Az 1997-es menedékjogi törvény értelmében elvileg létezik a menekült, a menedékes, a befogadott és az ideiglenes védelmet kapó státusa. Funkcionálni csak ez utóbbi funkcionál kifogástalanul, leginkább azért, mert semmit sem jelent. Ez azonban, tegyük a kezünket a szívünkre, nem csak Orbán Viktoron múlik, hiszen a jelenleg érvényben lévő szabályokat nem ő találta ki.
Ki jön az én házamba?
A megszigorított idegenrendészeti törvényt (1993) még a magyarbarát, prepufajkás-prehornista kormány hozta meg, jóllehet a határon túli magyarok is "idegenek", ergo rájuk is vonatkozik a szigorítás. Aztán a következő két kormány is hozzátette a magáét e kupachoz. Tavaly október végétől megszüntették a menedékesstátust a jugoszláv állampolgárok részére, ami néhány fölöttébb konkrét esetben azt jelenthette volna, hogy visszatoloncolnak néhány, a behívó elől 1995 óta itt dekkoló vajdasági magyart, ha az illetők nem szabadulnak meg még idejében jugoszláv útlevelüktől.
De kezdjük az alapesettel. Béke van, és egy jugoszláv - vagy bármilyen - polgár úgy dönt, tanulási vagy meggazdagodási, vagy bármi más célból tovább időzne Magyarországon, mint amit az egy hónapos turistavízum lehetővé tesz. Ha van pénze, könnyen szert tehet a tartózkodási engedélyre: ügyvédet fogad, hogy az intézze el a papírjait. A delikvens protekció vagy csúszópénz (60 000-200 000 Ft, a spéci igényekért külön kell fizetni, attól függően, hogy egyszerű tartózkodási engedélyt vagy rögtön letelepedésit óhajt) révén gyorsan boldogul. (Most még Belgrádba sem kell leutazni vízumért, mert az egész belgrádi magyar nagykövetség itthon dekkol.) Egy másik lehetőség, ha vállalkozásba fog, ám a történelem már olyat is feljegyzett, hogy hiába adózik sokat a pofa, ekkor is olajozni kell a gépezetet.
Céltáblaszemélyek
Nézzük most azt az alesetet, amikor háború van. Az, aki háborús országból érkezve szeretné meghúzni magát nálunk, a fent leírtakon kívül menekültstátusért is folyamodhat.
Ez ma az amerikai álom Magyarországon. A külföldi egyből a bevándorlók elitjében tudhatja magát. Kap egy tíz évre szóló, kék színű menekültútlevelet, amivel - az anyaországán kívül - bárhová mehet, Magyarországon bárhol lakhat, munkát vállalhat, alanyi jogon egészségügyi ellátást kap, gyerekeit megilleti az iskoláztatás, és nem utolsósorban a minimálnyugdíj 50-80 százalékát karmolja fel segély gyanánt. A státusa olyan, mintha letelepedési engedélyt kapott volna (sőt a segély miatt még jobb helyzetben is van), egy idő után kérelmezheti az állampolgárságot is. Csakhogy ezt ma sehogyan sem akarja megadni a Menekültügyi és Migrációs Hivatal (MMH).
Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is menekültté váljon, hitelt érdemlően kell bizonyítania, hogy őt otthon üldözték. Márpedig az, hogy mi a "hitelt érdemlő" (leszámítva talán a fizikai kínzás világosan látható jeleit), és mi nem, diskurzusanalitikailag is nehezen megragadható, nemhogy jogszabályilag. A menedékjoghoz a kérelmezőnek bizonyítania kell, hogy őt a genfi konvenció kritériumainak megfelelően (azaz faji, nemzeti, vallási, politikai okokból, vagy mert egy meghatározott társadalmi osztályhoz tartozott) személyében üldözték. Abból tehát, hogy az egész kosovói albánságot üldözik, e logika szerint még nem következik az, hogy X. Y. kosovói albán polgárt is üldözték. Ráadásul az sem elég, ha mondjuk egy vajdasági magyar a mozgósítás elől menekülve kér státust. Ez esetben ugyanis bármely ország bármely állampolgára kikerülhetné állampolgársági kötelességeinek teljesítését az emigráció révén, amitől viszont nyilván összeomlana az új világrend. A fölháborító mindebben az, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tavaly augusztusban (tehát azelőtt, hogy a kormány megszüntette a menedékesstátust!) közzétett egy állásfoglalást, miszerint a jugoszláv hadseregből vagy annak behívója elől szökők nem pusztán szolgálatmegtagadók, akiket le se kell szarni, hanem egy etnikai konfliktusból, in concreto az emberirtásból akarnak kimaradni, és nem óhajtanak eleget tenni olyan parancsoknak, amelyek emberi jogi egyezményeket sértenek. A magyar kormány erre rá se bajszintott, csupán kósza sajtóhírek jelentek meg arról, hogy majd visszaállítják a menedékesstátust a jugoszlávok számára. A BM-től viszont azt tudtuk meg, hogy ezen az ügyön nem dolgoznak, az ENSZ MF ajánlásáról pedig nem tudnak, épp hogy nem hivatalosan valamit hallottak róla. A BM-ben továbbá állítják: március 24-e óta senkit sem toloncolnak vissza Jugoszláviába.
Maradni tehát mindenki maradhat egy ideig.
Ideiglenes védelem
Ha valaki lelkiismereti okokból nem akar részt venni az öldöklésben, akkor "ideiglenes védelmet" kap, esetleg befogadotti státust. Ez azt jelenti, hogy nem rúgják vissza oda, ahonnan jött, és ahol biztos büntetés vár rá. Ám ez csak addig elég, amíg háború van. Ha vége a háborúnak, le is út, fel is út - hogy akkor majd megbüntetik-e otthon, az nem téma. Az ideiglenes védelem ugyanis addig tart, amíg az illető kérelmezi a menekültstátust. A hivatal három hónap alatt dönt. Ha negatívan, lehetséges fellebbezni - ez még három hónap. Ha megint negatív az eredmény, újabb fellebbezés következik a Legfelsőbb Bírósághoz; itt az átfutási idő fél és másfél év között mozog. A kérelmezési időszak tehát akár egy-két évig is eltarthat.
A menekültstátust kérő jugoszláv állampolgár ez idő alatt a következőket teheti. Ha illegálisan, dokumentum nélkül érkezett, és nem tudja vagy nem akarja identitását igazolni, elvegetálhat a határőrség nyolc közösségi szállásának valamelyikén. A "tulajdonságok nélküli ember" legalább a kitoloncolást elkerüli, hiszen azonosítatlanul a jugoszláv hatóságok át sem veszik az illetőt - még akkor sem, ha a magyar hatóságok a menekültstátus iránti kérelem kedvezőtlen elbírálása után minden további nélkül átadnák őket, amint arra már nemegyszer történt precedens. A szállások azonban már április elején is tömve voltak. Meghúzhatja magát valamelyik menekülttáborban, amelyek közül a bicskei már a konfliktus kitörése előtt megtelt. Ha azon szerencsések közé tartozik, akik e táborok egyikében helyet kapnak, évekig ellehet a multikulti dutyiban, hacsak illegálisan nem távozik Nyugatra.
A Magyarországra legálisan érkezők annyival vannak könnyebb helyzetben, hogy identitásuk azonosítható az útlevél révén. Ám ha menekültnek jelentkeznek be, például Budapesten a Menekültügyi és Migrációs Hivatal Kürt utca 6. szám alatti épületében, kafkai történet kellős közepén találják magukat. Sor ügyfélfogadás idején sincs: a pár ügyintéző a folyosón igyekszik elmagyarázni az érintetteknek, hogy legjobb, ha megpróbálnak maguk boldogulni, mert a hivatal sokat segíteni nem tud. Esetleg elküldik őket valamelyik menekülttáborba (túl sokba már nem tudják: a debreceni még fogadóképes, Békéscsaba és Bicske nem, bár ellentmondásosak az információk itt is). Közkeletű az az ajánlás (például nem hivatalosan a külügyben és a Magyar Helsinki Bizottságban is), hogy az illető havonta lépje át a román határt, a senki földjén szívjon el egy cigit, jöjjön vissza, és ismét legálisan tartózkodik az országban. Az MHB vezetője, Kőszeg Ferenc szerint e kirándulás ama veszéllyel járhat, hogy az illetőt nem engedik vissza az országba, bár erre tán még nem volt példa. Aki ezt a kalandot nem vállalja, meg kell győznie valamelyik ügyintézőt a MMH-ban, hogy ő igenis igazi menekült szeretne lenni, és közösségi szállásra sem tart igényt, mert van egy kis pénze és szállása is. Ezt a vajdasági magyarok tudják legkönnyebben megtenni, akik az itteni rokon, ismerős, barát (meg két tanú) által aláírt befogadási nyilatkozat birtokában máris a státuskérés rögös útjára léphetnek. A befogadói nyilatkozatot azért szereti a hatóság, mert abban egy magyar állampolgár feketén-fehéren elmondja, hogy lakhatási lehetőséget és ellátást biztosít a menekült részére, így a hivatal nyugodtan kipipálhatja a pasast: rá pénzt nem kell költeni. Ha ez összejön, a hivatal elveszi a kérelmező útlevelét, és ad neki cserébe egy igazolásnak nevezett cetlit, miszerint nevezett személy menekültkénti elismerését kéri, lakik itt és itt, és meghallgatás céljából három-négy héten belül egyszer majd behívják a hivatalba. Az interjú után a delikvens, ha szerencséje van, már fényképes igazolványt kap, amíg tart az eljárás, és újra meg újra behívják, hogy mindenféle dokumentummal igazolja azt a mesét, amit kitalált üldöztetéséről.
A kérelmező elvben a menedékjog iránti kérelemmel párhuzamosan intézheti a tartózkodási és munkavállalási engedélyét is. Sokak számára ma ez volna a legjobb megoldás. Igen ám, de ha nem akar illegálisan az országban tartózkodni, egy hónap alatt el kell döntenie, mit akar: itt tartózkodni vagy menedékjogot kérni. Ha az elsőt választja, egy hónap alatt vajmi kevés esélye van, hogy huzamosabb időre megoldja a problémáit (akinek van pénze és szállása, két hónapra kaphat tartózkodásit, ami a háború menetét nézve nem nyújt nagy perspektívát). Ha viszont menedékjogot kér, nincs olyan dokumentuma (konkrétan útlevele), amellyel nekivághatna az idegenrendészeti kancelláriák labirintusának.
A nem magyar, tehát albán nemzetiségű menekülők körében a leggyakoribb eset a befogadotti státus. A hivatal és az állam ugyanis semmiféle kötelezettséget nem vállal így. Ezekben az esetekben a menekültjoghoz szükséges üldöztetés nem dokumentálható, mindössze annyi biztos, hogy a menekülőnek otthon különféle repressziókkal kéne szembenéznie (például mint szolgálatmegtagadó). Magyarországon viszont egy évig nyugodtan alhat a táborban vagy a számára kijelölt tartózkodási helyen. Viszont csak ott. Aki megpróbál onnét meglógni, könnyen idegenrendészeti őrizetben, vagyis a börtönben találhatja magát. Ha munkát akar vállalni, be kell szereznie a munkavállalási vízumot és engedélyt - ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Mielőtt lejárna az egy év, tartózkodási engedélyért folyamodhat, illetve egy év után kérelmét felülvizsgálják, és esetleg kaphat még egy évet mint befogadott.
Kétség sem fér hozzá, hogy a Jugoszláviából Magyarországra menekültek számára a legmegfelelőbb a menedékesstátus lenne. Ezt egy kormányrendelet értelmében 1993-94-től "élvezték" a bosnyákok: bárki, aki a menedékes népcsoporthoz tartozik, külön engedély nélkül vállalhat munkát, jár neki az egészségügyi ellátás és a minimum nyugdíj fele. A kormány azonban erre egyelőre nem hajlandó; és bátran kussol róla az ellenzék is.
*
Magyarország tehát a magyaroké; a magyarországiaké, félreértés ne essék. A magyar kormányok minden nemzeti, kisebbségvédő és emberi jogi retorikájuk ellenére a határon túli magyarokat csak addig szeretik, amíg odaát vannak. Ha netán úgy döntenének, hogy Magyarországon akarnak boldogulni, a kormány pontosan úgy viszonyul hozzájuk, mint a polgárok. "Ezek mindig rájátszanak arra, hogy ott háború van meg ilyesmik, menjenek haza, vagyunk épp elegen"- fogalmazott a MaNcs egy forrása, aki építészvállalkozóként svarcban előszeretettel alkalmaz romániaiakat (magyarokat is).
Istenem, mondhatnánk, nem tudja szegény, mit beszél.
A baj az, hogy nem mond mást a jog sem.
Király Ákos
