Rég nem látott zavart keltett a kormány kommunikációs gépezetében Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár január 10-i nyilatkozata. Altusz a Times of Malta című újságnak árulta el, hogy Magyarország 2017-ben 1300 menekültet fogadott be, az érintettek védelme érdekében úgymond titokban.
A kormány szempontjából különösen szerencsétlen körülmény, hogy az 1300-as szám rímelt arra az 1294 menedékkérőre, akiket az uniós kvótahatározat alapján kellett volna átvennünk Olaszországból és Görögországból. Sőt maga Altusz Kristóf is a kvóta elszabotálására vonatkozó kérdésre válaszolt az interjú sokat idézett részében. Ez azonban csak a külföldre és belföldre irányzott kommunikáció feltűnő eltéréseit, a fideszes kettős beszédet bizonyítja. Valójában a kormány egyetlen menedékkérőt sem vett át a kvóta alapján. Ez abból is világos lehet, hogy az Európai Bizottság decemberben bírósági szakaszba léptette a Magyarországgal – valamint Lengyelországgal és Csehországgal – szemben a kvóta végre nem hajtása miatt indított kötelezettségszegési eljárást. Mivel a két évre szóló, ideiglenes kvóta hatálya tavaly szeptemberben lejárt, most már akkor se tudnánk teljesíteni, ha akarnánk; a bírósági eljárás végén így tetemes pénzbírságra számíthat a kormány (az állandó kvóta pedig egyelőre csak az uniós jogalkotók asztalán lévő javaslat, elkaszálásáért épp Orbán Viktor lobbizik a legkeményebben).
Az sem igaz, hogy a menekülteket titokban fogadtuk be, legfeljebb abban az értelemben, hogy az Altusz-interjú előtt a kormány érthető okokból nem dicsekedett a meglepően magas számmal. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) honlapján ugyanakkor bárki elérhette a statisztikákat. Nemrég közzétették az éves összesítést is, ebből kiderül, hogy 2017-ben 1291 menedékkérő részesült nemzetközi védelemben: 106-an menekültstátuszt, 1110-en oltalmazotti, 75-en befogadotti státuszt kaptak. Siewert András, a Migration Aid igazgatója szerint a magyar menekültügy történetében még sosem volt ilyen magas a pozitív döntések száma, 2015–2016 válságos éveiben 500–600, korábban jellemzően 200–300 kérelmet bíráltak el pozitívan a hatóságok. A BMH 2017-ben 2880 menedékkérelmet utasított el, az elismerési arány tehát 31 százalékos volt, ami nemzetközi összevetésben továbbra is alacsony, de a korábbi évek akár 10 százalék alatti magyar mutatóit többszörösen meghaladja.
A számok alapján úgy tűnhet, a csúcsra járatott migrációs pánik, az idegenellenes retorika, a fizikai és jogi határzár ellenére Magyarország egyre nagyvonalúbban bánik a menedékkérőkkel. Valóban így lenne? Megnéztük, mi van a statisztika mögött.
Kivárják a végét
Menekültekkel dolgozó forrásaink egyöntetűen úgy látják, hogy a tavalyi kiugró elismerési arány a szerb–magyar határon Röszkénél és Tompánál felállított tranzitzónáknak, valamint a jogi határzár 2017. március 28-tól hatályos szigorodásának köszönhető. Két fontos szabály változott meg ekkor. Míg korábban a rendőrség csak a déli határzár 8 kilométeres sávjában elfogott migránsokat „kísérte vissza” a kerítés túloldalára, tavasszal ezt az intézkedést az egész országra kiterjesztették. Így tulajdonképpen mindegy, milyen irányból közelíti meg az országot egy menedékkérő, ha rendőrökkel találkozik, átpaterolják Szerbiába, ahol a tranzitzónák előtt kell kivárnia a sorát, csak ezután adhat be hivatalos menedékkérelmet (persze az esetek 99 százalékában a potenciális menedékkérők amúgy is Szerbia felől érkeznek). A másik változás abban áll, hogy a 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak kivételével minden menedékkérőnek a Magyarország felé hermetikusan zárt tranzitzónákban kell megvárnia kérelme jogerős elbírálását (korábban maximum 28 napig tartották itt az embereket, de a családosokat többnyire egyből nyitott menekülttáborokba szállították).
Amíg a menedékkérőket nem zárták határozatlan időre a tranzitokba, hanem előbb-utóbb nyitott táborokba kerültek, a BMH a legtöbb eljárást a kérelmező eltűnése (azaz Nyugatra távozása) miatt szüntette meg. Április óta viszont az eljárások zöme jogerős határozattal zárul, ami növeli a kiadott státuszok számát. Egyfajta spontán előszűrési mechanizmus is beindult a Szerbiában várakozók között. A tranzitzóna előtt és a tranzitban töltött hosszú hónapokat csak annak érdemes végigvárnia, aki joggal reménykedhet kérelme pozitív elbírálásában, így a kérelmezők között tovább nőtt a háborús övezetből menekülők – afgánok, szíriaiak, irakiak, szomáliaiak – aránya. A nemzetközi védelemre kisebb eséllyel pályázó pakisztániak, bangladesiek és az észak-afrikai migránsok többsége vagy elkerüli Magyarországot, vagy valamilyen illegális módszerrel, például a kerítés leküzdésével próbálkozik.
„A tavalyi számoknak két interpretációja lehetséges. Mondhatjuk, hogy egy országot nem lehet jogilag elzárni a külvilágtól, hogy elbukott a kormány terve. De az is igaz, hogy nagyon sok embert eltántorítottak a nemzetközi védelem keresésétől” – mondja Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója. Míg a megítélt státuszok száma nőtt, a menedékkérelmeké meredeken csökkent tavaly. Ennek az az oka, hogy akit a rendőrség „visszakísér” a határ szerb oldalára, esetleg „megakadályozza” a belépését, az hivatalosan nem jelenik meg menedékkérőként a statisztikákban. A Helsinki Bizottság összesítése szerint 21 717 ilyen rendőrségi intézkedést regisztráltak tavaly. Ami nem azt jelenti, hogy ennyien el is érték volna a szerb–magyar határt, netán túljutottak volna rajta, hiszen jellemző, hogy valaki többször is próbálkozik a kerítés átvágásával, átmászásával, megkerülésével. „Hallottunk olyanról, aki a harmincadik kísérleténél jár” – meséli Siewert András.
Továbbmennek
Mindenesetre sem az EU és Törökország 2016. tavaszi menekültügyi megállapodása, sem a nyugat-balkáni országok szigorúbb határőrizete nem tudta teljesen felszámolni a hazánkon átvezető migrációs útvonalat. Annál is kevésbé, mert az EU és Törökország közötti alku idején 50–60 ezren várakoztak Görögországban, 7–10 ezren pedig Szerbiában – magyarázza Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője. Rajtuk kívül új menedékkérők is érkeznek a Közel-Keletről vagy török menekülttáborokból, sokan már nem Macedónián, hanem Bulgárián keresztül. Szerbiába érve a menekülők eddig felkerültek egy listára, amelyet egyfajta kooperációban kezeltek a szerb illetékesek és a BMH munkatársai, ez év elejétől azonban – a Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint – ez is megszűnt, a beengedés szempontjai teljesen átláthatatlanok. A szerbiai várakozás Siewert András szerint 6–9 hónaposra is nyúlhat, az egyedülálló férfiaknak jóval többet kell várni, mint a családoknak vagy a kísérő nélküli kiskorúaknak.
Az 1291 kiadott státusz azért is meglepő, mert a kormány 2015-ben egy rendelettel „biztonságos harmadik országnak” minősítette Szerbiát, megalapozva annak a kommunikációs panelnek, hogy aki onnan érkezik, nem lehet menekült, csak gazdasági bevándorló. Somogyvári Zoltán, a Helsinki Bizottság jogi főmunkatársa szerint azonban a BMH 2017 elején hivatkozott utoljára a „biztonságos harmadik ország” kategóriára a menedékkérelem elutasításának okaként. Azóta inkább az a jellemző, hogy a Bulgárián keresztül érkezőket az úgynevezett dublini eljárással próbálja meg visszaküldeni a hivatal – változó sikerrel –, egyébiránt érdemben bírálja el a kérelmeket. A BMH lapzártánkig nem válaszolt a hatósági gyakorlat megváltoztatásának okát firtató kérdésünkre. Somogyvári szerint az állhat a háttérben, hogy a bíróság számos alkalommal új eljárás lefolytatására kötelezte a hivatalt, mert Szerbiát nem találta biztonságosnak a menedékkérők számára. Ráadásul a szerb hatóságok együttműködésének hiányában az elutasított menedékkérők zömét hivatalosan nem lehetett visszaküldeni, így a BMH előbb-utóbb kénytelen volt az ő kérelmükkel is érdemben foglalkozni.
A bíróság és a BMH között nem csak Szerbia megítélésében van vita. 2017-ben a Helsinki Bizottság által képviselt ügyek 77 százalékában látta úgy a bíróság, hogy jogsértő volt a BMH döntése. A bírók azonban egy 2015-ös törvénymódosítás óta nem adhatnak menekültstátuszt, csak új eljárásra kötelezhetik a BMH-t, amely az esetek egy részében nem követi a bíróságok iránymutatását. Egy ismert orosz ellenzékitől, Alekszij Torubarovtól például háromszor tagadta meg a menedékjogot a BMH, ezért az ügyet tárgyaló bíró az EU luxembourgi bíróságához fordult, felvetve a hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét. Somogyvári szerint a hivatal döntései önkényesek, nehezen kiszámíthatók, elterjedt gyakorlattá vált, hogy afgán, szíriai és iraki kérelmezőknek csak oltalmazotti státuszt ítélnek meg, noha gyakran a legmagasabb védelmi státuszra, a menekültstátuszra lennének jogosultak. Menekültstátuszt messze a legmagasabb arányban iráni állampolgárok kaptak (30-an). A két jogállás közötti fő különbség, hogy menekültként könnyebb a családegyesítés és az állampolgársághoz jutás.
Már a botrány elején sietett bizonygatni a kormány, hogy az 1291 befogadott 90 százaléka nincs az országban, Nyugatra távozott. A Belügyminisztérium ezt a kiállított magyarországi lakcímek és az igényelt úti okmányok számára alapozza. Pontosan nem lehet megmondani, hányan maradtak, az általunk megkérdezett szakemberek nagyjából 80–90 százalékos továbbállási arányt tartanak reálisnak. „Van egyfajta állandóság a magyar menekültügyben, akkor is 150–200 ember marad itt hosszabb távon, ha 500 státuszt adnak ki, és akkor is, amikor 1300-at” – mondja Kováts András, a Menedék Egyesület igazgatója. Magyarországi státusz birtokában a menekültek szabadon utazhatnak a schengeni övezeten belül, külön engedély nélkül maximum 90 napig tartózkodhatnak egy másik tagállamban. Persze, ennek az ellenőrizhetősége erősen kérdéses.
Vagy magukra maradnak
A hatóság nem csinál nagy titkot abból, hogy a menekültek mielőbbi elutazásának örülne a legjobban. A státuszt megszerzők első állomása a Győr melletti vámosszabadi nyitott befogadóállomás, ahonnan játszi könnyedséggel elérhető egy Nyugatra tartó vonat. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint tavaly novembertől Balassagyarmatra, nyílt táborba viszik a kitoloncolás előtt álló, családos elutasított menedékkérőket, így számukra is lehetővé vált az ország gyors elhagyása.
A kormány 2016-ban egy hónapra csökkentette azt az időtartamot, amíg egy védelemben részesített menekült vagy oltalmazott egyáltalán a szálláson maradhat, ezzel egyidejűleg eltörölte a pénzbeli juttatást garantáló integrációs szerződést is. „30 nap elteltével a menekültek gyakorlatilag semmilyen plusz állami segítséget nem kapnak, a családsegítő szolgálatnak, a hajléktalanellátásnak alakultak ki menekültügyi nyúlványai, ami persze összességében drágább, mint a korábbi megoldás” – mondja Zentai Lilla, a Menedék Egyesület munkatársa. Siewert András szerint van olyan budapesti hajléktalanszálló, ahol az ellátottak harmada menekült.
Mindeddig talán a menekült gyerekeket érintette legkevésbé a kormányzati szigor, nekik továbbra is joguk van iskolába járni, a kísérő nélküliek pedig ugyanolyan állami ellátásba kerülnek, mint magyar sorstársaik – tájékoztat Szekeres Zsolt, a Helsinki Bizottság jogi előadója. Ettől függetlenül nehéz itt tartani őket. A kísérő nélküli menedékkérő gyerekekre a dublini rendelet sem vonatkozik, így ők a kérelmük jogerős elbírálása előtt is minden további nélkül elhagyhatják az országot. Aki a családjával érkezik, azt főleg a tranzitzóna börtönkörülményei viselik meg. „Tudok olyan másfél éves csecsemőről, aki nyolc hónapot töltött a tranzitban, eddigi életének több mint a felét” – mondja Szekeres. A déli határon alig van lehetőség az integráció elkezdésére, iskolai foglalkozásokat csupán szeptembertől biztosít két tankerület, de Szekeres szerint 12 éves kor felett ezek aligha kötik le a gyerekeket.
Az iskolai beilleszkedést vélhetően tovább nehezíti majd, hogy az Altusz-nyilatkozat után a kormány indoklás nélkül visszavonta az uniós társfinanszírozású Menekültügyi és Migrációs Alapok minden olyan pályázatát, amelyet a „migránsbarát” váddal lehetne illetni. Ezek között van több bölcsődei, óvodai és iskolai program is, de a legnagyobb érvágást a lakhatási programok kivezetése okozná az itt maradt menekülteknek. Közvetlen állami támogatás híján az elmúlt másfél évben civil szervezetek segítették a családokat az albérlethez jutásban, jellemzően egyéves, kedvezményes szerződésekkel. Kováts András szerint egyelőre csak az biztos, hogy tavasz végére, nyár elejére a pályázatok kifutnak. „Elképzelhető, hogy az állami szereplők vagy a megfelelő civilek helyzetbe hozása a cél, de az is, hogy a kormány egyszerűen lemondana erről a pénzről” – véli. Miközben a kormány azon dolgozik, hogy minél gyorsabban továbbmenjenek a menekültek, azt is elérheti, hogy az eddiginél lassabban jöjjenek be. A korábbi 5-5 főről az elmúlt hetekben napi 1-1 főre csökkentették a beengedést a két tranzitzónába, ami drasztikusan elnyújthatja az eddig sem épp rövid várakozási időt. A korlátozást hivatalosan technikai okok indokolják – persze, akkor is ugyanezt mondták, amikor éppen egy éve 5 főre csökkentették a limitet.
| Az új ellenség Az Altusz-nyilatkozat kezeléséhez tartozik az is, hogy fideszes politikusok – köztük Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter – az „ENSZ migránscsomagjáról” kezdtek el beszélni. Ez a csomag szerintük feltűnő hasonlóságot mutat a „Soros-tervvel”, ami annyiban mindenképp igaz, hogy mindkettő elsősorban a kormány alternatív valóságában létezik. António Guterres ENSZ-főtitkárnak magyarul a Népszavában publikált véleménycikke három megfontolást ajánl a kormányok figyelmébe a migrációval kapcsolatban. Ezek „a migrációval járó előnyök elfogadása és tudatosítása”, „a migránsok kezelését és védelmét alátámasztó jogállamiság megerősítése” és „a nemzetközi jognak megfelelő menekültügyi rendszer egységének visszaállítása”. Utóbbi alatt érti Guterres mindazok „letelepítését”, akik dél-amerikai vagy észak-afrikai tranzittáborokban rekedtek. A főtitkár írása egy tárgyalássorozat vitaindítójaként is értelmezhető, amelynek végén az ENSZ egy „migrációról szóló átfogó nemzetközi megállapodást” kíván elfogadni. Azt azonban Guterres is jelzi, hogy „az egyezmény formailag nem szerződés lesz, és nem jelent kötelezettségeket az államok számára”. Az áttelepítéseknél például kvóták helyett sokkal inkább koordinációra és önkéntes felajánlásokra lehet számítani. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága január 31-én tette közzé az egyezmény „nulladik vázlatát”, amelyről február 13-án kezdődnek a formális tárgyalások. A végső javaslat az év végére állhat össze. Szijjártó Péter jelezte, hogy amennyiben a kormánynak nem tetsző irányba mennének a tárgyalások, kiszállhatunk a tárgyalásokból. Ez csak azért furcsa, mert – mint a zoom.hu cikke rámutat – az egész munka a még 2016-ban elfogadott New York-i nyilatkozat szellemiségét követi, mely dokumentumot Magyarország is megszavazta; igaz, a külügyminiszter már akkor jelezte, hogy a migráció biztonsági kockázatairól is beszélni kellene. A migrációs egyezmény előkészítő tárgyalásaiból Donald Trump tavaly decemberben kiléptette az Egyesült Államokat – ő annyival hitelesebben tehette ezt, hogy a New York-i nyilatkozatot az általa sokat bírált előd, Barack Obama segített tető alá hozni. |
