Vajon befolyásolhatja-e a Centrum 2006-ban az MSZP és a Fidesz versenyét, és egyáltalán, mi fán terem egy középpárt - ezekről kérdeztük az Antall-kormány (egyik) pénzügyminiszterét, adórendszerünk atyját.
Magyar Narancs: A jobboldalon sokan a Centrumot okolják azért, hogy a Fidesz 2002-ben nem tudott újrázni.
Kupa Mihály: 2002-ben mindenki, így én is meg voltam győződve arról, hogy a Fidesz utcahosszal nyeri meg a választásokat, a Centrum szereplésétől függetlenül. A Fidesz önmaga miatt bukott meg, mert rosszul kampányolt, és persze az MSZP miatt. Egyébként már piszkosul unom ezt a felvetést, hisz a Stumpf István vezette Századvég is kimutatta, hogy akkoriban a Centrum szavazói fele-fele arányban voltak bal-, illetve jobboldaliak. Nem ezen múlott tehát a vereség.
MN: Személyes múltja mégiscsak a jobboldalhoz köti, és akkoriban még a teljes MDNP is a Centrummal tartott. Ráadásul a két blokk stratégiája is különböző: a jobboldal egységben gondolkodik, míg a másik inkább koalícióban. Továbbá baloldali publicistáknál előfordult már, hogy szolidan drukkoltak önöknek, a konzervatív véleményvezérek viszont jellemzően a jobboldali győzelem egyik kerékkötőjének tartják a pártját.
KM: Ez az ő bajuk, az ő dolguk. Ennek bizonyos hátrányait egyébként érzi is az ember.
MN: Informális dorgálásokra utal?
KM: Nem, ezzel most nem bajlódnak, mással vannak elfoglalva. Mondjuk bizonyos fórumokra eljut az ember, jól szerepel, aztán azt mondják, többet inkább ne.
MN: Milyen fórumokra? És kik mondják?
KM: Mindegy.
MN: A 2002-es választási eredmény után érkezett köszönet a szocialistáktól?
KM: Nem. A szocialista párttal nekem soha nem volt kapcsolatom, csak Medgyessy Péterrel. De vele sem a párt miatt, hanem szakmai vonalon.
MN: Mégis, Medgyessy Péter miniszterelnökként szíve szerint tisztséget adott volna önnek.
KM: A Magyar Fejlesztési Bank felügyelőbizottsági elnökségére céloz? Végül a dologból nem lett semmi, mert a koalíciós partner megakadályozta.
MN: Akkoriban azt beszélték, lám, a szocialisták így róják le hálájukat.
KM: Ez a forma, de a tartalom más. A törvény szerint az Állami Számvevőszék tesz javaslatot erre a funkcióra. Persze nem vagyok álnaiv, hogy azt higgyem, a politika nem szól bele mindebbe. De ettől még tény, hogy nekem a számvevőszék ajánlotta fel: induljak a pályázaton, és talán nem tűnik szerénytelenségnek, de elég jó referenciáim voltak. Aztán szépen kilőttek, ahogy kell.
MN: Mit szólt mindehhez?
KM: Jót röhögtem rajta.
MN: Ha mostanában nem is, de közvetlenül a választások után érkezett a Fidesztől feddés?
KM: Volt ilyen. Orbán Viktor néha személyesen is foglalkozott velem, de aztán rájött, hogy nincs sok értelme.
MN: Nógatták, hogy csatlakozzon a jobboldalon formálódó egységhez?
KM: Nem, ilyen nem történt. Más filozófiát vallunk, ők meg én. Én egy liberális plebejus vagyok, ami egy különös és ritka állatfajta. Nem szeretem a zárt alakulatokat, ahol elvész az ember egyénisége, és kiszámíthatatlan, hogy mi történik vele. Nem szeretem ezt az etatista felfogást.
MN: "Liberális plebejus" - ez mit takar?
KM: Plebejus abban az értelemben, hogy mindig is népi és nemzeti voltam, a szó normális jelentése szerint, ha szabad ezt így mondani. Liberális pedig azért, mert ki nem állhatom a kizárást; hogy megkülönböztetek valakit, hogy csak nekem van igazam, hogy megbélyegzem azt, aki más. Egyenlő esélyt kell adni az embereknek. Én mindenkinek tiszteletben tartom az életvitelét, de úgy vélem, a drogok például életveszélyesek a társadalomra nézve, és annak sem vagyok híve, hogy a melegek házasságát törvényben szabályozzuk. Gazdaságpolitikában is inkább liberális voltam, még Antall József is, pedig ő eléggé konzervatív ember volt. Ez az egész bal-jobb kérdés kezdi értelmét veszíteni. Egész Európában új szelek fújdogálnak. Várjuk ki a német és a francia választások eredményét, és nézzük meg, hogy mi történik Angliában. Baloldali pártok liberális gazdaságpolitikát folytatnak, szociáldemokrata pártok pedig konzervatívat, mint például Schröder. Nagyon nehéz már ideológiák mentén gondolkodni. Ráadásul jelenleg Magyarországon valódi jobboldali párt nem is létezik, tulajdonképpen két nagy baloldali pártunk van. Már az MDF sem jobboldali, hisz söpör be középre.
MN: Ez utóbbit olyan hangsúllyal mondta, mintha nem is a Centrum párt elnöke volna.
KM: Nézze, az MDF az én felfogásom szerint egy jobboldali pártalakulat, legalábbis annak indult. Ehhez képest óriási tempóval igyekszik középre. Ezek után valódi jobboldali párt nem nagyon maradt a mezőnyben. Verbálisan persze a Fidesz és az MDF is annak vallja magát.
MN: A 70-30-as akció óta az MDF is a nagy pártok kritizálására látszik berendezkedni. Keresik egymással a kapcsolatot?
KM: Néha beszélgetünk, legközelebb ősszel. De bevallom, én jelenleg nem tudom, hogy mit értünk MDF alatt. Akikkel valaha együtt dolgoztam, azok mind a Lezsák-féle csapatban vannak. Együtt indulásról szó sem lehet, már csak azért sem, mert a magyar választási törvény szerint akkor megduplázódik a bejutási küszöb, 10 százalékra.
MN: A Centrum középpártisága abban áll tehát, hogy két oldalról szerzi a választóit, illetve prominenseit?
KM: Ez volt a helyzet 2002-ben. Ma már a programunkban az szerepel, hogy a két naggyal nem működünk együtt, legalábbis szorosan nem, próbálunk középen maradni. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor bíráljuk őket, ha valami nekünk nem tetsző dolgot mondanak. Ez gyakran előfordul, de erről nem mi tehetünk.
MN: Mégis, milyen alapelvek szerint alakítják ki álláspontjukat? Hogyan viszonyulnak a két nagy ideológiai pólus klasszikus témáihoz?
KM: Mi egy reális Magyarországot szeretnénk a 21. században, amely belátja, hogy nem vagyunk nagyhatalom. A nemzetet papírmegoldásokkal egyesíteni nem lehet. Az Európai Unióban két dologgal lehet kitűnni. Elsőként a kultúrával. Van egy nyelv és egy kultúra, amely a határokon túl is él, ezt támogatni kell és megőrizni. Ezt még Európában sem ismerték fel, ezért nincs egységes uniós kultúrpolitika. Pedig a londoni és a madridi események megmutatták, hogy a multikulturalizmus nem jelenti feltétlenül a különböző kultúrák békés egymás mellett élését. A másik a szellemi tőke. Mindkettő szempontjából a Kárpát-medencei gazdasági egység a legfontosabb. Annak kell megtalálni a módját, hogy miként tudunk részt venni ebben, és hogyan lehet a határon túli magyarokkal együttműködni. De nem demagóg módon. Ami december 5-én történt, és ami folyik azóta is, a határon túli magyarok hülyítése - az nagy hiba. Bűn.
MN: A keresztény, katolikus értékrend mennyire sajátja a Centrum pártnak?
KM: A vallásosságot és a keresztény ideológiát nem kéne összekeverni egymással. Bizonyos keresztény értékrendek érvényesek az európai társadalmakban, mint ahogy bizonyos zsidó értékrendek is. Így igen. De a szekularizációt visszacsinálni, túlsúlyt adni olyan dolgoknak, amiket a társadalom nem fogad el, nincs benne az alkotmányban és senki nem követeli az utcákon - ezzel nem értek egyet. Teszem hozzá, az egyházi iskolák támogatása körüli packázással sem. A hollandok remekül elvannak úgy, hogy az oktatás igen jelentős része egyházi kézben van. Mindenkinek megvan a maga funkciója a társadalomban.
MN: Miben gondolkodnak hasonlóan a baloldallal?
KM: Piacfelfogásban közel állunk a baloldalhoz. Úgy véljük, hogy miután a piacgazdaság feltételeit megteremtettük, hagyjuk a piacot működni, állami beavatkozásra csak korlátozottan van szükség. Egy túlszabályozott piacgazdaság termeli a selejtet, már elnézést a megfogalmazásért, az érdekvédelem viszont nagyon gyenge, hiányzik a szolidaritás. Az az érzésem, hogy a hagyományos szakszervezetek kora lejárt, ez Európában is látható. Nem járt le viszont a szakmai kamarák, ipartestületek, egyesületek és a civil szervezetek kora; valódi, működő rendszerekre van szükség. Ezt teljesen hiányolom a mostani kormány politikájából.
MN: A Centrum egyszemélyes pártként él a köztudatban. Van-e valódi pártélet?
KM: Vezetőre minden pártnak szüksége van, de ez egy valódi probléma. Még nem járattuk be azt a két-három embert, aki a nyilvánosság előtt képvisel minket. A kommunikációs csapat feladata, hogy ősztől bevezesse őket a köztudatba. Lesznek köztük a középgeneráció képviselőiből is, és nagyon fiatalok is. Neveket még nem szeretnék mondani. Minden hónapban van viszont sajtótájékoztató, egy hónapban legalább kétszer elnökségi ülés, és két-három havonta választmányi ülés. Mindenkinek megvan a maga reszortja az elnökségben. Van, aki a kommunikációért felel, van, aki a kampányért, nagyon demokratikusan működünk. Azt a fajta lakossági fórumot, hogy lemegyek, fogadnak a pártbéli társaim és a helyi nagyságok, majd egy óra a lakosságnak, aztán csók a családnak - na, én ezt nem. Annyi ilyet csináltam életemben, hogy megtanultam, ez így nem működőképes. Sokkal inkább beszélgetni kell, mint előadni.
MN: Az elmúlt három évben nem sokat hallottunk a pártról, igazi választási pártnak tűnnek.
KM: Eddig mással voltunk elfoglalva. Át kellett alakítani a struktúrát, egy 25 fős pártból egy országosat kellett csinálni. Olyat, ami tőlem függetlenül is működik. Ez nagyon sok időbe telt. Közben az MDNP egy része elment tőlünk.
MN: Ha négy évet napi szinten végigvisznek, szikár állásfoglalásokat adnak ki konkrét, aktuális ügyekben, akkor nem biztos, hogy sikerült volna középen maradni.
KM: Ebben igaza van, de tegyük hozzá, hogy amikor megszólaltunk, akkor sem mindig tudósított rólunk a sajtó. Most jól állunk, havi hetven sajtómegjelenéssel.
MN: A sajtó növekvő fogadókészsége akár a baloldal kampánystratégiájának is része lehet.
KM: A Magyar Nemzet és a Hír TV is ott van a sajtótájékoztatóinkon, kiegyensúlyozott tehát a helyzet.
MN: Miből lesz pénz a kampányra?
KM: Minden 1 százalékot elért párt kap költségvetési támogatást, évi 70 millió forintot. Ez persze nem elég, a tagok zöme így saját költségén jár vidékre, szervez rendezvényeket. A kampányra nem tudom, hogy fogjuk összeszedni a pénzt, komolyan mondom. Ki kell találni valami olyat, ami hatékony, de nem túl drága.
MN: Saját felméréseik szerint hogy állnak most?
KM: Egy dolog, hogy mit mondanak most az emberek, és egy másik, hogy hogyan szavaznak majd. Körülbelül 4 milliónyian szavaznak a két nagy pártra, és van még egyszer négymillió választó, akik többségükben nem mondják meg, hogy kivel szimpatizálnak. Egyre többen vannak, akik nem kívánnak válaszolni. Mivel többek között a Statisztikai Hivatalban is dolgoztam, pontosan tudom, milyen nehéz így a mérés. Saját adatunk szerint három százalék körül állunk. Ha elérnénk a négyet, az a választások napján ötöt jelentene. A két naggyal nem szimpatizáló, nem politizáló értelmiség körében jók vagyunk, a vállalkozók egy igen jelentős körében is, és vi-déken - de nem eléggé. A paraszti rétegeket nagyon nehéz megszólítani, ott kellene még erősíteni. Sok fiatal egyetemista is van a támogatóink között.
MN: Politikai programjuk szerint ha bejutnak is a parlamentbe, akkor sem lépnek koalícióra senkivel.
KM: Tudja, milyen jól fogadják ezt az emberek? Akár úgy is gondolhatnák, hogy akkor minek szavazzanak ránk. De ők azt mondják, isten ments, hogy ezek közül bármelyikkel is együtt kormányozzanak.
MN: Ha egy pártnak nincs eszköze, hogy megvalósítsa a programját, sőt nem is akarja, hogy legyen, akkor egyrészt nem is nagyon kell neki konkrét program, másrészt feleslegesnek tűnik rá voksolni.
KM: Eszközeink lesznek, mert ha bekerülünk a parlamentbe, akkor szünet nélkül pofázni fogunk, már bocsánat, hogy ilyen csúnyán mondom. Rémülten néztem, hogy Kemény Dénes húsz másodperccel a vízilabdadöntő vége előtt miért kért időt. Aztán rájöttem, hogy nem kérhetett volna. Ezért négyméteres jár, ő pedig bízott a kapusában, hogy kivédi. Csak hát rossz helyre dobták tovább a labdát. Ez egy jó hasonlat; a parlamentben is vannak olyan teljesen szabályos eszközök, amelyekkel megdöbbentő hatásokat lehet elérni.
MN: Ha bejutnak, akár a mérleg nyelve is lehetnek. Ha nem kötnek koalíciót, ad absurdum új választás is jöhet.
KM: Ha így történne, akkor össze kell majd hívni a kongresszust, és meg kell kérdezni a tagokat. Én személy szerint nem szeretném, ha miattunk meg kellene ismételni a választásokat.
MN: Kívülről támogatnának bármilyen kormányt, ha úgy alakul?
KM: Ha annyira éles lesz a helyzet, megfelelő megállapodással igen. Egyelőre csak az biztos, hogy két párt bejut a parlamentbe. Van azonban olyan politológus, aki szerint szerencsés esetben tíz százalék fölé is mehet a Centrum. Van, aki tizenhatot mond. Ez szerintem túlzás, de nagyon szomorúnak tartanám, ha Magyarországon a két nagy párt rendezkedne be. Akkor ugyanis mindenben meg tudnának állapodni, miközben kifelé csinálnák a látszatbalhét. Ez nagyon rossz lenne a demokráciának.
