A vadászt researchnek (ejtsd: riszőrcs) nevezik, ő az "ország-világ előtt" beszélő szereplőket felhajtó ember. Jellemzően teljesítménybért kap, a fizetség nagy részét a hozott sztorik (értsd: emberek) utáni jutalék teszi ki, fizetése 150 ezer forinttól félmillióig terjedhet. Az álláshirdetés szerint érettségi, jogosítvány és gátlástalanság szükséges a hatékony munkavégzéshez. A researchöket szigorú szerződés köti: ha beszélnek a munkájuk, illetve a tv-adások készítésének részleteiről, több millió forintra perelhetők. Nem csoda, hogy a mai napig alig ismert a szakma létezése, hát még a know-how. Informátoraink természetesen ragaszkodtak inkognitójukhoz.
A researchök nem válogatnak a toborzás módszereiben, hiszen ha nincs szereplő, nincs pénz. 'k állnak a tévés ranglétra legalsó fokán, a szerkesztők mellé kettesével-hármasával vannak beosztva. Ezért hívják őket - legalábbis az álláshirdetésekben - segédszerkesztőknek, bár a szerkesztéshez semmi közük.
A szakmának nincs iskolája,
elmondják, mi a feladat, aztán a "találd fel magad!" elv érvényesül. Az egyik informátorunk bevezetése a mesterség rejtelmeibe gyakorla-tilag kimerült egy jó tanácsban: "Hívogasd az ismerőseidet, majd azok ismerőseit, és egy idő után az egész felépül, mint egy piramis." A módszerek ismeretében kijelenthetjük: bárkivel megtörténhet, hogy egyszer csak felhívják telefonon, leszólítják az utcán, esetleg kap egy e-mailt vagy chatválaszt, amelyben arra agitálják, hogy vegyen részt egy beszélgetős tévéműsorban. A Mónika-show egyik tavalyi adásában szereplő lány elmondta, hogy őt a vezetékes, otthoni telefonján keresték. Amikor pedig igennel válaszolt a név szerint őt kereső ismeretlen kérdésére, hogy éppen ráér-e, közölték, hogy itt - nem mellesleg: Nyíregyházán - állnak stábautóval, a ház előtt.
A telefonkönyv mellett azért szofisztikáltabb módszerei is vannak a szereplőtoborzásnak: létezik egy adatbázis, ahová a legkülönfélébb forrásokból gyűjtik be a neveket és az adatokat. Például vidéki castingok alkalmával sokan kitöltenek - a "benne leszek a tv-ben" vonzó lehetőségében bízva - adatlapokat, aláírásukkal jóváhagyva ennek felhasználását. "Döbbenetes, de az emberek aprólékos részletességgel képesek elmesélni magukról a legbizalmasabb dolgokat - mondta az egyik research. - Később persze megbánják, mivel folyamatosan ki vannak téve a zaklatásainknak, hogy akar-e erről vagy arról beszélni. Ha valamelyikük már tényleg kiakad, és ordítva követeli, hogy felejtsük el, akkor ráírjuk a papírjára, hogy off." Van, aki egyéb hasznos megjegyzésekkel is szolgál a kollégáknak: "hülye", "ne hívd fel, mert egy állat", vagy "már egyszer átbasztuk". Egyébként azok is ebbe a nyilvántartásba kerülnek, akik a műsorok során elhangzó felhívásokra jelentkeznek.
Az internetes fórumok is kedvelt vadászterületnek számítanak. Előfordul, hogy maga a research hirdet a neten, televíziós kiugrási lehetőséget ígérve, de ennél sokkal hatásosabb a személyes rábeszélés, vagyis a leszólítás. Népszerű toborzóhely a Nyugati pályaudvar környéke, a Blaha Lujza tér, de van, aki Kőbánya-Kispestre esküszik. "Tökéletes gyűjtőhely, özönlenek az emberek, könnyen le lehet vadászni a félprolikat, a retardokat" - ahogy a szakmai zsargonban ne-vezik az ideális jelöltet. A Balázs-show-ba fiatalokat keresnek, így a suli utáni időszakban közlekedési csomópontoknál, valamint hétvégenként diszkókban, szórakozó-helyeken is lesben állnak segéd-szerkesztők. Volt olyan kecskeméti diszkótulajdonos, aki még a kidobóembereket is rendelkezésükre bocsátotta, garantálva a nyugodt munkafeltételeket.
"Az első körútra elkísért egy tapasztalt research, megmutatta, mire kell figyelni, kit érdemes és milyen szöveggel megszólítani - idézi fel az egyik kiugrott dolgozó. - Elég könnyen kinyílt a szemem, hogy kiszúrjam, ki az, aki a tévé hallatán szívesen szóba elegyedik velem."
Egy kis dicsérgetés
és rábeszélés után - látom, te belevaló srác/csaj vagy - rátérhettem a lényegre. Közben persze figyelni kellett, hogy meg lehet-e "csinálni" az alanyt, képernyő-kompatibilissá tehető-e. Az egyik "választóvonal" ugyanis az a két show között, hogy van-e foga a szereplőnek. A Balázs-show-ban ugyanis nem jelenhet meg fogatlan szereplő, viszont egy kollégának "eladhatja a Móniba", az érte járó díjon pedig megosztoznak. Egy másik szempont, hogy lehetőleg ne legyen túl sok roma származású szereplő egy adásban. "Illetve lehet roma, csak ne látszódjon rajta."
Kérdésünkre mindkét egykori research megerősítette, hogy a szereplők egy része nem tudja egészen pontosan, milyen témában fog megszólalni. 'k azok, akiket "behúztak", akiknek sejtelmük sincs, kihez is érkeznek - a Balázs-show-ban a "meglepetésvendégek" tipikusan ilyenek -, vagy a téma nem kellőképpen körvonalazott. Például úgy tudja, egy párkapcsolatokról szóló műsorba érkezik, közben meg a "zabos korábbi barátnője várja".
Az elmúlt években többször felmerült, hogy a műsorokban fizetett statisztákat alkalmaznak. Úgy tudjuk, alapesetben a résztvevőknek nem jár pénz az útiköltség és a munkakiesés megtérítésén kívül. De azt a nekünk nyilatkozók elismerték, hogy néha, ha végképp nem megy másként, és a sztori jó (el is jönne, foga is van stb.), akkor a research anyagi motivációt is alkalmazhat. Ha viszont a dolog könnyebb végét megragadva úgy próbálja a jutalékát növelni, hogy nem keres, hanem betanít embereket, "szóval teljesen kamu a sztori", és erre rájönnek, azért kirúgás jár.
Gyakori az is, hogy ellopják egymás sztoriját vagy emberét. Az ügyesebbek saját kis hálózatot szerveznek maguk köré, egy-egy bevált ember "hozza a haverjait, majd azok is küldenek be embereket". Elvileg a résztvevők évente egyszer szerepelhetnek, de aki bevált, azt ennél gyakrabban visszahívják, erre találták ki a "mi lett velük?" típusú adásokat.
És mi a helyzet a szerződésekkel, amelyeket a researchnek kell aláíratnia a leendő szereplővel? Informátoraink szerint sokan elolvassák ugyan, de valójában nem értik, mi áll benne. A Mónika egyik adásában szereplő "behúzott" lány viszont arról számolt be, hogy bár szüleivel szerették volna áttanulmányozni, mit írnak alá, kifejezetten sürgették őket. Ennek engedve ott rögtön, a lépcsőházban aláírták az egyoldalú joglemondó nyilatkozatot.
A Balázs-show a falhúzogatós-meglepetésvendéges adások mellett különféle fantáziadús műsorcímekkel a "különleges" tehetségeknek is lehetőséget ad a szereplésre, ahol olyan emberek produkálják magukat, akik nem értik, hogy a közönség nem velük, hanem rajtuk nevet. Az egyik research megmutatta a mobiltelefonjával rögzített felvételt, amely az öltözőben készült, közvetlenül az egyik adás előtt. Ezen látható, amint a sorára várakozik Pókember és a frissiben kitalált Gyökérman, aki a research utasítására a kezében tartott gyökérrel hadonászik. Mesélték, hogy ezt ott, a stúdió mellett ásták ki a számára. De a sztárokért rajongó gyerekekről szóló műsor is a betanításon alapult. A kicsik nagy része azt sem tudta, ki az, de megtanították nekik: "Azt a nagydarab bácsit szereted te nagyon." A picik toborzását az egyik leleményes research egy készséges óvónő segítségével oldotta meg, a gyermekét képernyőre álmodó anyuka meggyőzéséhez pedig nem kellett komoly erőfeszítés.
A research munkája nem ér véget azzal, hogy szállította az alanyt, a felvételek idején is sajátos feladatai vannak. Kéthetente 3-4 nap alatt 14-16 adást rögzítenek, ami precíz haditerv alapján és hihetetlen folyamatmenedzseléssel történik - legalábbis a műsorba érkező vendégek kezelését illetően. Percre pontosan megtervezik, hogy egy adott témában érkezőnek hol kell várakoznia a nagy jelenésig. Alapszabály, hogy senkit sem szabad egyedül hagyni, ezért minden szobában, ahol a szereplőket elhelyezték, legalább egy research felügyel. Valóban felügyel, ugyanis - a gyakran többórásra nyúló várakozás alatt - mindvégig a műsorban részt vevőkkel kell maradnia. Ez azt jelenti, ha valakinek a mosdóban akadna dolga, oda is el kell kísérnie, mivel a műsor készítői pontosan tudják, kivel nem szabad a szereplőnek összetalálkoznia a felvétel előtt. Ha tehát a családi szennyes kiteregetésére készülő Gizi a 3. öltözőben várakozik, a férj szeretőjét a hatosban kell elhelyezni. A lényeg, hogy az egymásra legkevésbé sem számító szereplők különböző időpontban érkezzenek, menjenek vécére, a sminkszobába, és még véletlenül se találkozzanak.
A research dolga a közös várakozás során az is, hogy "felkészítse" a szereplőt. A lámpaláz enyhítésén túl feladat, hogy "meggyúrják" az illetőt az ütős szereplés érdekében. "Dicsérgetni kell, adni alá a lovat, megfelelő hangulatot teremteni. Gyakori, hogy a szerkesztő is benéz, elbeszélget a résztvevővel, és jelzi, ha úgy gondolja, még nem jó, gyúrni kell. Ez hívtam én felcukkolásnak, amiből egyszer egy verekedést is összehoztam. Kaptam egy ejnye-bejnyét, de az esetet követő hírverés valójában dicséretet érdemelt, mert nézőket hozott."
A munka azzal zárul, hogy a szereplőt elkíséri a stúdió küszöbéig. Az már persze nem a "hivatalos" feladat, viszont a valós gyakorlat része, hogy a felvétel után sok esetben szabályosan bujkálnia kell. Az egyik informátorunk kezdőként azt a feladatot kapta, hogy kísérje ki a dührohamot kapott "behúzott" szereplőt, amíg a "behúzója" kereket old.
Mivel első kézből származó információk alapján szerettünk volna írni a délutáni show-műsorok etikusnak éppen nem nevezhető gyakorlatáról,
jelentkeztünk segédszerkesztőnek,
amit személyes interjú követett, s ez két szempontból is gyümölcsözőnek bizonyult. Egyrészt sikerült a forrásaink által elmondottak többségét ellenőrizni. Az interjúztató egy húszas éveinek elején járó fiatalember volt, aki bizonyára az oldott, közvetlen stílusú munkamegbeszélések híve, mert kapásból felrakta a lábát az asztalra. Az, hogy a researchjelölt semmilyen tévés gyakorlatot nem tud felmutatni, cseppet sem lepte meg. Miután elmondta, hogy a munka lényege embereket találni a műsorba, előálltunk az (ál)naiv kérdéssel: mégis hogyan? A válasz a már ismert volt: fel kell venni a kapcsolatot bárkivel bármilyen módon. Mivel nem hagytuk annyiban, és tovább kötözködtünk - mondván: "alig ismerek itt valakit", "különben is vidéki vagyok" -, nyomatékosan megerősítette: "Ez a feladat." Mindehhez stábautót, telefont és internet-hozzáférést biztosítanak. Bár többször kitért kérdéseink elől, tett utalásokat a módszerekre: "Maradjon titokban, hogy ki adta meg őt." "Nagyon óvatosan kell fogalmazni, tudjon csak ennyit, hogy párkapcsolat."
Az interjút két szituációs gyakorlat követte. Meg kellett győzni az alanyt a "rosszban vagyok a bátyámmal" és a "féltékeny párom ultimátum elé állít" helyzetekben. Sikerült kivívnunk a felvételiztető research elismerését: "Így kell, így tudod vezetni a dolgokat! Sokat hallottam már, de ez tetszett!"
"A munka nem könnyű - próbált előre figyelmeztetni a researchként már másfél éve eredményesen dolgozó fiatalember. - Napi 10, de van, hogy 16 óra elfoglaltságot jelent. De megéri, mert amióta itt vagyok, havi két kiló (kétszázezer forint) alatt nem kerestem, de volt már, hogy 5 kilót is."
A többség nem bírja sokáig ezt a munkát, óriási a fluktuáció. Vannak, akik már másnap vagy alig pár nap múlva kilépnek, amint kiderül számukra, mit takar az elsőre olyan jól csengő segédszerkesztői pozíció. Van, aki humánumból, van, aki egyszerűen azért, mert nem akar késő éjjel az aluljáróban leszólítani és tv-szereplésről győzködni vadidegeneket. Megint másokat kirúgnak, például a kamu sztorik miatt, amelyeket az állandó nyomás alatt néha bevetni próbálnak. Állandó a stressz: ha nincs ember, nincs sztori - és akkor pénz sincs.
