„Kövér László a jobboldal válságtünete” – Szabó Tímea (PM) az ügynökvádakról

Belpol

A jobboldal szellemi és morális kiüresedése miatti frusztrációval magyarázza Szabó Tímea, hogy Kövér László nemzetközileg kiképzett ágensnek nevezte. De mit csinált valójában a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Harvardon, Afganisztánban és Indonéziában?

Magyar Narancs: Miután Kövér László egy júliusi interjújában „nemzetközileg kiképzett ágensként” utalt önre, azt nyilatkozta, kezdeményezi saját nemzetbiztonsági átvilágítását. Ezt többen blöffnek nevezték, mivel a saját átvilágítását senki sem kérheti. Pontosan milyen lépéseket tervez?

Szabó Tímea: Ismereteim szerint valóban nincs ennek intézményesített formája, de ettől még nyugodtan felvethetem a nemzetbiztonsági bizottságnál, hogy vezessünk be egy ilyet. Procedurális vagy egyéb akadályát nem látom annak, hogy egy országgyűlési képviselő vagy más közszereplő kezdeményezhesse a saját átvilágítását. Persze, ha már komolyan vesszük a kövéri hülyeséget, vegyük igazán komolyan, ezért kezdeményezni fogom az összes képviselő, kormánytag és a Fidesz gazdasági érdekeltségeivel kapcsolatban álló személy átvilágítását is. Kövér László mindeddig nem közép­iskolás fokon próbálta eltussolni, hogy végre megszavazzuk az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Én magam többször nyújtottam már be ügynöktörvény-javaslatot, de a hasonló indítványokat a házelnök és baráti köre minden alkalommal lesöpri az asztalról.

MN: Arra nem gondolt, hogy személyiségi jogi pert indítson Kövér László vagy a „Miss Afganisztán” címmel önről cikkező Napi Gazdaság ellen? Egy bírósági eljárásban is tisztázhatná magát, ha nem tudják alátámasztani az állításaikat.

SZT: Szerintem az üldözési mániát csak egy bizonyos fokig érdemes komolyan venni. Arra van bennem szándék, hogy végre tisztázzuk az ügynökkérdést, megnézzük, hogy akár a Fidesz, akár a KDNP padsoraiban kik rendelkeznek ügynökmúlttal. De jogi útra nem akarom terelni az ügyet, a hülyeséget nem kell feltétlenül tovább habosítani.

MN: Van elképzelése arról, miért éppen önt találta meg a házelnök és a jobboldali média?

SZT: Kövér László nyilatkozata önmagában nem a fő probléma. A házelnök egy tünet, az egész jobboldal válságtünete. A jobb­oldalon megfigyelhető az értékrend, az intellektuális teljesítmény és a morális tartás hiányából fakadó krízis, amelyre Kövér László ­reagál. A jobboldal ma nem más, mint a kaszinóbáró Andy Vajna és felesége ibizai fotója a 11 millióért bérelt magánrepülővel, Rogán Cecília falinaptára vagy Lázár János milliós milánói dőzsölése. Meggyőződésem, hogy Kövér László a luxusjobboldal iránt érzett tehetetlen dühében frusztrálódik és ad ilyen görcsös nyilatkozatokat rólam vagy más ellenzéki szereplőkről.

MN: Kövérrel még LMP-s politikusként is több összezördülése volt. Az ügynökvád is előkerült korábban?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

SZT: Az első nagyobb személyes összetűzésem vele talán 2012-ben volt, amikor a Kétfarkú Kutya Párt matricáját kiragasztottam az ülésteremben. Nagyon berágott, pont aznap szigorították a Házszabályt, úgyhogy oda is szólt, hogy legközelebb kitilt az ülésnapról. Azóta is többször megbüntetett PM-es párttársaimmal együtt, összességében milliós összegekre. Házelnökként nem nagy barátja a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának. Az ügynöközés érdekes módon az LMP-ben kezdődött, egy ott maradt vezető kezdte mondogatni Jávor Benedekről, hogy CIA-ügy­nök. Többen figyelmeztettük, hogy ezt abba kellene hagyni, mert lehet ugyan versenyezni üldözési mániában, csak nem biztos, hogy megéri. Megvolt tehát ez a toposz, hogy aki külföldre megy, külföldön tanult, külföldön dolgozott, az biztosan valami globális összeesküvés része. Mára Csurka István írásai elbújhatnak a jobboldal fikcióihoz képest. Nyilván Kövér oldaláról is többször előjött az ügynöközés, bár nyíltan most fogalmazta meg először.

MN: Eddig hogyan fogalmazta meg?

SZT: Ezek afféle folyosói suttogások, hogy „te, figyelj, tudod, hogy a Szabó Tímea CIA-ügynök, nem véletlenül járkál az amerikai követségre”. Az amerikai követségen valóban évekig futott egy program, amelyben fiatal politikusoknak szerveztek néhány hetes utakat az Egyesült Államokba, ahol szenátorokkal, kongresszusi képviselőkkel, gazdasági szereplőkkel ismerkedhettek meg. Jávor Benedek is részt vett egy ilyenen, a következő évben engem hívtak, de akkor volt az LMP válsága, így vezetőként nem tudtam kimenni. A vicc az, hogy többek között Gulyás Gergely és talán még Rétvári Bence is részt vettek ebben, minden pártból volt meghívott. A Napi Gazdaságban vádként szerepelt az is, hogy ott voltam André Goodfriend búcsúbuliján – csak éppen azt felejtették el hozzátenni, hogy a fél Fidesz-vezérkarral együtt. Azt a felvetést sem először hallom, hogy vajon miként kerültem a Harvardra és Afganisztánba. Elképesztően provinciális az a szemléletmód, amely gyanúsnak tart mindenkit, aki valaha az államhatárokon kívül tanult vagy dolgozott.

MN: A Napi Gazdaság cikkéből kiderül, hogy 2001-től fegyvereskonfliktus-megelőzési stratégiákról kutatott a Harvardon. Mit jelentett ez?

SZT: Nem pusztán elméleti kutatásról volt szó, a munkánkat nagyrészt az ENSZ politikai intézetének, a UNDPA-nek a megbízásából végeztük, mindig volt egy gyakorlati végfelhasználója a kutatásainknak. Első komolyabb munkám az afrikai „véres gyémántokhoz” kapcsolódott Angolában, Kongóban és Dél-Afrikában, ahol a kőolaj és a gyémánt bányászata és kereskedelme szorosan kötődik a polgárháborúhoz és a térségi fegyveres konfliktusokhoz. Minden kutatás célja az volt, hogy innovatív és használható javaslatokkal segítsük a döntéshozókat, így a nemzetközi közösséget is abban, hogy megfelelő lépéseket tegyenek az ilyen helyzetek megelőzése vagy kezelése érdekében. Ezután az indonéz konfliktus vizsgálatára kaptam felkérést, pontosabban arra, hogyan menjünk elébe az Acehban és Nyugat-Pápuában élő őslakosok és a betelepített jávai indonézek közötti, akkor pillanatokon belül kirobbanó háborúnak. 2001 nyarán három hónapot töltöttem Pakisztánban, egy nemzetközi civil szervezetnél dolgoztam afgán menekültekkel egy 50 ezer fős táborban. Szeptember 11. előtt nagyjából egy héttel utaztam vissza Bostonba, a terrortámadás után pedig azonnal jött a felkérés, hogy kutatói munkánkkal segítsük az afganisztáni újjáépítési folyamatot.

MN: Tehát a fegyvereskonfliktus-megelőzés nem a katonai beavatkozások tanulmányozását jelenti?

SZT: Persze hogy nem. Nekem egészen mostanáig le sem esett az a Napi-féle értelmezés, hogy fegyverrel akarnám megelőzni a konfliktust. Pont az a lényeg, hogy miként lehet az erőforrások birtoklása feletti harcból vagy etnikai villongásokból kinövő háborúkat megelőzni, vagy – ha már kialakultak –, hogyan lehet az újjáépítést segíteni. A nemzetközi menekültjog mellett arról tanultam a Harvardon, hogyan ne kövesse el a nemzetközi közösség azokat a konfliktusrendezési hibákat, amelyeket sajnos azóta is elkövet.

MN: Az ENSZ és az NGO-k mellett kormányok megbízásából is dolgozott?

SZT: Soha. Amikor másfél évig Kabulban éltem, akkor is a Harvard, illetve egy emberi jogi civil szervezet, a CARE International munkatársaként dolgoztam, az ENSZ helyi missziójával együttműködve.

MN: Az elmúlt hónapokban rendre felvetődik, hogy a nyugati beavatkozás Afganisztánban, Irakban vagy az arab tavasz országaiban sokszor a korábbinál is rosszabb helyzetet eredményezett, így közvetve hozzájárult a menekültkrízis kialakulásához.

false

 

Fotó: MTI

SZT: Sajnos, ebben sok igazság van, a hibák már Koszovóban, Kelet-Timorban és Afganisztánban látszódtak, Irakban meg aztán pláne, különösen, hogy azt a beavatkozást masszív amerikai gazdasági és egyéb érdekek is vezették. A nemzetközi közösség eddig nem volt képes elsajátítani és felhasználni az egyébként rendelkezésre álló tudást arról, hogyan kell segíteni egy úgynevezett bukott államnak a demokratikus folyamatok elindításában. A diktatúrák megbuktatása már a 80-as években is nagyon jól ment, de működő államokat máig nem tudunk létrehozni. Amíg ez a helyzet fennáll, Európának számítania kell a menekült­­áradatokra. Amíg a nyugati világ nem hajlandó több forrást áldozni nemzetközi fejlesztésre, a probléma nem fog megoldódni.

MN: Az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken is fejleszteni kellene?

SZT: A terrorban nem érintett civileknek mindig segíteni kell humanitárius eszközökkel. Az Iszlám Állam ellen pedig fegyverrel is kőkeményen harcolni kell, de legalább ugyanilyen fontos lenne elvágni a finanszírozás csatornáit. A katonai beavatkozásnak párhuzamosan kell futnia egyéb módszerekkel. Azzal az ISIS-szal szemben, amelyik gyerekeket feszít keresztre, nincs bocsánat. Lehet és kell is kultúrákat, vallásokat tiszteletben tartani, de ez nem jelenti azt, hogy szemet hunyunk az emberiség ellen elkövetett bűnök fölött. Afganisztáni munkámat én is azzal kezdtem, hogy elolvastam a Koránt és megtanultam perzsául, pontosan azért, hogy ne vezethessen senki az orromnál fogva olyan valótlanságokkal, miszerint a nőknek el kell takarni az arcukat, vagy a lányok nem járhatnak iskolába. Ha valaki a helyi szokásokat, vallási hagyományokat hamisan és szándékosan kegyetlen módon interpretálva másokat elpusztít, azt minden eszközzel meg kell állítani. Fogtak már rám is Kalasnyikovot, robbant mellettem bomba, halt meg mellettem menekült gyerek, megtapasztaltam én is a borzalmat.

MN: Több évig dolgozott a Magyar Helsinki Bizottság programvezetőjeként is. Máshogy tekint a menekültkérdésre ellenzéki politikusként, mint anno civilként?

SZT: Nem változott sem a véleményem, sem a megközelítésem, de sajnos a frusztráció sem. Civil szervezeti munkatársként pontosan láttam, mennyire korlátozottan tudunk beleszólni a döntéshozatali folyamatokba, és a Fidesz-kormány mellett ellenzéki politikusként sincs sokkal több sikerélményünk. Ennek ellenére megtesszük, ami tőlünk telik. A menekültügyi törvény hajmeresztő átírásakor számos módosító javaslatot nyújtottam be, a márciusi bevándorlási vitanapon a szakmai hozzászólók mellett elsőként mondtam ki, hogy itt bizony masszív hazudozás folyik. Rendszeresen konzultálok hazai és nemzetközi szakmai szervezetekkel. Látogatom a menekülttáborokat, idegenrendészeti fogdákat, próbálok olyan helyekre is bejutni, ahová civilként nem lehetne. Nemrég jártam Röszkén és Szegeden. Számos PM-tag és aktivista is részt vesz magánemberként a civilek munkájában, én is rendszeresen juttatok el hozzájuk adományt. A VII. kerület PM-es önkormányzati képviselője volt az, aki mobil WC-ket állított fel a menekültek számára.

MN: A már idézett interjúban Kövér László azt is mondta, hogy menekültkérdésben a baloldal a „saját szavazótábora szociális reflexeivel is szembemegy”. Valóban félhetnek a baloldali pártok emiatt szavazóik elvesztésétől?

SZT: Van olyan érzésem, hogy a baloldali pártok közül többen is meg akarják úszni ezt a kérdést. Nem először fordul elő, hogy egyes pártok nem mernek határozott, bátor, morális alapokon nyugvó álláspontot megfogalmazni a Fidesz gyűlöletpolitikájával szemben. Egyes politikusok a hátuk mögé nézegetnek, hogy vajon mit szól majd a pártjuk, a hátországuk, az a társadalmi többség, amely kénytelen a Fidesz–Jobbik-univerzumból tájékozódni. Nem mernek értékalapon kiállni egy tudottan kisebbségi véleménnyel, és elmesélni a politika jó oldalát. A baloldal megújulása pontosan azt kell, hogy jelentse, hogy nemcsak sajtóközleményekben ítéljük el a kerítésépítést, hanem elmagyarázzuk a társadalom minden tagjának, miért kell szolidaritást vállalnunk a pályaudvarokon veszteglő menekültekkel, miért kell kiállnunk a szegények, a romák, a melegek és minden megbélyegzett csoport mellett. Új szövetségre van szükség a progresszív értelmiség és a társadalom kiszolgáltatott csoportjai között, és ez csak egy bátor, értékalapú, baloldali szövetség lehet. A puszta antiorbánizmus nem fog működni – ahogy nem működött 2014-ben sem –, azzal nem lehet elfedni, ha valakinek nincs álláspontja. A PM alapjövedelem-javaslata egy ilyen szövetséget kínál a nincstelenség felszámolására.

MN: Arról van elképzelése a PM-nek, hogyan lehetne értelmesebben összehangolni az EU-s menekültügyi szabályozást?

SZT: A dublini rendszer működésképtelen, ez már 2013–2014-ben is látszott. A Magyarországra a dublini rendelet alapján visszaküldhető 40-50 ezer ember közül összesen 1350-et küldtek vissza. A menekültügy nagyon specifikus terület, ezért is nehéz sokszor cáfolni a fideszes hazugságokat, például Kósa Lajosnak azt az őrületes állítását, hogy a németek és az osztrákok 100 ezer menedék­ké­rőt akarnak visszaküldeni Magyarországra. Az sem igaz, hogy bezárták a kapukat, mindössze annyi történt, hogy Ausztria és Németország a normál eljárások elé vette a dublini eljárásokat, miután jelentősen felhalmozódtak az ilyen esetek. Európai szinten dolgoznak a probléma közös megoldásán, de Orbán ebből már az elején kihátrált, így Magyarország Orbán Viktor miatt az EU egy szánalmas kis potyautasává vált: csak haszonélvezők akarunk lenni, a közös terhek aló viszont kivonjuk magunkat. Elképesztően kínos, hogy sem az áthelyezési, sem az áttelepítési programban nem vagyunk hajlandók részt venni, amikor még Szlovákia és Szlovénia is bevállalt szimbolikus számú menekültet, csak Magyarország neve mellett szerepel két darab nulla a táblázatban. A rendszer átgondolása tehát zajlik, nagyon helyesen új forrásokat is biztosít az EU a peremországoknak, de ez nyilván csak tüneti kezelés lehet. A valódi megoldást az jelentené, ha Európa végre a probléma gyökerére koncentrálna, és a konfliktuszónákban folytatna aktívabb tevékenységet. Addig is morális és jogi kötelességünk befogadni az üldözötteket.

MN: Visszatérve az ön ellen irányuló támadásra, az beleillik a kitiltási botrány óta felerősödött jobboldali narratívába, miszerint Amerika az Orbán-kormány megbuktatására törekszik. A 90-es években több példát láttunk arra Kelet-Közép-Európában is, hogy az antidemokratikus kormányokkal szemben puha eszközökkel amerikai pártalapítványok vagy akár a USAID is fellépett. Elképzelhető ilyesmi Magyarországon?

SZT: Ha valóban ezt tervezte az Egyesült Államok, akkor elég silány munkát végeztek a 2014-es választáson. Meglett volna a lehetőség a kormányváltásra, jelölt is volt Orbán Viktor helyére, volt egy közös szerveződés, mégsem sikerült abszolválni a feladatot. Komolyra fordítva, ezek megint üldözési mániából fakadó jobboldali képzelgések, nem gondolom, hogy az Egyesült Államok legfőbb problémája az lenne, hogy mit kezdjenek Magyarországgal. Az amerikaiak teszik a dolgukat, mindig is a normális diplomáciai kapcsolat fenntartása és a demokratikus értékek szisztematikus képviselete volt a céljuk. Jogállamiság terén persze látják az itthoni deficitet. Amikor John McCain republikánus és Sheldon Whitehouse demokrata szenátor 2014 elején itt jártak, én is találkoztam velük. Ez a két ember, aki politikai és gazdasági értelemben a lehető legtávolabb áll egymástól, nem hagyott egy szemernyi kétséget sem afelől, hogy alapvető emberi jogok és a demokrácia kérdésében van köztük egy erős értékkonszenzus. Ez a hazai politikából tökéletesen hiányzik. Magyarországon a politikai elit képtelen volt meghatározni egy ilyen demokratikus minimumot, amely alá sose megyünk.

MN: Az Európai Uniónak lenne lehetősége kikényszeríteni ezt a minimumot?

SZT: Orbán Viktor barbár politikája valamennyire ráébresztette az uniót, hogy béna kacsaként működik, a gyakorlatban kicsit sem tudja alkalmazni a papíron létező mechanizmusokat, így a 7-es cikkelyt sem. Sokkal határozottabb fellépésre lenne szükség Brüsszel részéről. Aki az európai családhoz akar tartozni, annak tartania kell magát a közös minimum­értékekhez. Aki nem akarja betartani a szabályokat, annak viszontlátásra!

Neked ajánljuk