Kiss Ambrus: nonszensz azt állítani, hogy nincs beleszólásunk az atlétikai vb ügyébe

Belpol

A gyerekek ingyenes bérletével és szervezett kampányokkal csábítaná vissza a buszok utasait a főváros– mondta a főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus a felújításokról és Karácsony vb-vétójáról is beszélt.

Hatalmas bevételkiesést jelentett a fővárosnak, hogy a járványtól tartva egyre kevesebben választják a közösségi közlekedést; míg 2019 első félévében 34, 9 milliárd forint volt a jegy és bérleteladásokból származó bevétel, az idei első félévben alig 18 milliárd származott ebből – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

 A kiesés miatt lényegében teljesen „el kellett égetni” Budapest tartalékait: 13,5 milliárd forintot csoportosítottak át a közösségi közlekedés fenntartására, hiszen a bérek, az üzemanyag és a szervizköltségek a válságtól független nem változtak. A pluszkiadás dominó-elven jelentkezett más területeken, ez vezetett oda, hogy a főváros szeptemberre már folyószámla-hitelre szorul – remélhetően csak addig, míg meg nem érkezik az éves iparűzési adó második tétele a költségvetésbe.

Karácsony Gergely ehhez képest csütörtökön jelentette be, hogy a 14 év alattiak ingyen utazhatnak be a BKV járatain. Bár a jelenlegi helyzetben ez fényűzésnek tűnhet, Kiss Ambrus szerint éppen így tudják „bevonzani” az utasokat, hiszen a 14 év alattiakat gyakran szüleik is elkísérik az iskolába.

Úgy számoltunk, hogy a mintegy 120 ezer érintett, 6-14 év közötti iskolás 30 százalékának vettek bérletet 2019 utolsó félévében. Ez most visszaesett 20 százalékra – sokak inkább az autót választották a fertőzéstől tartva –mondta Kiss. A főpolgármester-helyettes szerint az ingyenes gyerekbérletek idén 320 milliós kiesést jelentenek, ám ezt kompenzálja, ha emellett legalább 6 százalékkal, 10 ezer darabbal emelkedik az eladott felnőttbérletek száma. A BKV emellett népszerűsítő kampányokat is folytat, nyereményjátékokkal, az éves BKV és Mol-Bubi bérletek összekapcsolásával is próbálják majd felpörgetni az eladásokat.

Mint Kiss Ambrus fogalmazott: „ez előre menekülés”, a BKV rendszeres bevételkieséseit 2022-ben és 2023-ban nem bírná elviselni a főváros. Hozzátette, az ingyenességről- és más témákről -szeptember elsején, rendkívüli ülés keretében szavaz a Fővárosi Közgyűlés, és ha elfogadják, szeptember 2-ától már így utazhatnak a gyerekek a BKV járatain.

A sajtótájékoztatón téma volt a Blaha Lujza téri felújítással járó torlódás is: Kiss elmondta, a lámpaprogram 90 másodpercre történő áthangolása 30 százalékos forgalomnövekedést hozhat – ez azonban csak ideiglenes megoldás lesz, amíg szeptember végén lezárul a tér autós közlekedését lassító sávfelújítás.

A főpolgármester nagy vihart kavaró csütörtöki bejelentésével kapcsolatban – mely szerint a főváros visszavonja a nemzetközi atlétikai vb-re adott engedélyt, ha nem épül meg a Diákváros – Kiss Ambrus úgy fogalmazott: nonszensz azt gondolni, hogy Karácsony Gergelynek ehhez nincs joga.

„A vb hazai, budapesti megrendezéséről szóló dokumentumon három aláírás szerepel, az egyik a főpolgármesteré (a másik kettő Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesteré és Gulyás Gergely kancelláriaminiszteré – a szerk.) így küldték el a programot szervező Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek. Ha nem lett volna szükség a beleegyezéséhez, a kormány jó eséllyel nem kérdezi meg a programmal kapcsolatban” – érvelt Kiss Ambrus. A Miniszterelnökség egyébként úgy reagált, hogy Karácsony szerintük a budapesti közlekedési káoszról akarja elterelni ezzel a figyelmet.

 

Karácsony Gergely a rendkívüli ülés keretében viszi a vétó ötletét a Fővárosi Közgyűlés elé. Nem csak ő foglalkozik ugyanakkor a témával, hiszen a DK-s főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet is benyújtott egy vétójavaslatot - hogy a kettő miben tér el, az Kiss Ambrus újságírói kérdésre sem részletezte.

Több budapesti kerületvezető ugyanakkor attól tart, hogy vétó miatt a kormány visszatarthatja az Egészséges Budapest Program járóbeteg-ellátásra ígért 50 milliárd forintos forrását. Kiss ennek kapcsán arról beszélt, hogy a program eddig is zökkenőkkel, gyomrosokkal haladt, és az idei forrásfelhasználásról például még egy kerülettel sem állapodott meg a kormány. „Az is megtörtént, hogy más egészségügyi forrásokat vontak el tőlünk, aztán ajánlották, hogy pótoljuk ki az Egészséges Budapest keretéből” –idézte fel a kormányzati húzd meg-ereszd meg játékot a városvezető.

Szintén a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a Fudan-beruházás kapcsán Kínának üzenő utcatáblák ötlete. Az Ujgur Mártírok útja, Dalai Láma utca, Szabad Hongkong út feliratú táblákat Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina avatták fel közösen, még júniusban. Kiss Ambrus szerint ez nem politikai heccakció – akkor lenne az, ha az új utcaneveket egy performansz keretében állították volna ki.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk