A bivalyok végigtapossák, és az majd jót tesz – nagyjából ez volt az elképzelés valamikor 2009 környékén, amikor Mórahalom szomszédságában bivalyrezervátum létesült, és a városból elvezetett tisztított szennyvizet és egyéb összegyűjtött és keletkezett vizeket a Nagyszéksós-tóba vezették. A bivaly szereti a zsombékos, lápos, vizes élőhelyeket, és igen, azzal, hogy végigtrappol a csorda a réten, segíti a természetes környezet fennmaradását. A tó tavaly felkerült a kiszáradt tavak listájára, a bivalyokat pedig szénával etették zsenge fű híján. Bár arra kapott a város uniós támogatást, hogy víztározó létesüljön, a víz hasznosítása nem volt napirenden – a belvizet el kellett vezetni, a bivalyoknak meg jól jött a nagy és kiterjedt vizes vidék.
De ez a tó mindig is ilyen volt, megtartotta a vizet, máskor pedig kiszáradt. A tavat valamikor a vízügy lecsapolta, 2009-ben pedig a lecsapolást megszüntették, ezért újra tóként funkcionál mederásás és mindenféle furfang nélkül.
A felesleges víz elvezetése különösen fontos volt a városban, így a Mórahalomtól délre elterülő Madarász-tó is kapott vízutánpótlást. Ide is a város tisztított szennyvize került a csatornákon keresztül. A tó különleges menedék a helyi madárpopuláció számára, ami nem csoda, nem túl gyakori errefelé az egybefüggő vízfelület. Ebből a tározóból sem vételeznek vizet, ezt a Narancs.hu-nak a vízgazdálkodásért felelős Alsó-Tiszai Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) is elmondta. A cél ez esetben a vízkészlet őrzése, tartása – de hogy valójában kinek tartják, mi célból őrzik, az nem derült ki.
A Homokhátság évtizedek óta küzd az elsivatagosodás veszélyével, hivatalosan a térség félsivatagnak minősül. Persze nemcsak a gazdálkodóknak fontos a víz, hanem a növény- és állatvilágnak is, vagyis adott esetben el kell fogadni, hogy ezt a kört a madarak és a bivalyok nyerték, nem lehet mindenből öntözővíz. A témával lapunk nyomtatott kiadásában foglalkoztunk korábban:
Az évtized biznisze
Talán ezért, talán más miatt, a térségben több település nekifogott záportározókat építeni. Ezek névleges célja a hirtelen lehulló csapadékvíz felfogása annak érdekében, hogy azt később, amikor beköszönt az aszály, fel lehessen használni. Az unió rendkívül jelentős forrást szán a mostani költségvetési ciklusban a globális felmelegedés okozta károk enyhítésére és a klímaváltozás elleni fellépésre, vagyis a térség tálcán kapta a lehetőséget. Csak meg kellett mondani, mi a cél, és már jött is a pénz. A cél pedig a „brutál” mennyiségű csapadékvíz elvezetése és záportározókba terelése. Bár esőből az idén tavasszal bőségesen volt is az ország legtöbb részén, a Homokhátságon, legalábbis a déli részén csupán átlagos mennyiségű csapadék hullott. Vagyis nemigen volt mit felfogniuk a tározóknak.
Valójában persze össze se lehet gyűjteni a vizet, mert elszivárog a homokon, ráadásul a domborzat sem segíti a folyamatot, nem tud összefolyni a víz – mint mondjuk a Mátra északi részén, Recsken, ami meg másfajta gondokat okoz. Az itt tipikus homoktalajoknak van a legnagyobb a víznyelő képessége. Óránként 20 mm esőt lazán elnyel. És vajon hány olyan nap van az évben, amikor itt több mint 20 mm eső hullik – nem óránként, hanem egész nap? Tavaly Mórahalom térségében egyetlen ilyen nap sem volt.
Hogy a vizek elvezetésének miért nincs sok értelme, arról részletesen beszámoltunk, röviden a lényeg:
elképesztően sok pénzért gyűjtenék össze a vizet, hogy azt még több pénzért vissza lehessen vezetni oda, ahonnan végső soron elvezették.
A gond azonban nem csak az, hogy isten pénze sem lenne elég minderre – és még csak nem is az, hogy pillanatnyilag isten pénze elfogyott, vagyis a vízelvezetési beruházások után a vízvisszajuttatási beruházások minden bizonnyal éveket csúsznak, így víz aztán végképp nem lesz a térségben. Ezek nagy mérnöki munkák, sok milliárdos projektek, amelyeket a vízügyi igazgatóságok végeznek el – aztán nyilván nem ingyen adják a vizet, mert hát valamiből nekik is élni kell.
Az igazán nagy baj az, hogy a települések maguk is serénykednek, és csapadékvíz-elvezetés címén szorgalmasan ásatják az árkokat és létesítik a záportározókat – csak Mórahalom és környékére 8,4 milliárd forintra tett szert eme jogcímen. A mostani uniós periódusban csak a Homokhátságon 12 ilyen záportározó épült, illetve épül.
A mórahalmi minta
Mórahalmon e tekintetben élen jár, hiszen a két – elsősorban az állatvilág számára hasznos – tározó, a Nagyszéksós-tó, és Madarász tó alakítgatása mellett két másik tározó létesítésére is elnyert némi forrást a város, mindkettő el is készült. Kármán Kolos, a közeli Zsombón élő tájépítész mérnök eredetileg azt akarta bemutatni, hogyan kell normálisan egy tározót kialakítani és használni, mert Zsombón ez nem jött össze, ezért a 2014-ben elkészült Mórahalmi Közösségi Víztározó beruházás részleteit közérdekű adatigényléssel igyekezett megtudni a beruházó önkormányzattól. Mégiscsak egy sikeres projektről van szó.
Zsombón a település határában egy méretes gödör terül el, benne némi víz, ez van tározónak becézve. Csapadékvizet sajnos nem tud összegyűjteni, mert a falu utcáinak csapadékvíz-elvezető árkaival nincs is összekötve, így belvizet se lehet benne tározni. Víz ugyanakkor van benne, Kármán Kolos szerint azért, mert addig ástak, amíg fel nem bukkant a talajvíz. Hosszú hónapokig tartó, adatigénylést célzó pereskedés végén állt össze a kép: 200 millió forint uniós támogatásból az önkormányzat ásott egy gödröt, a kiásott homokot meg lerakta a gödör mellé, aztán ennyi. A földkupacot hivatalosan el kellett volna szállítani, ez máig nem történt meg. Persze ezt a tételt nem az uniónak spórolta meg az önkormányzat, mert a számla nem lett kisebb összegű – az el nem végzett munka 39,7 millió forint értékben lett lekönyvelve. Az önkormányzat azóta kiadta, hogy a tározó vizét nem szabad öntözésre használni – túlságosan lúgos –, emellett fürdeni, horgászni sem lehet benne, de például ki lehet sétálni a partjára és meg lehet nézni.
A polgármester portájához takaros kis út vezet, amit egy évvel a „tározó” beruházás előtt, annak későbbi kivitelezője épített a polgármesteri birtokon.
Az tehát adott volt, hogy hogyan nem érdemes tározót építeni, de milyen lehet az a tározó, amit volt értelme megépíteni? Nagyon úgy fest, ezt egyelőre nem tudni. Mórahalom a bivalyos és madaras projekt után 2014-ben zárult program keretében a VI. körzetben épített tározót. A pontos helymeghatározás fontos, különben nem találjuk meg a tározót. Valójában így sem, mert víz nincs benne. Kicsivel arrébb, a Halászka-mellékcsatornánál van egy szögletes tó, ez Kármán Kolos szerint az a terület, ahonnan kinyerték a tározóhoz szükséges gát anyagát. Ami látszik, az pedig a talajvíz. Az éles szeműek észrevehetik, hogy a gyep körül – 14 hektárt körbe ölelve – töltés húzódik, ez lenne a tározó töltése. Ez a töltés pont olyan magas, mint a szántók nem sokkal messzebb, a háton. A szántók az egykor itt lévő időszakos tó partjától kezdődnek, a töltést pedig az egykori tómederbe építették, mintha egy lapostányérba beletennénk egy mélytányért. Ahelyett, hogy hagyták volna: az egykori meder újra vízzel teljen meg. De nem telik meg újra. Mert a töltés nem fakaszt vizet és mert a Homokhátság vízelvezető csatornái hézagmentesen behálózzák a tájat, és folyamatosan vonják el a vizet, mindenhonnan, így innen is.
A mélytányér építése már azért is problémás, mert ez a fajta munka bányászati tevékenységnek minősül. A természetvédelmi előírás szerint a területen nem lehet megbontani az eredeti növényborítást, és nem lehet az eredeti talajfelszínt megváltoztatni, nem lehet megnyitni a talajvizet. Arra kapták a pénzt is, hogy bányából vásárolt, származási igazolással rendelkező anyagból kell megépíteni a töltést. Ez elmaradt, a helyben illegálisan bányászott módszerrel 600-800 kamionnyi töltés föld megvásárlását „spórolták meg”, kár, hogy ez a pályázati elszámolásban sehol sem jelent meg.
Kísértetiesen hasonlít ez a zsombói történetre – mit ad isten, a kivitelező is ugyanaz. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a mórahalmi projekt kiírásában és a vállalásban is szerepel: a cél egy víztározó kialakítása,
„mely a szélsőséges csapadékeloszlás hatásait enyhíteni tudja, és a bőséges csapadék mennyiségét összegyűjtve és tárolva a száraz időszakban lehetőséget nyújt a mezőgazdasági földterületek öntözésére”.
Most elég bőséges a csapadékmennyiség, mégsincs a tározóban víz. Kármán Kolos hiába kérdezte az önkormányzatot, nem kapott választ arra a kérdésre: tároztak-e valaha vizet a tározóban. Végül ebből is adatigénylési per lett. Az eljárás során az alperes, Mórahalom Város Önkormányzata nyilatkozott: nem, soha nem tároztak ott vizet, erre nem használták és most sem használják. A beruházás 2014-ben 476 ezer euróba került. A város pedig újabb vizes pályázaton indult és nyert. Most 574 millió forintért épített csatornát, fejlesztett hálózatot, és igen, épült egy újabb tározó is.
Az már tényleg hab a tortán, hogy a tározó már nem rendelkezik üzemeltetési engedéllyel – az ugyanis lejárt. Meg kellene újítani, de érhető okokból nem lehet, az egyetlen megoldás az eredeti állapot visszaállítása lenne. Ehhez képest az önkormányzat arra hivatkozva akarja kisajátítani a környező földeket, hogy a tározó mellett mintagazdaságot hoznának létre.
Azt nem tudni, mi a helyzet a többi, tervezett vagy már megvalósított tározóval a Homokhátságon. Lehetséges, hogy van olyan település, ahol rendeltetésnek megfelelően épült meg és valóban azt a célt szolgálja, hogy a felgyűlt vizet vissza lehessen juttatni a mezőgazdasági területre. Ám egyre inkább úgy tűnik, nem ez a jellemző. Kármán Kolos eddig Kömpöc, Bordány, Mórahalom, Balástya, Szatymaz, Zsombó, Ópusztaszer önkormányzati beruházásban megvalósított, vagy megvalósítás alatt lévő „tározós” beruházásait kísérte figyelemmel célzott közérdekű adatigénylésekkel, és még nem talált olyat, amit jó példaként be lehetne mutatni.
Inkább semmi se legyen
A nagyberuházásoknál is akadozik a víz visszapótlása. Az Ativizig is elismerte Kármán Kolosnak és ettől teljesen függetlenül lapunknak is, hogy az elvezetett vizek visszapótlása nincs napirenden. Az erre szolgáló, a tervek szerint több mint harminc kilométer hosszú csatorna, amely nem a kis kamutározókból, hanem a Tiszából vezetné vissza a vizet a földekre – oda, ahonnan horribilis pénzekért elcsatornázták a vizet – még nem épült ki teljesen, és a már évek óta elkészült szakaszán sem történik öntözővíz-szolgáltatás. Így az elvezetett vizeket pótolni hivatott víz nem tud eljutni oda, ahol minden szereplő szerint egyébként lennie kéne, a Homokhátságra.
De talán ez még mindig jobb. Mert ha ezeket a vizeket visszatöltenék a térség alacsonyabban fekvő részeire, akkor az katasztrofális hatást gyakorolna a környező földekre. Ezek a területek szikes, lefolyástalan területek. A szikesedés nagyon röviden úgy alakul ki ezeken a mélyebben fekvő területeken, hogy beáramlik a környező területekről a víz, ami aztán elpárolog, és hátramarad a só. Az elpárolgás miatt folyamatos a vizek beáramlása, ami így folyamatosan talajsókat hoz be a külső területekről. Ez a sóelvonás biztosítja, hogy a talaj művelhető marad.
Ehhez képest a vízvisszapótlás az lenne, hogy bevezetik a nagy folyók édes vizét, majd kiengedik tározókba vagy kiszáradt tómedrekbe, a táj mély fekvésű pontjaira. Ebben az esetben azonban megfordult a vízáramlás, és így a talajsók áramlása is. A rátöltés miatt ezekre a mély fekvésű területekre már nem beáramolni fog a víz a külső területekről, hanem kiáramlani. A párolgásból eredő sófelhalmozódás pedig a környező területeken, vagyis a mezőgazdasági művelés alatt lévő területeken fog jelentkezni, amelyek néhány évtized alatt el fognak szikesedni. Márpedig a szikes talajon nem terem meg semmi ehető.
Tehát nem csak azért baromság a vízvisszapótló rendszerek létrehozása mert horror drága, hanem mert alapjaiban fogja felborítani a táj természetes sóháztartását, ezzel pedig rövid úton el fogja szikesíteni a mezőgazdasági területeket.
Mindez azt jelenti, hogy pillanatnyilag az a lehető legjobb a Homokhátság számára, ha gyorsan elfogy a pénz és senki sem akar se lenyúlni, se fejleszteni semmit. Ha már mindenképpen csinálni is kell valamit, akkor az lenne a legjobb, ha az amúgy is túlmélyített vízelvezető csatornákat részben felszámolnák, részben megszüntetnék a túlmélyített állapotot, és olyan sűrűn látnák el vízvisszatartó bukókkal, ahogy csak lehet. Ezzel a medertározással fékezni lehetne a vízveszteséget, és a szikesedés is fennmaradna.
