Szerkezetváltás - ez volt az a bűvszó, amelynek jegyében veszteséges üzemeket (vagy éppen egész ágazatokat) számoltak föl 1989 után. A munka nélkül maradtak közül kényszerből többen is olyan vállalkozásokba fogtak (biogiliszta-, kékrókabiznisz stb.), amelyek vége nem lehetett mást, mint bukás. Ez történt a Balázs családdal is: az évtizede tartó vesszőfutás végeredményeként házukat is elvesztették.
A hajdúnánási Balázs János 1989 őszén elhatározta, hogy rókatenyésztésbe fog. Mivel a projektet önerőből nem tudta beindítani, a Magyar Hitelbanktól (MHB) 200 ezer forint kölcsönt vett fel, amiből kisteherautót és takarmányt vásárolt. Az MHB fedezetképpen jelzálogot alapított a vállalkozás gazdasági épületére, valamint zálogbejegyzés került a kisteherautó forgalmijába is. Rövid lejáratú eseti hitelről volt szó, a vállalkozás azonban csődbe ment, s Balázs nem tudott fizetni.
Évekig semmi sem történt az ügyben - legalábbis Balázs János azt hitte. Pedig az MHB felülvizsgálta kinnlevőségeit, s a rendszerváltást követő nagy kékrókaláz kárvallottjainak egy részét mentesítette a fizetés alól. Balázs János nem volt a szerencsések közt: tartozását a bank - 1996-ban vagy 1997-ben, hogy pontosan mikor, az a hozzáférhető iratokból nem derül ki - eladta a Hungaroholding Rt.-nek. A társaság az illetékes földhivatalnál végrehajtást kezdeményezett.
Nagy Zoltán önálló végrehajtó nem a kölcsönszerződés fedezetéül szolgáló gazdasági épületet és a kisteherautót foglalta le és bocsátotta árverésre, hanem magát a lakóházat, ahol a család élt - és amelyre
jelzálog egyáltalán nem
volt bejegyezve. A ház egyébként Balázs János és felesége, Balázsné Péntek Éva fele-fele arányú tulajdona volt, vagyis a jelzáloggal való terheléshez Balázsné hozzájárulására, írásbeli nyilatkozatára is szükség lett volna. Ilyen nyilatkozat azonban nem született.
A végrehajtó viszont szakértővel felértékeltette, 2001 májusában pedig meghirdette az ingatlant; végül júliusra árverést tűzött ki, de nemcsak az adós Balázs János részére, hanem az egész házra. A másik résztulajdonos Balázs Jánosnéként szerepelt a hirdetményben; holott a tulajdoni lapon nem Balázs Jánosné, hanem Balázsné Péntek Éva szerepel. Továbbá: a szóban forgó ingatlan 172 négyzetméteres tetőtér-beépítéses ház volt, az Ingatlanárverési Hirdetmény ezzel szemben száz négyzetméteres, földszintes "eladó" házat említett. A hivatalosan kirendelt ingatlanszakértő - jóllehet csak kívülről látta - hatmillió forintra becsülte az épület értéket.
Balázsék még akkor májusban kézhez kapták az árverésről szóló értesítést, s bár a cím helyes volt, de sem a név, sem a ház adatai nem stimmeltek, így nem foglalkoztak vele. Csak akkor kaptak észbe és kerestek jogorvoslatot, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a végrehajtó, az önkormányzat, később pedig az első-, másodfokú bíróság számára
172 egyenlő százzal,
a két szint pedig egyenlő egy szinttel. A rossz névhasználatról a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság úgy foglalt állást, hogy az "adós neve téves feltüntetésének jelentősége nincsen".
A házrész 2001. július 21-én a hivatalból kirendelt szakértő becsülte hatmillió helyett hárommillió forintért kelt el, a vásárlót, Nyakas Antalt Nagy Zoltán végrehajtó mint tulajdonost "birtokba helyezte" a földhivatalnál. Balázsné amúgy évekig Nyakas Antal tanára, osztályfőnöke volt. A tanítvány többször is megfordult a "100 nm-es" házban. Az eset jogi hátteréről annyit érdemes még tudni, hogy ha a végrehajtó lefoglal egy ingatlant, akkor a tulajdoni lapra végrehajtási jogot jegyeznek be - de Balázsné tulajdonára ilyen jogot nem jegyeztek be.
Balázsék egy darabig "önerőből" védekeztek, de hamar kiderült, hogy így semmi esélyük. Minden létező módon támadták az eljárás majd' minden mozzanatát, de sem első, sem másodfokon nem nyertek pert. Jelenleg egy fővárosi iroda foglalkozik az esettel: idén márciusban felülvizsgálati kérelmet terjesztett be a Legfelsőbb Bíróságra.
A családnak szerény a jövedelme - ezért nem fizették vissza a bankkölcsönt -, s a pereskedés alatt négy hónap közüzemi számlatartozást is felhalmoztak; a Vízmű szakemberei tavaly októberben kikötötték a vizet. Balázsék a hátralékot hamarosan kiegyenlítették, ám Nyakas Antal tulajdonos nem engedte a visszakötését - azóta nincs víz a házban. Egyik éjjel néhány ismeretlen kővel betörte a ház ablakait. A család szerint azért, hogy figyelmeztessék őket a megváltozott tulajdonviszonyra. Erre a keménykedésre azonban semmi szükség nem volt, mert a kilakoltatási pert Nyakas jogerősen megnyerte tavaly szeptemberben. Vagyis a végrehajtók bármikor jöhetnek, Balázsék pedig mehetnek.
Múltidéző
1989 után a Tiszántúlon ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség. A tömeges elbocsátásokat az állam vállalkozásösztönző hitelekkel próbálta orvosolni. Ennek hatására a kilencvenes évek elején sokan beruháztak; volt, aki sertéshizlalásba fogott, mások földigilisztákból akartak megélni, és sokan belevágtak a rókatenyésztésbe.
Az ismeretlen területre a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ kalauzolta a vállalkozni kényszerülőket. Az áfész a szaktudásával is jelen volt, ezenkívül biztosította az állományt a gazdák részére, sőt garanciát vállalt, hogy a rókaprémet átveszi. Úgy fest azonban - s erre enged következtetni többek között egy állatorvosi szakvélemény is -, hogy az áfész több ízben is "selejtes" állatokat adott át tenyésztésre. Az említett szakvélemény szerint a rókák egy része csontritkulásban szenvedett. A kékrókák közül több nem sokkal az átadás után elhullott, életképes utódok gyakorlatilag nem is születtek. Akkoriban több kékrókatenyésztő vállalkozás is tönkrement.
