Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megkezdte az egészségügyi szolgáltatások minőségmérésére alkalmas indikátorrendszer kidolgozását. Első lépésként közzétett a világhálón egy listát.
Ebből akár ki is derülhetne, hogy egy infarktus után a betegnek melyik kórházban van a legnagyobb (és a legkisebb) esélye a túlélésre. Az országosan összesített adatokból (www.oep.hu) sok minden megtudható a 2000-2003 között infarktus miatt ellátottak kórházi halálozásáról. Csak éppen az nem, hogy melyik kórházban dolgoznak jól vagy rosszul - az intézmények neve helyett ugyanis kódok szerepelnek. A laikus felhasználó így csak arról értesül, hogy például 2003-ban akkor volt az infarktus utáni túlélésre a legkisebb esélye, ha valamelyik városi kórházban kezelték (átlagosan 22 százalékos halálozási arány) - és akkor volt
a legnagyobb szerencséje,
ha éppen egy szanatóriumban tartózkodott, amikor a koszorúerében megállt a vérrög (2 százalék). Ami bizonyos: akut miokardiális infarktus miatt átlagosan minden ötödik ember hal meg a kórházakban.
De miért nem közérdekű adatok a gyógyulási esélyekre utaló információk? Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a kórházak adatairól többször is véleményt nyilvánított; például a www.halapenz.hu ügyében hozott állásfoglalása szerint a honlap működtetése jogellenes volt ugyan, mert orvosok személyes adatait tartalmazta, viszont az indoklásban hangsúlyozta: a kórházak közfeladatokat látnak el, ezért a kezelésükben lévő és a tevékenységükre vonatkozó adatok közérdekűek, így többek között "az egészségbiztosítási pénztárral való finanszírozási kapcsolatuk" is. A publikált kimutatások pedig ugyanazokon a kórházi jelentéseken alapulnak (a beteg kora, neme, az ellátás alapjául szolgáló betegség, a végzett beavatkozások), amelyek alapján az OEP kiszámítja a térítést. Az tűnne tehát logikusnak, hogy a közpénzből fenntartott szervek földolgozta közérdekű adatok nyilvánosak lennének. Így a mostani rangsor is. A Narancs megkereste Péterfalvi Attilát, aki közölte: az ügyben már érkezett beadvány az adatvédelmi biztos hivatalához. Dózsa Csaba, az OEP főigazgató-helyettese lapunknak úgy vélekedett: a nyilvános alapadatokból komplex statisztikai módszerrel képzett mutatók teljes nyilvánosságáról azok előállítóinak van joga rendelkezni.
Más kérdés, hogy mire mennénk a kórházak nevével. Az OEP szándéka a lista közlésével eleve nem az volt, hogy
a nagyközönség orrára kösse,
betegség esetén melyik egészségügyi szolgáltatóhoz érdemes fordulni; infarktusnál ez legtöbbször nyilván nem is a beteg döntésén múlik. Dózsa Csaba az ellátás minőségétől független tényezők között említette a környezeti és beteg-eloszlási tényezőket. Kiszámíthatatlan, hova visznek több súlyos vagy reménytelen állapotú beteget: az is előfordul, hogy a súlyos eseteket áthelyezik olyan kórházakba, amelyek ezekre specializálódtak, és esetleg ott halnak meg. Sok a határeset is: minek számít, ha valaki közvetlenül a beszállítás után hal meg, vagy már a hazatérés után (a vizsgálat - a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan - a műtét utáni harminc napot vette figyelembe). Van továbbá egy-két olyan kórház, ahová állami pénzből a legdrágább eljárásokat is telepítették, nekik könnyebb jobb eredményeket felmutatni. A főigazgató-helyettes szerint azért sem lenne helyes már most publikálni a kórházak nevét, mert az ellátás minősége egy intézményen belül szakmánként is változhat: például a sebészeti ellátás eredményeiből nem következik a belgyógyászati kezelés színvonala, azaz nem lenne jó hamis színben feltüntetni teljes kórházakat. A közzétett mutatók arra viszont jók, hogy a sor végén állók megvizsgálják a módszereiket, esetleg lépéseket tegyenek, mondjuk a szakemberhiány megszüntetésére. Kérdésünkre, hogy ha az amúgy dicséretes önvizsgálatot mégsem követné változtatási szándék, milyen szankciókkal sújtják a kórházakat, Dózsa Csaba elmondta: az adatokat megkapják a szakkollégiumok, a tisztiorvosi szolgálat, a minisztérium, az esetleges szankciókról a közös elemzések után lehet dönteni. Az OEP egyelőre nem tervezi, hogy a finanszírozáson keresztül beavatkozzon.
A mutatókat a későbbiekben egyébként pontosítják, a torzító tényezőket kiszűrik, és így pár éven belül a közvélemény számára is alkalmasak lehetnek az összehasonlításra. További elemzéseket készítenek a tervezhető műtétek eredményeiről: például a szülésekről, a császármetszésekről vagy az ortopédiai beavatkozásokról; a sürgősségi ellátással szemben ez a terület valóban használhatóbb információkat adna a várható kezelésekről.
A kórházak rangsorolását alapvetően befolyásolja ugyanakkor az általuk szolgáltatott adatok megbízhatósága. Az OEP nem is csinál ebből titkot, honlapján lakonikusan közli: "Az indikátorok képzéséhez a rendelkezésre álló, finanszírozás alapjául szolgáló adatbázist használjuk, így az indikátorok eredményeit a magasabb bevételre törekvés miatti adattorzulások befolyásolhatják." Az aktív fekvőbeteg-ellátásban az egészségbiztosító ugyanis szolgáltatási csomagonként vagy ellátási epizódonként térít, tehát a kórház alapvetően abban érdekelt, hogy minél kevesebb vizsgálatot végezzen el minél kevesebből, viszont az OEP felé jelentsen mindent, ami az eszébe jut (beszélik, van olyan ispotály, ahol a belső használatban úgy különböztetik meg a fiktív és a tényleges vizsgálatokat, hogy mindig az utóbbiakat írják a nyilvántartások elejére). Ennélfogva egyáltalán nem biztos, hogy abba a kórházba nem érdemes menni, amelyikben a finanszírozási jelentés szerint sok a műtét utáni szövődmény - lehet, hogy azok nagy része hazugság.
Ez az a pont, ahol majdnem mindegy kezd lenni, hogy végül is oda van-e írva a rangsorban a kórházak neve. A betegellátás színvonalára vonatkozó, valóban adekvát következtetések levonására gyakorlatilag semmilyen reményünk nem lehet. Nem ezen a listán múlik az egészségügy reformja, a kórházak meg vagy változtatnak a gyakorlatukon vagy sem. A gyógyulási esélyeket addig is a rokonoktól, ismerősöktől szerzett információk, valamint a vakszerencse határozza meg.
Mészáros Bálint
