Lázár János téves tájékoztatásra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon

  • Bod Péter
  • 2021. május 19.

Belpol

Az általa indított magánvádas rágalmazási perben másodszor fordult elő, hogy nem jelent meg a bíróság előtt Lázár János fideszes országgyűlési képviselő. Ellenfele Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester. Komoly és a sokadik helyi csörte ez a két hódmezővásárhelyi politikus között. A Szegedi Törvényszéken másodfokon szerdán hirdettek volna ítéletet a perben.

A Fidesz politkusa kifogásolja, hogy a jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester a helyi, 2008-ban átadott PPP-konstrukcióban elkészült sportcsarnok kapcsán úgy fogalmazott róla, hogy az akkor általa vezetett önkormányzat vitte csődbe a kivitelező céget. Méghozzá azzal, hogy az éves szolgáltatási díj 107 millió forintját 2010-tól nem fizette a vásárhelyi önkormányzat. Még Lázár polgármestersége idején a kivitelező cég fizetési meghagyására az önkormányzat előbb egyoldalúan felbontotta a K’ Arttal kötött szerződést, majd eljárást kezdeményezett ellenük az adóhatóságnál, az ügyészségnél és a közbeszerzési döntőbizottságnál. Az önkormányzat valamennyi, a cég ellen indított perét elvesztette. A K’Art sorsát az pecsételte meg, hogy bankja felmondta a vele kötött hitelszerződést.

 Lázár azt is sérelmezi az általa indított rágalmazási perben, hogy Márki-Zay szerint az ígéretek ellenére azóta sem történt meg az ügy károsultjainak kártalanítása.

A per szerdai másodfokú tárgyalásán, a Szegedi Törvényszéken előbb hivatali elfoglaltságokra hivatkozva akarta kimenteni ügyvédje Lázárt. Miután a bírótól azt a választ kapta, hogy ennek ellenére meg kellett volna jelenni, új érv került elő. A védő ezek után úgy nyilatkozott, tévesen tájékoztatta megbízóját arról, hogy távol maradhat.

Az első fokú tárgyaláson, tavaly szeptemberben Lázár egy alkalommal szintén távol maradt, így tudnia kellett, hogy magánvádlóként elengedhetetlen feltétele a per megtartásának az ő jelenléte. 

A bíróság a pert június 16-ára elnapolta.

Furcsa körülmények között furcsa ítéletet született ebben a perben első fokon, a Szegedi Járásbíróságon még tavaly december elején. Az eljáró bíró nem hallgatta meg Márki-Zay tanúit. Vélhetően teljesen félreértve a jelenlegi polgármester érvelését úgy ítélte meg, hogy Lázár János nem követett el sem bűncselekményt, sem csődbűntettet. Igaz, Márki-Zay egyiket sem állította. A legfurcsább azonban az a bírói érvelés volt, hogy Lázár János azért sem követhetett el bűncselekményt, mert nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. Az elsőfokú ítélet rágalmazásért elmarasztalta Márki-Zay Pétert, és 400 ezer forint megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú per tárgyalására és vele az ítélethirdetésre hiába regisztrálta magát szabályosan a független sajtó. A tárgyalóteremben még helyet foglalhattak, de nem sokkal később kitessékelték őket onnan. Nánási Illés bíró ugyanis zárt tárgyalást rendelt el, miután Lázár ügyvédje, Kriveczky György nem részletezett (de nem koronavírus-fertőzés) egészségügyi állapotára tekintettel erre kérte.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.