Csermanek (Czermanik) Borbála
A cselédlány, aki Fiuméban megszülte törvénytelen gyermekét, a majdani Kádár Jánost, talán a legfontosabb és minden bizonnyal legmeghatározóbb nő volt magasra emelkedett fia életében. Amíg az édesanyja élt, Kádár nem házasodott meg, és rendkívül szoros, bár korántsem zavartalan kapcsolatot tartott fenn a „mutterral”. Az ógyallai születésű Borbála, a „sorsverte teremtés” ugyanis nem csupán inaszakadtáig gürcölt – hol újságkihordóként, hol viceházmesterként – Jánosért és kisebbik fiáért, Jenőért, de a durvaságig kemény kézzel nevelte magzatait. „Anyám nem is kérdezett semmit, csak elkezdett verni, s vízkeresztig – kisebb szünetekkel – vert. […] Napjában kétszer-háromszor, amikor eszébe jutott, nem szólt semmit, csak ütött” – emlékezett vissza Kádár az egyik diákkori karácsonyi szünetére, s az anya-fiú viszony utóbb sem vált idillivé, hiszen János istentagadásával, kommunistaságával és roppant szolid szerelmi életével egyaránt kiváltotta a mutter nemtetszését.
Egy bizonytalan hitelű beszámoló szerint az egyik harmincas évekbeli házkutatás során maga Csermanek Borbála adta elő a nyomozóknak a fia által elrejtett pártiratokat, mondván: „Talán így könnyebben szakít ezzel az átkozott politikai bújócskával.” „Nézd, nekem van egy anyám, aki nagyon primitív asszony. Én egyetlen nőt sem teszek ki annak, hogy nem tudok elszakadni tőle” – emlékezett vissza Aczél György Kádár szavaira a negyvenes évekből, amikor a hirtelen országos politikussá lett fiú esténként többnyire még mindig a rá a Cserje utcai pártvilla konyhájában várakozó anyjához tért haza. Anyja 1949-es temetésén a máskor mintaszerűen fegyelmezett Kádár komplett sírógörcsöt kapott.
Döme Piroska
Csermanek János a legális munkásmozgalom keretei között, a szociáldemokraták VI. kerületi párthelyiségében ismerkedett meg Döme Piroskával, valamikor a negyvenes évek legelején. A házasságban élő asszony évtizedekkel később – János című írásában – meglehetősen romantikusan emlékezett vissza kapcsolatukra: „Róttuk az Andrássy utat, keresztül-kasul jártuk a ligetet. Mi maradt meg ezekből a gyakran hajnalokig tartó kóborlásokból? Valami izzás, formálni akartuk a világot. Reménykedtünk a jövőben…” Az asszony különköltözött férjétől – kisfiát is magával vitte –, és Sas utcai albérletének kicsinosításában már János is segédkezett. A férfi azonban nem költözött oda Piroskához, „érzelmeit jégpáncéllal vette körül”, s persze a történelem sem igazán kedvezett a kapcsolat szárba szökkenésének. Az illegális találkozókra szorítkozó kapcsolat sorvadásnak indult, s egy 1943-as randevú érzékletessé tette Piroska számára, hogy János életébe nem fér bele az a – Piroska szavaival – „furcsa, csodálatos szerelem”. A Ráday utca egyik lakásában kínálkozó intim lehetőség ugyanis kihasználatlan maradt, s végül lényegében ez lett kapcsolatuk zárómozzanata: „Vártam, hogy kinyújtja értem a kezét, hogy magához húz, forró ölelésre, olyan régóta hiányzó szerelemre. Áradt belőle valami boldogság, ahogy ott ült a széken. Önfegyelme engedett, de én szenvedélyt akartam, látni, hogy akar engem, hogy nem én közeledem felé. S halálosan sértette női magamat, hogy nem tör rám…”
Tamáska (Tomaska) Mária
Fotó: MTI
1940 körül ismerkedett meg Csermanekkel a későbbi Kádárné is, ámde valódi kapcsolatuk 1945-től számítható. Tamáska Mária – akárcsak Döme Piroska – házas a kapcsolat kezdetén, ám házasságtörő viszonyról szó sincs: első, szintén mozgalmi házassága, amelyet 1933-ban Róna Ottó Ivánnal kötött, ekkorra már csak formálisan létezik. Az ÁVH-nál elhelyezkedő és mások leveleinek felbontására szakosított asszony végül 1948-ban válik el első férjétől, majd – Csermanek Borbála halálát követően – 1949. július 19-én házasodik össze az akkor épp belügyminiszteri tisztet betöltő Kádárral (az egyik, alkalmasint épp a feleség tanúja: Péter Gábor). Kádár 1951-es letartóztatása és elítélése után a feleséget a munkahelyéről és a pártból is kiteszik, s csupán egy játékmackógyártó kisiparos veszi fel bedolgozónak. Férje 1954-es szabadulása után az asszony az MTI személyzeti osztályának vezetője lett, ám formális rehabilitálására nem került sor – Kádárné tartós és mélyen őrzött sérelmére. Ezzel kapcsolatos rossz érzéseit egy 1958-as, elvtársias hangú levelében férjének is szemére veti; ezután a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál kap osztályvezetői, majd nyugdíjba vonulásáig (1980. december 31.) hivatalvezető-helyettesi tisztséget. A magánleveleiben „urát” változatos kedveskedő fordulatokkal (Kis Fiam, Gyerekem, Kis Kölök, Papa) szólító Kádárné a korszak emblematikus fotóinak során szerepel féltő hitvesként a leveleiben is jóval kevésbé érzelmes Kádár oldalán: a gyermektelen házaspár között idővel egyre szorosabb kapcsolatot teremtett a kölcsönös egymásra utaltság. Kádárné kevesebb mint három évvel élte túl a férjét.
Barta Istvánné
Fotó: MTI
Kádár János, a Főnök egyik legközelebbi női munkatársa ma is köztünk él: 86 esztendősen, szellemi frissességét épen megőrizve. A tolmácsnő, Barta Nádja, aki egymást váltó szovjet párt- és állami vezetők sora felé közvetítette Kádár szavait, 1948-ban érkezett Magyarországra, és 1960-tól kezdve dolgozott az első, majd főtitkár mellett, egészen a Kádárról elkeresztelt korszak legvégéig. Gondosan ápolt, idővel hófehérré őszülő frizurája híradórészletek és sajtófotók garmadáján hajol közel Kádár és Hruscsov vagy éppen Brezsnyev füléhez. Egy 2001-es interjú tanúsága szerint a legjobban a Kádár és Andropov közötti eszmecseréket élvezte, míg egy korábbi visszaemlékezésében így idézte fel a legendás Kádár-titkárság mindennapi életét és a Főnök hivatali étkezési rutinját a hölgy, aki máig szobája falán tartja a kollegiális munkáltató, Kádár arcképét: „10 órára jött be a hivatalba. Amikor elindult otthonról, akkor a fiúk szóltak, hogy elindult, és mi főztük a kávét, betettük a szobájába… Kettő-fél háromkor szokott ebédszünetet tartani. És akkor csak hideget evett, teát ivott nagy bögrével. Rumos teát… Szóval ő már nem diétázott, de mindenesetre kis tányérkában ott volt a szódabikarbóna, mert sava az volt. ”
Cs. Erzsébet (Böske)
Ötödikként több asszonyt is említhetnénk Kádár románcokban eseménytelen, érzelmekben sivár, ám munkatársakban gazdag életéből. Kormányainak stabil könnyűipari miniszterét, Nagy Józsefnét, netán Benke Valériát vagy Cservenkánét, esetleg titkárságának másik kulcsfiguráját, a serény Szakali Józsefnét, vagy ugyanonnan Babcsákné Fehér Margitot, de a pártvezér gyermekkorából is kínálkozna asszonyszemély: a köröstarcsai Szilasi Zsigmondné, akinél egy nyarat töltött az alkalmasint gyermekvédő liga által vidékre utaztatott kisfiú. Szilasi néni még évtizedekkel később is visszaemlékezett arra, hogy „Kádár elvtárs igen sovány, vézna gyerek volt, ezért […] mindig etette, különösen tejfeles kenyérrel, mert azt szerette nagyon”. Utolsónak mégis inkább azt az asszonyt választottuk, aki az MSZMP Jászai Mari téri központjából 1981-ben került Kádárékhoz házvezetőnek, s így neki – valamint az e kérdéskörben megkerülhetetlen munkásságú Huszár Tibornak – köszönhetjük Kádár otthoni életének érdektelenségében is figyelemre méltó leírását: „Reggel fél nyolckor keltettem. Kettőt kopogtam, és akkor kiszólt: Jó reggelt kívánok. Aztán megreggeliztek. Az elvtársnő kilenckor ment el, a főnök az tízkor, tizenegykor. Az elvtársnő csak szombat és vasárnap főzött otthon maguknak. És nagyon minimálisat ettek: káposztás tésztát, krumplilevest, pirítós kenyeret, tojásrántottát vagy lágy tojást. A felvágottat viszont nem szerették. A főnök nagyon szerette a zsíros kenyeret is. Azért még éjjel is felkelt. Egy szelet zsíros kenyeret többre becsült, mint akármit. […] Franciaágyuk volt. Mint egy rendes házaspárnak. Úgyhogy este mit csináltak… Hazamentek, olvastak akkor is ugye… és lefeküdtek és kész…”
