Év eleje óta a magánnyugdíjpénztári tagok 10 százalékos nyugdíjjárulékát (tagdíját) a pénztárak helyett végleg az állam kapja meg. Az orbáni „nyugdíjmentés” kezdetén, 2010 novemberében még arról volt szó, hogy az átirányítás csak 14 hónapra szól, de a néhány héttel ezelőtt megváltoztatott jogszabály az ideiglenesnek hirdetett rendelkezést véglegesítette. Ezzel a megmaradt 100 ezer pénztártag számára megszűnt az a lehetőség, hogy a kötelezően fizetett nyugdíjjárulékából gyarapítsa nyugdíjvagyonát. Az állami társadalombiztosításba visszalépést viszont március 31-ig ismét lehetővé tették, tehát megint el kell gondolkodni a tagoknak, hogy mi a jobb nekik.
A tavalyi, önkéntesnek hirdetett választás idején egyértelműbb volt a helyzet: aki pénztártag marad, az államnak továbbra is fizeti a járulékát, csak éppen nem kap állami nyugdíjat. A tagok többsége úgy gondolta, hogy mivel a vegyes (magán-állami) rendszerben az állami nyugdíjrész a nagyobb, annak lenullázásával aligha lehet összességében nyerni, ezért hárommillió kasszatag fogcsikorgatva visszalépett a tisztán állami rendszerbe. A maradók pedig valószínűleg úgy okoskodtak, hogy az évek-évtizedek alatt feltehetően amúgy is zsugorodó állami nyugdíjért, pontosabban annak ígéretéért kevésbé kár, mint az egyéni számlán összegyűjtött magánvagyonért, illetve az ordítóan alkotmányellenes szabályt előbb-utóbb úgyis visszavonják – és nyilván volt olyan is, aki dacból maradt. Most viszont más a helyzet, hiszen aki továbbra is pénztártag marad, arra innentől nem vonatkozik a „kiszerződés”, tehát mégis jogosult lesz tébényugdíjra is. Igaz, a 2010 előtti szabályt nem állították vissza teljesen: korábban a (nagyjából) háromnegyed résznyi nyugdíjjárulékért háromnegyed résznyi állami nyugdíj járt, az egynegyed résznyi tagdíjból pedig értelemszerűen annak megfelelő összeg, ahogyan a választott pénztár gyarapította a vagyont. Aki azonban március után is pénztártag marad, az a törvény szerint továbbra is csupán 75 százaléknyi állami nyugdíjat kapna (a 2012. január elsejétől kezdődő időszakra), holott a nyugdíjjáruléka 100 százalékát a költségvetés kapja. A megkülönböztetés továbbra is teljesen jogtalan, bár kétségkívül jóval kevésbé durva, mint az eddigi „kiszerződés”. Elképzelhető, hogy a kormány ezzel megint csak a visszalépést akarja ösztönözni, de az is lehet, hogy a szokásos jogalkotási tempó (a változtatás a pénzügyi stabilitási törvényhez volt zárószavazás előtti módosítóként hozzácsapva) miatt elfelejtették ezt a sort korrigálni. Mindenesetre aki nem szeretné, hogy eddigi megtakarításai, ha már nem gyarapodnak is, de legalább ne vesszenek el, az a pénztárban maradással most elvileg kevesebbet kockáztatna, mint amikor tavaly a tagsága fenntartása mellett döntött. Az állami nyugdíj egynegyedének lecsípése természetesen nem elhanyagolható hatású, de egy későbbi kormány ezen még változtathat.
A nyugdíjvagyon megőrzéséhez ugyanakkor az is szükséges, hogy a megtakarításokat a nyugdíjkorhatárig befektető pénztárak továbbra is működjenek. A pénztárak viszont a működési költségeiket a folyamatos befizetésekből tudják fedezni, tagdíjbevétel nélkül tehát sokáig valószínűleg nem húznák. A Stabilitás Pénztárszövetség úgy számolt, hogy ha mind a 100 ezer tag havonta legalább 14 ezer forint önkéntes tagdíjat (tehát a kötelező nyugdíjjárulékon felüli tagdíjat) fizetne továbbra is a számlájára, akkor a törvényben maximált (0,9 százalékos) működési költség levonásával legalább a pénztáraknak előírt felügyeleti díjra és a Garancia Alapba előírt befizetésekre futná. Igaz, a pénztárak adminisztratív költségeinek ekkor még mindig nincs meg a fedezete, tehát ennél valószínűleg több önkéntes tagdíjra volna szükség a maradók számának és az esetleges pénztári fúziók függvényében. A tagoknak ezzel együtt sincs túl sok vesztenivalójuk: ha az összes magánnyugdíjpénztár lehúzná a rolót, akkor a végén úgyis mindenki visszakerülne az állami nyugdíjrendszerbe – bár ha márciusig lépnének vissza „önként”, akkor a reálhozamot azért megkapnák (az évek során felhalmozott tőke természetesen a költségvetést gyarapítja).
Másfelől ha önkéntes befizetésről van szó, akkor a magánnyugdíjpénztár kezd az önkéntes pénztárra hasonlítani, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárba befizetés adókedvezményt élvez. A tagok egy része vélhetően akkor volna hajlandó önként előtakarékoskodni, azaz a magán-nyugdíjpénztárak akkor maradhatnának fönn, és az ott eddig összegyűlt megtakarítások akkor nem vesznének el (kerülnének az államhoz), ha az ide teljesített befizetések is adókedvezményt élveznének. Vagy ami még logikusabb (hiszen ugyanarra két intézmény felesleges): ha a két rendszert egybeolvasztanák, azaz a megtakarítások átvihetők volnának az ugyanazon pénzügyi csoporthoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárba. Ha a kormány komolyan gondolja, hogy a megmaradt pénztártagok vagyonához már nem nyúl, akkor e lépést megteszi. Nem lehetetlen az sem, hogy a kormány az EU–IMF-tárgyalások kimenetelére vár: hátha a költségvetésnek hirtelen szüksége lesz a még meglévő 250 milliárd forintnyi magánnyugdíjvagyonra is.
