A költségvetési tervezet elkészülte után kiújult az egyházak hitéleti támogatásának elosztásáról 2002 végén kirobbant vita. Tavaly a katolikus és a református egyházi vezetés rossz néven vette az Országgyűlés azon döntését, hogy az egyszázalékos adófizetői felajánlásokat a költségvetés idén sem a 2001-es népszámlálás adatai, hanem a rendelkezők száma alapján egészíti ki a teljes személyi jövedelemadó- (szja-) bevétel 0,8 százalékára (lásd: Péter fillérei, Magyar Narancs, 2002. december 5.). A rendelkezést a kormányzat átmenetinek szánta, de végleges megoldásnak nincs nyoma. Ennek okairól kérdeztük dr. Gulyás Kálmánt, aki idén április óta felel a kormány egyházi kapcsolataiért.
Gulyás Kálmán: A kormányprogramban szerepel egy bekezdés erről a területről, mely szerint a kormány tiszteletben tartja a lelkiismereti szabadságot, az emberek hitbéli meggyőződését, nem tesz megkülönböztetést a felekezetek között, számít az egyházak erkölcsi, kulturális, oktatási és szociális tevékenységére. A két koalíciós párt álláspontja szerepelt 2002-es választási programjaikban. A miniszterelnök ugyanakkor többször világossá tette: különösebb egyház-politikai koncepcióra nincs szükség. Az egyházakkal korrekt napi együttműködésre kell törekedni, melyben az állam feladata elsősorban arra korlátozódik, hogy biztosítsa az egyházak társadalmi szerepvállalásának feltételeit. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az egyházak az oktatás, a szociális ellátás területén állami feladatot vállalnak át, az állam ebbéli tevékenységüket normatív alapon ugyanúgy finanszírozza, mintha az adott tevékenységet állami vagy önkormányzati fenntartású intézmény végezné.
MN: Mégsem ugyanúgy finanszírozza, hiszen az egyházi fenntartású intézmények magasabb normatívát kapnak, mint az önkormányzatiak. Ön szerint fenntartható ez a fajta diszkrimináció?
GK: Az egyházaknak az önkormányzatokkal ellentétben nincsenek saját bevételei, nem vethetnek ki adókat, ráadásul a kárpótlás során nem kapták vissza jövedelemtermelésre alkalmas ingatlanaikat, közfeladatot ellátó intézményeik működését viszont finanszírozniuk kell valamiből. Az egyházi és önkormányzati intézmények normatívái közötti különbség ebből adódik. De visszatérve az eredeti kérdésre: a kormányfő többször értésre adta, hogy koncepciógyártás helyett folyamatos párbeszéddel kell a kormányprogram megvalósulását és a korábban már megszületett jogszabályok érvényesülését biztosítani. Azt is hozzá kell tennem, hogy hihetetlen nyomás nehezedik ránk, elsősorban nem az egyházak, hanem a sajtó részéről, amely folyamatosan a kormány egyházpolitikájának hiányáról beszél.
MN: Az ön által elmondottak mintha igazolnák ezt az állítást.
GK: Az én felfogásom szerint a politika elsősorban praxis és nem tudomány. Az egyházak és az állam konfliktusait nem stratégiával, hanem szisztematikus munkával lehet kiküszöbölni. Az államtitkárságnak tüzetesen tanulmányoznia kell minden jogszabály-módosítást, és valamennyi, az egyházakat érintő előterjesztésről egyeztetni kell az érintettekkel.
MN: A gördülékeny ügyintézés nem pótolja a távlati kormányzati elképzeléseket. A Fidesz 1998-as egyház-politikai és -finanszírozási elképzelései erősen vitathatóak voltak, de a párt pontosan tudta, mit akar elérni négy év alatt. A Medgyessy-kormány másfél éve adós távlati terveivel.
GK: Mind a kormánynak, mind a kormányt alkotó koalíciós partnereknek határozott véleményük van az egyházakról, azok társadalmi szerepvállalásáról. Nem vitatom, hogy e vélemények "összefésüléséből" hosszú távú stratégiát lehet, illetve kell kialakítani. Ennek kidolgozása megkezdődött; megszületett a kormány egyház-politikai stratégiájának hatoldalas tervezete, amely még meglehetősen képlékeny állapotban van. Kiindulópontja, hogy az egyház szabad és független, megvannak a maga autonóm törvényei. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a nagy egyházak világegyházak, elsősorban a katolikus egyház. A katolikus püspöki konferenciánál tett első látogatásom alkalmával fölhívták a figyelmemet arra, hogy a Magyar Katolikus Egyház (MKE) a világegyház 0,6 százalékát teszi ki.
MN: Ezzel korábban is tisztában volt, nem?
GK: Ezt pusztán annak érzékeltetésére mondtam, hogy az egyháznak megvan a maga belső jogrendszere, hierarchiája, amelynek zavartalan működését az államnak tiszteletben kell tartania. Az általunk kidolgozott stratégia egyik sarokpontja, hogy az állam nem szólhat bele az egyházak belső életébe. A kormány tudomásul veszi az állam és az egyház az 1990. évi IV. törvényben rögzített szétválasztását, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy az egyházak nem a társadalmon kívül élnek. Ebből adódnak az állam és az egyház kapcsolatai az egészségügy, az oktatás vagy a szociális ellátások területén. Foglalkozik a tervezet az egyházak közötti jogi különbségtétel kérdésével is: a kormány elkötelezi magát a megkülönböztetésnek az alkotmányban és az 1990. évi IV. törvényben rögzített tilalma mellett. Emlékezetes, hogy az előző ciklusban a Fidesz és az MSZP között eredménytelen tárgyalások folytak az egyházalapítás feltételeinek javasolt szigorítása ügyében. Valóban érdekes kérdés, hogy mit kezdjünk egy olyan, száz fővel újonnan megalapított felekezettel, amelynek javára egyetlen tagja sem ajánlja fel személyi jövedelemadója egy százalékát.
MN: Önnek mi az álláspontja az 1990. évi IV. törvény esetleges módosításáról?
GK: A szigorítást semmiképpen sem támogatom, ahogy a százfős minimális alapítói létszám leszállítását sem. Utóbbira csak olyan országokban van lehetőség - így az Egyesült Államokban -, ahol az egyházaknak nem jár állami támogatás.
MN: Nem gondolja, hogy az egyházak és a civilnek nevezett szervezetek autonóm működését éppen a finanszírozásukban tapasztalható állami túlbuzgóság és az említettek ebből adódó közpénz-függősége veszélyezteti?
GK: Boldog lennék, ha a magyarországi egyházak önfenntartóvá válnának, ez azonban ma megoldhatatlan. Azzal, hogy a törvényhozás az adófizető állampolgárok akaratához igazította az egyházak hitéletének finanszírozását, automatikussá tette a hitéleti finanszírozás rendszerét, így a kérdés kikerült a mindenkori kormány vagy parlamenti többség hatásköréből. Más kérdés, hogy a Szentszék és a magyar kormány közötti megállapodásnak megfelelően az állam a rendelkezők által felajánlott összeget kiegészíti az adott évben befolyt szja 0,8 százalékára. Természetesen az lenne az ideális, ha a teljes összeg minél nagyobb hányadát a rendelkezők felajánlásai tennék ki, hiszen ez az állami szerepvállalás csökkenését jelenthetné. Az a célunk, hogy elősegítsük a rendelkezők számának növelését. Ennek eszköze lenne, hogy a tervek szerint jövőre az egyszázalékos rendelkezésekről szóló űrlap az adóbevallás perforációval leválasztott részévé válna.
MN: Az űrlap rendelkezésösztönző elhelyezése fellendítené az adófizetők egyház-finanszírozási kedvét?
GK: E téren már az idén kedvező folyamatok indultak el. Örömömre szolgált, hogy jelentősen megnőtt a katolikus egyház javára rendelkezők száma.
MN: A nyári koalíciós adóvitában nem merült föl, hogy az egyházak, illetve a civil szervezetek számára felajánlható egy-egy százalékot - a két szektor állami finanszírozásának mérséklésével egy időben - a többszörösére növeljék?
GK: Volt róla szó, de kiforrott álláspont még nincs ez ügyben. Amikor elvállaltam a felkérést az államtitkári posztra, magam is úgy gondoltam, hogy a finanszírozási kérdések rendezése gyorsabb folyamat lesz. Be kellett látnom azonban, hogy négy hónap alatt nem vihető keresztül egy nemzetközi szerződést is érintő radikális változás. A vázolt elképzelés mindenesetre a dolgok egyik lehetséges iránya. Ezzel ellentétes az a Semjén Zsolt által megfogalmazott elképzelés, miszerint a kiegészítést 0,8-ről 1 százalékra kellene növelni.
MN: A Semjén-féle javaslat nem visz közelebb a rendelkezések teljes támogatáshoz viszonyított arányának növeléséhez.
GK: Ez így van. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az állampolgárok jelentős része nem kíván részt venni az egyházak működésének finanszírozásában. Nekünk az a feladatunk, hogy megkeressük azt a közös nevezőt, ami alapján az állampolgárok legnagyobb része hajlandó volna finanszírozni az egyházak működésének bizonyos területeit. Ilyen lehet például az épített környezet egyházakhoz kapcsolódó része: minden településen van templom, ezek jelentős hányada műemlék, mások építészeti szempontból nem figyelemre méltóak, de a hitélet szempontjából értékesek. Ezeknek az épületeknek a megőrzése közös érdek. Szimbolikus ebből a szempontból a Mátyás-templom felújítása, amely ellen az ateistáknak sem lehet kifogásuk.
MN: Iménti fejtegetésében összemosódott az egyházak hitéletének finanszírozása, az egyházi tulajdonban lévő műemlékek védelme és az úgymond közfeladatot ellátó egyházi intézmények működtetése, holott utóbbi kettő legföljebb kiegészítő tevékenység lehet egy olyan szervezetnél, melynek elsődleges feladata mégiscsak a hitélet kereteinek a biztosítása.
GK: Kétségtelen, de a három terület összefügg egymással. Áttételesen a Mátyás-templom rekonstrukciója is a hitélet támogatását jelenti, hiszen a templom - építészeti értékein túl - elsősorban a hitélet színtere. Ha használhatatlanná válik, a hitélet folytatása is megnehezül. A kérdés hitéleti és műemlékvédelmi vonatkozásai elválaszthatatlanok.
MN: Megoldódik-e az egyszázalékos rendelkezések kiegészítése körül a kormány és a katolikus egyház között tavaly kirobbant konfliktus?
GK: Szomorú, hogy még mindig nem sikerült lezárni ezt a vitát. Az ügy az Alkotmánybíróság előtt van, melynek döntését nem volna szerencsés prejudikálni. A törvényi helyzet azonban világos: a vatikáni alapszerződés és a hatályos törvény szerint 2004-ben is a rendelkezők száma alapján egészíti ki az állam a felajánlott összeget.
MN: Az MKE éppen azt vitatja, hogy a parlamenti többség a hatályos vatikáni-magyar megállapodás alapján járt volna el, hiszen szerintük a megállapodás részét képezi az Orbán-kormány idején született megegyezés a rendelkezések népszámlálási adatokon alapuló kiegészítéséről.
GK: Ennek eldöntése az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik; a döntésig pedig nem tehetünk mást, mint hogy a hatályos törvény rendelkezéseinek megfelelően járunk el.
MN: Joggal válthatta ki ugyanakkor az MKE vezetőinek rosszallását, hogy a kormány tavaly év végén azt ígérte: a kiegészítés rendelkezők száma alapján történő elosztása egy évre szóló ideiglenes megoldás lesz, és 2003 januárjától hozzákezd a végleges finanszírozási rendszer kidolgozásához. Egy év múltán ebből semmi nem látszik.
GK: Sajnálom, hogy 2004-re nem tudjuk megoldani a problémát. Ez egy rohadt helyzet, ha szabad így fogalmaznom. A kormány arra törekszik, hogy a finanszírozási rendszerből kizárja a különalkukat, automatikussá és átláthatóbbá tegye a rendszert. Többek között az én felelősségem, hogy április óta ez ügyben nem történt gyakorlati előrelépés. Az utóbbi hetekben érzékelhető némi elmozdulás; a Szentszékkel sikerült megállapodni egy paritásos elven működő vegyes bizottság felállításáról, amelynek feladata az alapszerződés végrehajtásának figyelemmel kísérése lesz.
MN: Nem sérti a felekezeti egyenlőséget, hogy a finanszírozási kérdéseket legelőször egy vatikáni-magyar bizottság véleményezi, a többi egyház pedig alkalmazkodni kényszerül a bizottságban született döntésekhez?
GK: Úgy gondolom, nem. Éppen ez adta azt az ötletet, hogy azokkal az egyházakkal is ki kell alakítani egy egyeztető fórumot, melyekkel az államnak megállapodása van. Azokkal pedig, amelyek kimaradnak ebből a körből, közösen elhatároztuk, hogy negyedévenként - illetve szükség szerint - leülünk közös ügyeinket megbeszélni. Ezzel a technikával fel tudjuk oldani azt az ellentmondást, ami úgy jelentkezett, hogy melyik legyen az az kisegyház, amelyik képviselné az összes többit a négy nagy mellett. A leghatározottabban ellenzem a nagy- és kisegyházak bármiféle megkülönböztetését, ugyanakkor a kisegyházak javára alkalmazandó pozitív diszkriminációt is, tehát hogy bizonyos kisegyházaknál "mesterséges légzést" alkalmazzon az állam. Nagy hibát követnénk el, ha azt a 2001-ig hatályos gyakorlatot alkalmaznánk, mely szerint azon kisegyházak támogatását, melyeknél a felajánlások és a hatályos törvény szerinti kiegészítés kevesebb az előző évben kapott támogatásnál, ott az összeget kiegészítenénk az előző évire. Ha ezt megtennénk, semmi nem ösztönözné arra a kisegyházakat, hogy saját magukat igyekezzenek életben tartani. Ugyanakkor vannak olyan ún. kisegyházak, amelyek nem a rendszerváltás után jöttek létre, hanem már évszázadok óta itt vannak, ilyenek például az ortodox egyházak. Ezek komoly szellemi, szakrális és épített (templomok, múzeumok, könyvtárak stb.) értékeket hoztak létre, viszont ma már nincs akkora közösségük, amely anyagilag fenntarthatná ezeket az értékeket.
MN: Itt azonban kettős mércével mér a kormány, hiszen az ún. történelmi egyházaknak a "kiegészítés"-döntés miatti veszteségét kompenzálta, míg az említett kisegyházakat arra szorítaná, hogy a piacon küzdjenek híveik adóforintjaiért.
GK: Szeretném, ha a katolikus és református egyházzal kötött megállapodás alapján létrehozott 850 millió forintos kompenzációs keret mielőbb, akár 2005-től megszűnne. Ennek eszköze lehet az említett paritásos bizottságban elért megállapodás vagy az Alkotmánybíróságnak a kiegészítésekről szóló határozata.
Gavra Gábor
