Lehet népszavazás az LMP kezdeményezéséből

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. február 1.

Belpol

A párt ezzel azt szeretné elérni, hogy ne legyenek előjogai a kiemelt beruházásoknak.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki döntésével átengedte az LMP népszavazási kezdeményezését, amellyel hatályon kívül lehetne helyezni a magyar építésügyi törvénynek a kiemelt beruházások szabályozásáról szóló részét – közölte Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

Az LMP tavaly nyáron már indított egy népszavazási kezdeményezést a kiemelt beruházások felgyorsításáról szóló törvény hatályon kívül helyezésének érdekében. Azt a kérdést azonban az NVB nem hitelesítette, ezért a párt a Kúriához fordult jogorvoslatért, és a testület megsemmisítette az NVB határozatát.

Az NVB mostani döntésével elhárult minden akadály, hogy népszavazást tarthassanak ebben a kérdésben – mondta Csárdi Antal, hozzáfűzve: amennyiben érvényes és eredményes lesz a népszavazás, megszűnnének a kiemelt beruházások „törvény feletti pluszjogai”.

Ha a következő két hétben senki nem fellebbezi meg ezt a döntést, akkor február végén át tudják venni a népszavazási íveket – mondta a képviselő, aki úgy becsüli, hogy az aláírásgyűjtés négy hónapig tarthat. Amennyiben minden terv szerint halad, az ősszel meg lehet tartani a népszavazást.

Az LMP célja, hogy ne lehessen az emberek tájékoztatása nélkül olyan beruházásokat indítani, amelyek tönkretehetik az egészéges környezetüket és ellehetetleníthetik a mindennapi életüket.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.