Februártól új orvosi ügyeleti rend Pest megyében is

Lesz, ami lesz

Belpol

A hamarosan életbe lépő új ügyeleti rendszer értel­mében több városban megszűnik az ellátás Pest megyében. Sokaknak emiatt fél vagy akár egy órát is utazni kell majd. A felháborodás érthető, miközben egészségügyi szakemberek szerint az is kérdés, egyáltalán szükség van-e háziorvosi ügyeletre.

„Kérem, ne keltsék azt a látszatot, hogy a háziorvosok a mentőszolgálat ellenségei, mert a valóság az, hogy a háziorvosok munkáját nagyra becsüljük és fontos partnereink a betegellátásban” – írta a Narancs megkeresésére Győrfi Pál. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetőjét egyebek mellett arról kérdeztük, előfordult-e, hogy az OMSZ helyi vezetői nyomásgyakorlással próbálják rávenni a háziorvosokat az ügyeletek elvállalására. Egy a Népszava által nyilvánosságra hozott belső levél szerint ugyanis ez történt Érden, ahol a helyi orvosokat más megyébe való átvezényléssel fenyegették meg, ha nem vállalnak ügyeletet.

Győrfi Pál lapunkat arról tájékoztatta, hogy az „egységes alapellátási ügyeleti rendszerbe 17 vármegyéből már a háziorvosok több mint 75 százaléka bekapcsolódott, munkájukat rendben elvégzik. A helyi szervezést végző munkatársunk levelének célja bizonyosan nem a fenyegetés, hanem az ügyeleti működés segítése, a valamennyi érintett, de legfőképpen a betegek számára legjobb megoldás megtalálása volt. A »vármegyén túli vezénylés« nem opció, arra törekszünk, hogy minden háziorvos a saját járásában vagy annak szomszédságában ügyeljen. Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer működésének eddigi tapasztalatai azt igazolják, hogy a kapacitásokat jól terveztük (…). Amennyiben Pest vármegye esetében mégis az lesz tapasztalható, hogy a rendszer valamely elemében változtatás szükséges, indokolt esetben természetesen végrehajtjuk”.

Hol lesz orvos?

Az Országgyűlés 2022 utolsó ülésnapján fogadta el azt a törvényt, amely szerint megváltozik a háziorvosi ügyeleti rendszer: ennek megszervezése és fenntartása, Budapest kivételével, az önkormányzatoktól átkerül az OMSZ-hez. Összesen 81 járásban lesz 102 ügyeleti központ a korábbi majd’ 300 helyett. Az államosítást megelőzte egy 2021 júliusában indított pilot program Hajdú-Biharban, és február 1-jére az egységes ügyelethez eddig nem csatlakozott Fejér és Pest megyével válik teljessé az országos rendszer. Pest megyében 1,3 millió ember él, a 18 év alattiak száma 250 ezer fő, ám a korábbi több mint 50 ügyeleti pontból csupán 11 olyan működik tovább, ahol éjszaka is lesz ellátás, gyermek háziorvosi ügyelet pedig mindössze három városban (Vác, Érd, Cegléd) lesz.

Értesüléseink szerint például január közepéig a fóti önkormányzat még nem kapott felvilágosítást az új rendszerről, csak a háziorvosok által megismert szerződéstervezet alapján tudtak az illetékesek tájékozódni. „Nem tudjuk, hogy Vácra, Szentendrére vagy Gödöllőre kell mennünk” – mondja helyi önkormányzati forrásunk, aki rögtön megjegyzi, hogy Fótról Vácra autóval eljutni mintegy fél óra, vonattal egy óra is lehet. „Kifejezetten rossz, ha Vácra kell ügyeletre menni. Gödöllő még egy kicsit rosszabb. Szentendre pedig annál is rosszabb.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.