Közel 5 milliárdért jurtákat húztak fel Mészárosék a fonyódligeti Erzsébet-táborban

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 31.

Belpol

Felújítás címszó alatt.

A korábban állami tulajdonban lévő fonyódligeti gyermektábor felújítási tenderét Mészáros Lőrinc gyermekeinek közös cége, a Fejér B.-Á.-L. Zrt. nyerte el mintegy 4,48 milliárd forintért. Arról, hogy miként áll most a projekt, az Alfahír számolt be, rengeteg fotót is közölve a felújítás címszó alatt jurtákkal teleépített táborterületről.

Az olvasójuk által küldött fotókon az látszik, hogy "a hatalmas, szögesdróttal elkerített Balaton-parti területen rengeteg - becslése szerint akár százas nagyságrendben - kék és piros, leginkább cirkuszi sátrakra hasonlító "kis házikókat" húztak fel".  

A "kis házikók" gyakorlatilag jurtákat jelentenek, ugyanis a cikk szerint a Somogy Megyei Kormányhivatal egy hónapja azt közölte, hogy "a korszerűtlen épületek megújulnak, a sátrakat jurták váltják fel, és programhelyszínek is létesülnek." Kiemelték, hogy

"a mintegy 800 férőhelyes jurtatáborban közösségi terek is szolgálják a pihenést és a szórakozást."

A cikk hozzáteszi, a "szögesdróttal körülvett jurtatábort" egyelőre nem adták át, annak ellenére, hogy  a kormánypárti ígéretek alapján annak már két éve kész kellene lennie.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.