Meghalt Bajkai István, a Fidesz egyik alapítója

  • narancs.hu
  • 2023. április 23.

Belpol

59 éves volt.

Meghalt Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt egyik alapító tagja, a budapesti 5. választókerület fideszes elnöke szombaton – olvasható a politikus hivatalos Facebook-oldalán.

Az elhunyt 1989-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam -és Jogtudományi Karán. A rendszerváltás után a Southwestern Legal Foundation képzésén, a Texas Állami Egyetemen tanult, majd 1996-ban Oxfordban, angol jogi ismereteket, közben 1995 és 1997 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében nemzetközi kereskedelmi jogot. 1988-ban részt vett a Fidesz megalapításában, 1990 és 1994 között Budapest VI. kerületében önkormányzati képviselő volt, 2014 és 2018 között VII. kerületi önkormányzati képviselő, alpolgármester, majd 2018-tól országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának alelnöke volt, valamint 2022-ig az Igazságügyi Bizottság tagja.

Az utóbbi években az SBGK Ügyvédi Iroda vezetőjeként töbször ellátta Orbán Viktor és családja személyes jogi képviseletét.

A hvg.hu emlékeztet, hogy a politikus tavaly decemberig a Magyar Ökölvívó Szakszövetség vezetője volt. Akkor bejelentette, hogy megromlott az egészsége, ezért nem folytatja a munkát. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.