Koalíció a budapesti közgyűlésben: Ráérős tempó

  • - besenyei -
  • 2006. november 16.

Belpol

Másfél hónap múltán megállapodni látszik az MSZP és az SZDSZ a fővárosi koalícióról. A biztos védekezésre épülő kivárásos taktika meghozta az eredményt: sovány döntetlenek születtek.
Másfél hónap múltán megállapodni látszik az MSZP és az SZDSZ a fővárosi koalícióról. A biztos védekezésre épülő kivárásos taktika meghozta az eredményt: sovány döntetlenek születtek.

"Kezdett már nagyon kínos lenni, hogy alig-alig van eltérés az álláspontok között, mégsem tudunk mit mondani, miért nem állapodunk meg" - adott hangot megkönnyebbülésének az egyik jövendőbeli fővárosi vezető. Elvileg 17-én aláírják a keretmegállapodást: a főpolgármesternek három helyettese, a közgyűlésnek az eddigi 22 helyett 15 bizottsága lesz, illetve a feladatok elosztására (meg a pozícióéhség kielégítésére) beiktatnak hét tanácsnoki posztot. (A városházi bizottságok közül ötöt az ellenzék, hetet a szocialisták, hármat a szabaddemokraták vezethetnek. Az ellenzék javaslatára létrehozzák a pénzügyi ellenőrző grémiumot is.)

Az események csak a múlt héten gyorsultak föl, miután több mint három hétig maguk a tárgyalások is szüneteltek. Ennek oka, hogy sem Demszky Gábor főpolgármesternek, sem Molnár Gyula budapesti szocialista elnöknek nem volt érdeke a mielőbbi megegyezés, annak ellenére, hogy - a kampányt is beleszámítva - hónapok óta nem működik a városházi apparátus, és már az alakuló közgyűlésnek le kellett volna osztania a feladatokat. A liberálisoknál az inkább presztízs-, mint valódi téttel bíró küzdelem egy közgyűlési mandátumért folyik, és Demszky nem kapkod: november végéig amúgy sincs meg a közgyűlési többsége a koalíciónak. Rajk László az SZDSZ-listán szerzett mandátumáról október végén mondott le, helyére a szabaddemokrata fővárosi választmány által jelölt Molnár Istvánt a főpolgármester nem akarta a frakcióban látni, így inkább kivárásra játszott. Egy hónap után automatikusan "ugrik egyet" a lista, és Geberle Erzsébet, Demszky favoritja juthatna be. Hacsak nem döntenek a szabaddemokraták - lapzártánk után - Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója mellett; ehhez viszont ki kell várniuk a 30 napot, Geberlének le kell mondania a fővárosi mandátumról, majd elfoglalni a Demszky által üresen hagyandó - és neki odaígért - parlamenti képviselői széket. Ezzel viszont könnyen kicsúszhat a koalíció a célul kitűzött november 30-i határidőből.

Molnár Gyulának ez nem lenne ellenére: őt saját türelmetlenebb párttársai vádolták meg azzal, hogy nem érdekelt a tárgyalások mielőbbi befejezésében. Az egyúttal XI. kerületi polgármester Molnár saját kerületében sem kötött még koalíciót, a többséginek számító vélemény szerint a közgyűlésben azért húzta az időt, mert a fővárosi szocialisták frakcióvezetői posztját csak a tárgyalások végéig tudja megtartani. "A Gyulának az lett volna az érdeke, hogy a télig helyzetben tudja magát tartani; jön-megy, nyilatkozik, és a pozíciók elosztásáig senki sem meri felütni a fejét, mint esetleges kihívója a január-februári tisztújításon" - elemzett a Narancsnak Molnár egyik bírálója. Molnárt végül a tárgyalások felgyorsítására presszionálták azzal, hogy bármi lesz is a végeredmény, a frakcióvezetői posztot két hét múlva mindenképpen át kell adnia Steiner Pál volt belvárosi polgármesternek.

A MSZP-ben kompromisszum köttetett a pozíciókat eddig uralók és a hatalmi monopólium megtörését célul tűző újak között. Utóbbiak vezéralakja Hagyó Miklós XII. kerületi elnök, korábbi energiaital-gyártó cégtulajdonos, akiről már korábban eldőlt, hogy Vajda Pál örökébe lépve a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettessé avanzsál. Ide tartozik még a már említett Steiner, illetve Horváth Csaba, a volt II. kerületi polgármester. Horváth eredetileg helyettesi posztra pályázott, de végül csak tanácsnokként fejlesztheti a fővárost, mivel Demszky - a szocialisták által preferált négyhelyetteses rendszerrel szemben - ragaszkodott ahhoz, hogy 2 + 1 arányban osszák fel a területeket. A főpolgármester el akarta kerülni azt is, hogy a szociális-kulturális területért felelős helyettesnek Gy. Németh Erzsébet eddigi frakcióvezetőt delegálja a partner. (Vele állítólag személyes okok miatt nem kívánt volna együtt dolgozni.) A szocialista új hullámban is akadnak, akik nem repesnek az örömtől Gy. Németh helyettesi posztja okán, olyannyira, hogy a híresztelések szerint kitartásra biztatták volna Demszkyt saját pártjuk hivatalos véleményével szemben. Végül azonban győzött a politikai racionalitás.

Az SZDSZ-ben Demszkynek az eddigit is fölülmúló dominanciája várható a korábbinál jóval kisebb frakcióban: ha sikerül egykori helyettesét, Székelyt vagy akár Geberlét bevinni, ővé a túlnyomó többség. A főpolgármester-helyettesek közül a pozícióját egyedüliként megőrző Ikvai-Szabó Imre várhatóan nemsokára a pénzügyi-fejlesztési apparátust irányítja majd a Városházán. Utóda várhatóan John Emese, az Új Generáció (a liberá-lis ifjúsági szervezet) elnöke lesz. Mindketten Demszky mellett tűntek fel a kampányban a plakátokon, csakúgy, mint Bojár Iván András és Dancs Gábor, akik az SZDSZ tanácsnokaivá lépnek elő az ismeretlenségből. Utóbbi közlekedési posztjával különösebb probléma nem is akadt; korábban a Demszky-féle városvezetéssel erősen kritikus Bojár a kiemelt rendezvényeket szervezi majd. Némi pikantériát kölcsönöz a liberálisok belügyeinek, hogy a Demszkytől független belső ellenzéket ugyan mindössze ketten alkotják a frakcióban, de az egyik Lakos Imre fővárosi pártelnök, a másik pedig Bőhm András, az előző ciklus frakcióvezetője, aki egyúttal az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”