Egy felhalmozott lélegeztetőgépet sem adott el a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 29.

Belpol

16-17 ezer gépet vásároltan a koronavírus-járvány alatt főleg Kínából, nagyrészt teljesen feleslegesen.

A kormány több évnyi pereskedés után elismerte, hogy egyetlen lélegeztetőgépet sem adtak el a koronavírus-járvány idején mintegy 300 milliárd forintból felhalmozott készletből – írta a Transparency International (TI) Magyarország keddi közleménye.

Magyarország a koronavírus-járvány idején 16-17 ezer lélegeztetőgépet szerzett be. A főleg Kínából vásárolt készülékekre 300 milliárd forintot költöttek annak ellenére, hogy a legkeményebb forgatókönyvek sem jósoltak ennyi gépre szoruló beteget, ráadásul egyáltalán nem vették számításba, hogy ezeknek a gépeknek a kezeléséhez személyzet is kell. 

A beszerzés ráadásul akkor is problémás lett volna, ha szakmailag indokolt a szám: több furcsa közvetítőcégen keresztül zajlott a vásárlás, amik közül nem egy a milliárdos haszon leszedése után meg is szűnt.

A TI-Magyarország 2021-ben közérdekű adatigényléssel fordult az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy megtudják, hány gépet tudott eladni a kormány a felhalmozott készletből, ahogy erre többször is utalt. Az adatigénylést elutasították, a pert viszont megnyerte másodfokon is a TI.

Az Emmi hatáskörét átvett Belügyminisztérium végül augusztus 22-én küldte el válaszát a Transparency International Magyarországnak, amiből kiderült, hogy egy lélegeztetőgépet sem sikerült eladni, hozzátéve, hogy a Belügyminisztérium alá tartozó Országos Kórházi Főigazgatóság később sem tervezi egyetlen lélegeztetőkészülék értékesítését.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.