Megbízható káder került a Magyar Nemzeti Múzeum élére

  • narancs.hu
  • 2023. november 9.

Belpol

Az eddigi helyettest egy korábbi munkahelyéről maga Orbán mentette fel, de ezek szerint nem volt végleges a bukás.

Minden jel szerint meg is van L. Simon László utódja a Magyar Nemzeti Múzeum élén – szúrta ki egy meghívóból a 444. A kormány homofóbtörvényének nem betartása miatt kirúgott L. Simon utódja az eddigi helyettes, Hammerstein Judit, legalább is egy megnyitón ő fog főigazgatóként beszédet mondani a szerencsés egybegyűlteknek.

Hammerstein évek óta a kormány megbízható embere, az első Orbán-kormány idején a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának sajtófőnökeként dolgozott, 2011 és 2014 között  a kultúráért felelős tárca helyettes államtitkára, majd 2014 és 2018 között pedig a Balassi Intézet főigazgatója volt. 2019-2020-ban az Országos Széchényi Könyvtár megbízott főigazgatójaként regnált, innen került a Nemzetibe.

Hammerstein helyén az sem rontott sokat, hogy a Balassi Intézet éléről Orbán Viktor váltotta le határozatban külügyminiszteri javaslatra, miután már a kormánymédia is kritizálta ilyen-olyan okokból a működést többek közt azért, mert „gyakorlatilag balliberális kifizetőhelyként, SZDSZ-es panoptikumként működik.”

Reméjük, második nekifutásra nem fog hasonló hibát elkövetni!

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.