Kovács: Honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok?

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 1.

Belpol

Az államtitkár szerint a „hálózat” olyan „beszélő fejeket” nyer meg, akik „nem tudnak semmit”. 

Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti, ezt garantálják nemzetközi szerződések, uniós dokumentumok és a magyar alkotmány is, ebben az ügyben senki másnak nincs keresnivalója – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az MTI tudósítása szerint az államtitkár kifejtette, hogy a magyarországi Forma 1-es futamra érkező – egyébként a magyar gyermekvédelmi törvényről „mit sem tudó” – sztárok megszólalása azt példázza, hogyan működik ez a hálózat, hogyan lehet megszólaltatni olyan „beszélő fejeket”, akikre a laikus közvélemény figyel. Ez van most a magyar „gyermekvédelmi törvény” esetében, mivel egy tagállam másként gondolkodik, mint azt a nemzetközi mainstream elvárná. Talán ez a „legaljasabb része” annak a kampánynak, amelyet Magyarország ellen folytatnak, hiszen olyan embereket nyernek meg, akik „nem tudnak semmit”.

Honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok, milyen következetesen védi az alkotmány és a magyar kormány a családok és gyermekek jogait?

– mondta az államtitkár.

Arra felvetésre, miért mossák össze a törvényben a pedofiliát és a homoszexualitást, Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet, ne tévesszük szem elől, hogy mielőtt a törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok szövege megjelent volna, „a hálózat”, „az LMBTQ-mozgalmak”, „a Soros György által fizetett nemzetközi szervezetek hálózata” már ezzel támadta kormányt.

Hamilton és Vettel is kritizálta a törvényt

„Mindenkinek e gyönyörű országban, Magyarországon. A hétvégi nagydíj előtt szeretném megosztani a támogatásomat mindazokkal, akiket a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye érint. Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyen törvénnyel álljanak elő.

Mindenki megérdemli a szabadságot, hogy önmaga legyen, függetlenül attól, kit szeret, vagy hogy milyen az identitása.

Arra biztatom a magyar embereket, hogy szavazzanak az elkövetkező népszavazáson, hogy megvédjék az LMBTQ+ közösség jogait, nagyobb szükségük van a támogatásunkra, mint valaha” – mondta Lewis Hamilton pénteken, aki Sebastian Vettellel egyetemben a július 30. és augusztus 1. között zajló Magyar Nagydíjra érkezett hazánkba. Utóbbi pilóta pedig azt mondta, „mindenkinek szabadon kéne megválasztania azt, mit szeretne kezdeni magával, éppen ez lenne az egész lényege. Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz” 

Nem a két versenyző volt az egyetlen, aki bírálta a törvényt: Tilda Swinton Oscar-díjas színész lapunknak adott interjújában fejezte ki szoldiaritását. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.