Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió (EU) illetékesei a koronavírus elleni első vakcinák beadása után igyekeztek egyértelművé tenni, hogy az oltás nem lesz általánosan kötelező. Az egyes országoknak azonban a vírus hatástalanításához magas, mintegy 70 százalékos immunizációs szintet kellene elérni, ráadásul több helyen is alacsony oltási hajlandóság mellett; ez utóbbi Magyarországra is áll, de hasonló a helyzet Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban és Németországban. Adódik a kérdés: kötelezhet-e az állam, a munkáltató vagy az oktatási intézmény arra, hogy beadassuk az oltást? Hogyan érhető el az a népegészségügyi cél, hogy az emberek nagy számban be legyenek oltva? Először nézzük, hogyan és miért kerül egy oltóanyag állami terjesztésbe úgy, hogy annak elutasítása szankciókat von maga után.
Emberiség vs. fertőzések
A különösen veszélyes vírusok elleni vakcinaprogramok mintegy 150–200 évesek, céljuk az egyén egészségének, a közösség egészének, illetve a nem oltható veszélyeztetett csoportoknak a védelme – vagy a nyájimmunitás elérése, amihez kis túlzással minden oltható lakost oltani is kell. A 30 százalékos mortalitású fekete himlőt (variola) a 70-es évek végére végképp eltöröltük a Föld színéről, katonai laboratóriumokban és jégbe fagyott holttestekben fordulhat elő már csak.
A WHO következő kiszemeltje a járványos gyermekbénulás (polio), ennek a kiradírozását 1988-ban célozta meg a világszervezet, és azóta a betegség 350 ezerről évi pár száz esetre szorult vissza. A torokgyík (diftéria), a merevgörcs (tetanusz), a szamárköhögés (pertussis) és a kanyaró elleni védőoltásprogramok óvatos becslések szerint is mintegy 2–3 millió gyerekhalált előznek meg világszerte – nem véletlen, hogy a WHO 2019-ben a védőoltásokkal szembeni bizalmatlan magatartást az egyik legégetőbb közegészségügyi kockázatnak tekintette. Mivel a védőoltások költséghatékony és alacsony kockázatú megoldást nyújtanak legalább egy tucat megbetegedésre, az országok saját vakcinaprogramokkal és oltásszabályozással igyekeznek maximalizálni az átoltottsági szintet.
A 14 év alattiaknak kötelező oltásokat írnak elő a világ országainak mintegy felében, korlátozva az egyén önrendelkezését, testi integritását és a szülői jogokat. Az országok kétharmadában szankciókat is kilátásba helyeznek az oltatással elmaradó szülőkkel szemben. Az országok szabadon döntenek arról, mely védőoltások legyenek kötelezők, ajánlottak vagy támogatottak. Magyarországon a szabályozás kiterjedt és szigorú: születéskor kötelező a gümőkór (tuberkulózis) elleni, kisgyermekkorban a diftéria, a tetanusz, a szamárköhögés, a járványos gyermekbénulás, a B típusú influenzabaktérium, a pneumococcus, a kanyaró, a mumpsz, a rubeola és a bárányhimlő (varicella) elleni védőoltás, a HPV-vakcina pedig ajánlott és ingyenes a 12 éves lányoknak. A beadás alól a szülő mentesítést kérhet az illetékes népegészségügyi hivatalnál, de ennek oka csak az egészségügyi állapot lehet. Ha a gyerek nem kap meg egy kötelező oltást, a szülőt népegészségügyi bírság és szabálysértési bírság sújtja, és a gyerek veszélyeztetése miatt az illetékes hatóságok elrendelik a gyerek védelembe vételét is – innen a szülőknek minimum egy évig együtt kell működniük a kirendelt családsegítővel. Végső esetben a gyerek emiatt ki is emelhető a családból.
Szintén a kötelezettségre és a szankciókra épít a szlovén, a cseh, a szlovák, a lengyel, a 2017/2018-as szigorítás óta a francia és az olasz szabályozás is. De például a bárányhimlő elleni oltás csak Magyarországon és Olaszországban kötelező, Európa nagy részén még az ajánlottak között sem szerepel.
A spektrum másik végén a megengedőbb szabályozások állnak: az Egyesült Királyságban, Svédországban, Spanyolországban, Romániában, Németországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Oroszországban nincs állami vagy szövetségi szinten kötelezővé tett védőoltás, de az esetek többségében a megfelelő immunizáltságot az óvodába, illetve iskolába járás feltételeként szabják meg. Több amerikai és kanadai állam is engedékenyebb a kivételek megállapításában: nemcsak egészségügyi indokokat, hanem lelkiismereti vagy vallási okokat is elfogadnak. Más országokban az oltatlanság következménye enyhe, például az, hogy járványok idején nem engedik be az intézménybe a gyereket. Ausztráliában nem szabálysértés az oltás megtagadása, ám ugrik a családi pótlék a No Jab, No Pay (nincs szuri, nincs pénz) program szerint.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
