésére -, Paczolayt közös jelöltként indították és szavazták meg a parlamentben a pártok: az AB húszéves történetében ilyen eddig csak két alkalommal, 1990-ben, majd 1999-ben fordult elő. Közeledtek a választások, így a kormány és ellenzéke egymásra licitálva tett gesztust a köztársasági elnöknek, a bizottsági meghallgatáson mindenki szuperlatívuszokban beszélt a jelöltről (részletesen lásd: Sólyom szárnyán, Magyar Narancs, 2006. február 9.). Az államfőnek ez volt az utolsó szerencsés "jelölése" (valójában a jelölés a paritásos parlamenti bizottság dolga); mivel nem hajlandó konzultálni a pártokkal, az államfő ügyész-, ombudsman- és legfelsőbb-bíró-jelöltjeit az Országgyűlés rendszeresen leszavazza, vagy csak második alkalommal hajlandó átengedni.
Sólyom és Paczolay szakmai együttműködése 1990-re nyúlik vissza: az Alkotmánybíróság első elnöke ekkor kérte fel főtanácsadónak Halmai Gábor mellé. A választás lényegében leképezte Sólyom Janus-arcú jogfelfogását: míg egyes alapjogi kérdésekben (élethez való jog, véleményszabadság, adatvédelem) az elnök a liberális, másokban (abortusz, eutanázia) a konzervatív hagyományokat követte. Ennek megfelelőn a véleményszabadsággal kapcsolatos döntéseknél főleg a szabadelvűnek tartott Halmaira, míg a vallásszabadságot és az egyházakat érintő ügyekben főleg Paczolayra hallgatott (Sólyom alkotmánybírói működésének ellentmondásos mozzanatairól lásd: Az alkotó ember, Magyar Narancs, 2005. június 2.). Munkásságának ismerői szerint a vallásszabadsággal foglalkozó 4/1993-as AB-határozat igencsak magán viseli a keze nyomát. Összességében Paczolay jogfelfogása sokkal közelebb állt Sólyom gondolkodásmódjához: míg Halmai 1996-ban elbúcsúzott az AB-tól, kollégája előbbre lépett a ranglétrán, 2000-ig a testület főtitkáraként az Alkotmánybíróság adminisztratív ügyeit vitte. Behatóan ismeri az első tizenegy év precedensértékű határozatait, ami azért is fontos, mert Sólyom gyakorta felülemelkedett az alaptörvény normaszövegén, és kvázi alkotmányozást folytatott.
Mádl Ferenc államfővé választása után Paczolay a Köztársasági Elnöki Hivatalba (KEH) került, ahol 2000 és 2005 között Becker Pál alatt hivatalvezető-helyettesként tevékenykedett. Állítólag jelentős szerepet játszott az alkotmányossági vétók kidolgozásában - részben neki köszönhető, hogy Mádl normakontroll-bizonyítványa hibátlanra sikeredett (lásd: Az elnök emberei, Magyar Narancs, 2005. szeptember 8.). A KEH még 2000 szeptemberében az Alkotmánybírósághoz fordult, mert alkotmányellenesnek tartotta, hogy a türelmi zónákat az önkormányzatok helyett a belügy is kijelölhetné, majd elmeszeltette a "lex Clodo" néven futó csomagot, amely a fogva tartottak nyilatkozati jogait nyirbálta volna meg. Az Orbán-kormánynak a "lex Répássy" vétója fájt a legjobban, ugyanis az elnöki beadvány nyomán az AB nemet mondott a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságát aránytalanul korlátozni kívánó törvényre. Mádl - és a háttérben Paczolay - ezzel bizonyította, hogy a legfőbb alapjogi kérdésekben, többek között a szólásszabadság vagy az adatvédelem ügyében a liberális jogfelfogás talaján áll. Az akkori ellenzék mégsem volt elégedett Mádl tevékenységével: rendszeresen a szemére vetették, hogy a csonka médiakuratóriumok, a háromhetenkénti ülésezés vagy a parlamenti vizsgálóbizottságok fideszes elszabotálásának ügyében csendben maradt (lásd: Elnök a háttérben, Magyar Narancs, 2002. október 3.), pedig e döntések ugyancsak korlátozták a politikai szabadságjogok érvényesülését.
Később rájárt a rúd a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kabinetre is. 2003 szeptemberében az alkotmányőrök elé került a Büntető törvénykönyv azon módosítása, amely a gyűlöletbeszéd visszaszorítását célozta, de az államfő megvétózta a PSZÁF önállóságát korlátozó, a magánnyomozói tevékenységről szóló (biztonsági kamerák ügye) jogszabályt, illetve az új felsőoktatási törvényt is.
Sólyom 2005. augusztusi érkezésekor magától értetődő volt, hogy Paczolay a Sándor-palotában marad, sőt Becker távozásakor átvette a KEH irányítását. Ám alig telt el fél év, Sólyom megvált a legfőbb szakemberétől, bizalmasától. Az elnöki döntés hátterét ismerők szerint az államfő ezzel a döntéssel többet nyert, mint veszített: Paczolayn keresztül rajta tarthatja a szemét az élete főművének tekintett intézményen - sőt immáron az elnöki tisztségen is. Bár 2006-ban konszenzusos bírójelölt volt, akkoriban többen felvetették, hogy alkotmányőri tevékenysége összeférhetetlen korábbi KEH-es posztjával: olyan indítványok elbírálásában fog szerepet játszani, melyek megfogalmazásában részt vett. Ám Paczolay megnyugtatta az aggodalmaskodókat: az általa előkészített indítványok tárgyalása már lezárult, Sólyom pedig alkotmánybírói kinevezéséig egyszer sem vétózott.
Döntések
"Alkotmánybírói működésemben is a Sólyom László nevével fémjelzett szemléletet szeretném folytatni" - szögezte le megválasztásakor az említett Heti Válasz-interjúban. Eddigi tevékenysége alapján joggal állítható, hogy a politikai jogok korlátozásának megítélésénél a sólyomi úton halad. Előadó bíróként tavaly a Fővárosi Közgyűlés azon rendeletének megsemmisítését javasolta, amely a politikai rendezvényeken közterület-használati engedélyhez kötötte az igénybe vett berendezések, járművek parkolásnak nem minősülő elhelyezését. Társelőadója volt annak a pár hete közétett AB-határozatnak, amely a békés gyülekezés jogát - átlépve az alkotmányvédelem határait, törvényhozóként viselkedve - kiterjesztette a spontán, előre be nem jelentett tüntetésekre is (a jövőben ezeket a gyűléseket nem oszlathatja fel a rendőrség). E döntésnek köszönhetően a gyülekezési törvény gyakorlatilag értelmetlenné vált.
Paczolay vitte idén a választási jogszabály újbóli felülvizsgálatát is: április 24-én a testület mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, amiért az Országgyűlés nem biztosította az országgyűlési választásokon a választójog gyakorlásának feltételeit azon polgárok számára, akik a külképviseleti szavazás napján Magyarországon, a magyarországi szavazás napján pedig külföldön tartózkodnak. Ugyanakkor a képviselői beszédjogot korlátozó házszabályi rendelkezések alkotmányosságát elbíráló döntésben Bihari különvéleményéhez csatlakozott, aki szerint nem része a véleménynyilvánítás jogának a parlamenti felszólamlás.
Sólyomhoz hasonlóan kettős mércével mér a gazdaságpolitika szabályozó eszközeinek kontrolljakor: míg a különadóra vonatkozó beadványokat 2006-ban visszautasította, a házipénztáradót már alaptörvénybe ütközőnek minősítette. ' volt az előadó bírája a közteherviselést érintő tandíjas és vizitdíjas népszavazási kérdéseknek, ám egyik tételt sem találta költségvetésbe ütközőnek - ellentétben a különvéleményt előterjesztő Bragyova Andrással.
A népszavazással kapcsolatos határozatokat az elmúlt egy évben rengeteg bírálat érte, ráadásul ellentmondanak a Sólyom-periódusban lefektetett azon hagyománynak, amely a képviseleti demokrácia elsődlegessége mellett tört pálcát. Az alkotmányjogászok egy része úgy véli, súlyos szakmai hiba volt átengedni a Fidesz kérdéseit (lásd: "Tényleg veszélyes precedens", Magyar Narancs, 2007. július 5.), mások szerint az alaptörvény hibája, hogy nem tisztázza egyértelműen a közvetett és a közvetlen demokrácia viszonyát. Úgy tűnik, Paczolay a jelenlegi AB-elnökhöz hasonlóan gondolkodik a referendumról. Ezt igazolja a 18/2008-as határozathoz fűzött vélemény. A bírák többsége a visszavont és ismételten benyújtott népszavazási kezdeményezéseket vizsgálva nem találta rendeltetésszerű joggyakorlásnak az eljárást (a több-biztosítós modell ellen küzdő Albert házaspár így próbálta elérni, hogy a kérdéseik beérjék egymást). Ám a döntéshez Bihari Mihály párhuzamos véleményt csatolt, melyben kifejtette, nem az AB dolga eldönteni, hogy egy népszavazási kezdeményezés rendeltetésszerű-e - s az indokláshoz Paczolay is csatlakozott.
Lényeges kérdés, hogy milyen álláspontot képvisel majd az állam és az egyház viszonyának kérdésében, ugyanis az eddig megjelent tanulmányai alapján valószínűsíthető (részletesen lásd: Magyar modell című keretes írásunkat), hogy a jelenleg meghatározó liberális felfogásnál kevésbé szigorúan érvényesítené az elválasztási tézist.
Machiavelli nyomában
Paczolay Péter 1980-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Rövid jogtanácsosi munka után visszatért az egyetemre, ahol tudományos ösztöndíjasként, majd oktatóként dolgozott. "Introvertált, csendes szavú, nagyon korrekt tanár volt. Attitűdje, szemléletmódja, a nyugati elméletek, szakirodalom iránti nyitottsága miatt népszerű volt a hallgatók körében" - idézte fel a nyolcvanas éveket egy azóta jelentős karriert befutott, neve elhallgatását kérő tanítványa. Szoros barátság fűzi Bihari Mihályhoz, aki az egyetemen tanára, majd 1999-ig főnöke volt: 1990-ben a frissen létesített politikatudományi tanszékre invitálta az időközben Machiavelli legjelentősebb hazai szakértőjévé avanzsáló Paczolayt. Az 1989-ben kandidáló, tíz évre rá pedig habilitáló egyetemi tanár jó kapcsolatot ápol a jelenlegi általános ombudsmannal, Szabó Mátéval, akivel két közös könyvet adott ki (A politikaelmélet rövid története, 1984; A politikatudomány kialakulása, 1996). 1992 és 2000 között az "intercityprofesszorok" életét élte: a szegedi egyetem tanszékvezetőjeként és dékánhelyetteseként rendszeresen ingázott Budapest és az alföldi város között. Bár az egyetemen főleg politikai eszmetörténetet tanított, kiváló ismerője az összehasonlító alkotmányjognak, az európai közjogi rendszereknek. Személyében ismét egy olyan jogtudós kerül az AB élére, akinek kiforrott álláspontja van az alkotmányelmélet alapkérdéseiről.
Magyar modell
Az alkotmány csak néhány lakonikus passzust tartalmaz az állam és az egyház viszonyáról: leszögezi az elválasztás elvét, továbbá garantálja a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, illetve a vallásgyakorlás szabadságát. Igazából az 1993-ban született AB-határozat tisztázta részleteiben, mit is tartalmaz a semlegesség követelménye. A Sólyom László vezette testület leszögezte: "Az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen; (É) nem azonosíthatja magát egyetlen egyház tanításával sem; továbbá (É) nem avatkozik be az egyházak belső ügyeibe, és különösen nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében." A bírák kimondták, hogy az állami iskoláknak is semlegesnek kell lenniük, sőt "az államnak nemcsak a jogi lehetőséget kell megadnia a lelkiismeret szerinti magatartásra, hanem lehetővé kell tennie semleges állami iskola igénybevételét" azok számára, akik nem akarnak egyházi oktatási intézménybe járni. Paczolay egy 2002-es Világosság-cikkében arra a következtetésre jutott, hogy a határozatban megfogalmazott semlegességelv nem azonos a "be nem avatkozással", sőt "aktív állami magatartást feltételez, annak érdekében, hogy folyamatok semlegessége lehetővé tegye a szabad választást" - az állam az értékek pluralizmusát védve akár be is avatkozhat (persze arra a kérdésre, hogy mit jelent a beavatkozás, a cikkből nem, csak a határozatból kapunk érdemi választ). Másutt kifejti: "A vallásszabadság gondolatszabadsággá szélesítésében tehát elsősorban nem az a probléma, hogy a vallásos meggyőződés kérdését szekularizálja, hanem, hogy parttalanná teszi. A gondolat lényegében azonossá válik a véleménnyel, a vélemény szabadsága pedig - értelemszerűen - a vélemény kifejezésének a szabadságával." Míg 1990-ben az AB azt állította, hogy "a reprivatizációra senkinek sincs alanyi joga", a 4/1993-as határozat elismerte a történelmi felekezetek kárpótlási követeléseit, ám az épületek visszaadása sok esetben a világnézetileg semleges állami oktatást lehetetlenítette el. Paczolay egyébként úgy véli, "az egyházak egyenlőként kezelése nem zárja ki az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét". Az AB új elnöke szerint míg az államszervezeti elveknek (államfő jogállása, bíróságok függetlensége, szólásszabadság határai) léteznek nemzetközileg elfogadott modelljei, kijelölve a demokrácia és az alkotmányosság kereteit, "az állam és az egyház viszonya lényegében minden országban eltérő, sajátos".
