Koronavírus: enyhe tünetei vannak az iráni diákoknak

  • narancs.hu
  • 2020.03.05 12:54

Belpol

Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik.

Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást.  Amint megérkeztek a kórházba, azonnal hivatalos "kontaktkutatás" kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból – közölte. Hozzátette, párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll.

Szlávik János emlékeztetett, az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra.
A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ez azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat – mondta.
Közölte: a 15 főből – 11 diákból, két tanárból és két sofőrből – álló csoport előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént.
Egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből. Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk – mondta Szlávik János.

(MTI)

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Orbán Viktor jelentette be a Facebookon. „Megvan az első fertőzött, sőt mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani. Két külföldi emberről van szó" - jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. A miniszterelnök elmondta, diákokról van szó, irániak. „Most úgy tűnik, hogy tünetmentesek, de a fertőzés tényét megállapítottuk" - tette hozzá.

Neked ajánljuk

Komáromi Zoltán: Ezzel a vírussal nem lehet együtt élni

  • Bányai György
A DK egészségpolitikusa, gyakorló háziorvos szerint kormányváltás esetén a karanténszabályok szigorú betartásával, nagy számú teszteléssel és a harmadik, negyedik oltás beadásával jövő tavasszal megállítható lenne a járvány.