Vége a nyaralásnak, úgyhogy adakozik kicsit Mészáros Lőrinc

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 29.

Belpol

200 milliónyi sportszert osztott szét a rászorulók közt a saját márkájának termékeiből.

Minden jel szerint Mészáros Lőrinc is megérezte, hogy kicsit rontott az imidzsén az, hogy a gazdasági válság közepén ő egy minden addiginál nagyobb luxusjachton szórakozott a főleg magyar adóforintokból összerakott pénzéből, ezért most dobott valamit, amivel bizonyára semlegesíti a támadásokat:

200 millió forint értékben, mintegy 70 ezer 2Rule-terméket adományozott rászoruló fiataloknak a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványa rászoruló fiataloknak!

Mészáros egy felcsúti rendezényen jelentette be a hatalmas adományt a saját sportszermárkájából: „A vállalatcsoport fejlődésével kötelességüknek és feladatuknak érezték így is segíteni a rászorulókat” – mondta, hozzátéve, hogy a sportszeradományoknak az is a célja, hogy mozgásra, sportra és egészséges életmódra ösztönözze a fiatalokat.

Ez akkora hír volt, hogy például a köreihez tartozó TV2 Tények névre hallgató hírműsora is fontosnak tartott róla egy beszámolót, de például az állami hírügynökség sem hagyhatta, hogy esetleg valaki lemaradjon róla.

Az ország leggazdagabb embere, Felcsút egykori polgármestere szállította a NER luxussztoriját idén nyárra: a 444.hu fotósa megörökítette, ahogy Dél-Olaszországban feleségével, Várkonyi Andreával és családjával nyaral egy abszolút elitkategóriás jachton, amivel később a francia riviéra felé vették az irányt. A hír akkorát szólt, hogy még a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely is üzent neki finoman azzal kapcsolatban, hogy talán nem most kéne rongyot rázni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.