Miközben Óbudán áll a bál, Bús Balázs Pilismaróton építgeti kultúrbisztróját

Belpol

Teqball, csocsó, sakk, kajak-kenu, SUP, ingyenes akusztikus koncertek. Valóságos Duna-parti paradicsom a Bús Balázs egyesülete által gondozott Partifecske, amely színes zenei kínálattal várja a látogatókat. Mindehhez egy kisebb állami támogatás is érkezett Óbuda egykori polgármesteréhez, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökéhez.

Bús Balázs kért egy kávét, majd hátradőlt a festői dunakanyari környezetben azon az augusztusi napon, amikor Kiss László óbudai polgármestert letartóztatták a kerületet érintő korrupciós ügy miatt. „Elképesztő és szomorú, hogy 30 ezer óbudai választópolgár Fidesz-gyűlöletből egy bűnbandát választott Óbuda élére” – kommentálta az eseményeket az Indexnek. 

Mint ismert, 2019-ben és 2024-ben is Bús indult Kiss László ellen az önkormányzati választáson, de mindkét alkalommal kikapott. Most, hogy Kiss érintett lett a büntetőeljárásban, a korábbi polgármester követeli: az októberi alakuló ülésen az új testület oszlassa fel magát, és írjanak ki új választásokat.

Kultúrbisztró Pilismaróton

Bús Balázs 2019-ben ugyan beült a testületbe, de miután Kásler Miklós egykori humánminiszter a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökévé nevezte ki, előbbi pozíciójáról lemondott. Az NKA vezetésétől, valamint a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatói tisztségétől a 2024-es polgármesteri indulását megelőzően távozott. 

A fideszes politikus a napi politikában talán kevesebbet volt jelent 2019 után, ám biztosan nem unatkozott. A Facebookon rendszeresen posztol dunakanyari témákban, és bár a bejegyzéseiből ez nem feltétlenül derült ki, rendszeresen feltűnt Pilismaróton. A gyönyörű környezetben fekvő település az elmúlt években egy itteni bányanyitás lehetősége miatt került a köztudatba, de itt található egy Partifecske nevű kultúrbisztró is. 

A vállalkozás már működik egy ideje. Főleg akusztikus koncertek láthatók, hallhatók itt. Színpadán fellépett már Beck Zoli (30Y), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Nóvé Soma (Middlemist Red, MORDÁI) és megannyi más előadó viszonylag népes közönség előtt. A területet az önkormányzattól bérli a Partifecske Kft., aminek egy magánszemély a tulajdonosa. A programokat a Partifecske-Dunakanyar Kulturális, Turisztikai és Sport Egyesület együttműködésében valósítják meg, a szervezetnek pedig nem más a képviselője, mint Bús Balázs.

Állami támogatás

A Partifecske az elmúlt időszakban profibb kommunikációba kezdett a Facebook-oldalán: megjelentek rövid interjúk, összevágott beszámolók a rendezvényekről. Búst a bejegyzéseken korábban csak elvétve lehetett észrevenni, a közéletet kevésbé ismerőknek talán fel sem tűnt. Azonban az utóbbi időben több posztban is látható volt, legutóbb például Erős Gábor országgyűlési képviselővel, Hunyadi Balázs pilismaróti és Ferenczy Ernő zebegényi megválasztott polgármesterekkel, valamint Karácsony János zenésszel. 

 
Ferenczy Ernő, Hunyadi Balázs, Karácsony János, Erős Gábor és Bús Balázs a Partifecskében
Fotó: Partifecske / Facebook-oldal
 

Ezzel együtt azt is feltüntették a Facebookon, hogy Bús Balázs egyesületének programját a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Pilismarót Önkormányzata is támogatta. Megkerestük a politikust, hogy megtudjuk a részleteket. 

„A Partifecske Kulturális, Turisztikai és Sport Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap forrása terhére részesült 11 000 000 Ft összegű támogatásban, a szervezet kulturális és sportfejlesztési céljainak megvalósítása érdekében”

– írta megkeresésünkre Bús. Hozzátette, a támogatási cél a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott közfeladathoz, azaz a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséhez illeszkedik.

Bús szerint az egyesület a pilismaróti Duna-partot szeretné visszaadni a helyi lakosoknak, visszahozni „a régi idők szerethető hangulatát”, ötvözve új kulturális szolgáltatásokkal, közösségi és sportprogramokkal. „Ezen cél megvalósítása érdekében a pilismaróti Duna-parton Partifecske Kultúrbisztró néven 2023-ban alakult egy olyan közösségi tér, amely kiválóan alkalmas arra, hogy Pilismarót lakosságának egy összetartó, támogató és inspiráló közösségi (kulturális és sport) teret biztosítson” – fogalmazott.  

A közösségi tér az önkormányzat tulajdonába tartozó elhanyagolt kemping területén jött létre, és a múlt év során ingyenes, bárki által látogatható kulturális programokkal színesítette a parti életet, „melynek révén Pilismarót újra bekapcsolódhat a Dunakanyar vérkeringésébe és felkerülhet annak turisztikai térképére”. Különböző sportélményeket nyújtó szolgáltatásokat (kajak-kenu, SUP, túra, stb.) is megvalósítottak, „ezek helyi bázisként történő létrehozása, hálózatba kapcsolása elmaradhatatlan a dunakanyari komplex szolgáltatások létrehozása szempontjából”, magyarázta a Fidesz egykori polgármestere.

Teqball, csocsó, sakk

A politikus tájékoztatása szerint a tömegturizmus helyett „a szelíd turizmus” fejlesztésére kívánják helyezni a hangsúlyt, a természetvédelmi és környezetvédelmi szempontok maximális figyelembevételével. A támogatási összeget a már említett ingyenes kulturális és sportprogramok megvalósítására, valamint az ezekhez kapcsolódó eszközök beszerzésére fordítják. A program az alábbi elemekből áll: 

  • túlnyomó részben akusztikus és népzenei koncertek megvalósítása a hétvégeken (a koncertek ingyenesen látogathatók);
  • sport szurkolói közösségi tér létrehozása (foci Eb, olimpia stb.);
  • kerékpár szervízpont és megálló létrehozása;
  • teqball-, csocsó- és sakkasztal beszerzése;
  • Ssoros együttműködés és közös programok Zebegénnyel;
  • a helyi közösségek bevonása a programokba. 

„Fontosnak tartjuk a kemping területének zöld rehabilitációját, ezért a korábbi évek átgondolatlan fakivágásait pótolni szeretnénk. Az idei évben már 10 fát ültettünk, melyet ősszel folytatni fogunk. A tavalyi évhez hasonlóan hiánypótló szolgáltatásként a KUUBE céggel együttműködve okoseszközöket helyeztünk el a területen, amelyek segítségével ingyenes wifi elérést és elektromos eszközök töltésére lehetőséget biztosítunk a partra látogatók számára a sétány szélén” – avatott be a tervekbe Bús Balázs.

Partnerség Zebegénnyel

A volt óbudai polgármester úgy fogalmazott, részt vállalnak Pilismarót és a Duna túloldalán található Zebegény kapsolatainak újjáélesztésében. „Augusztus 19-én ennek jegyében a zebegényi lakosok ingyenes különjáratokkal keltek át a pilismaróti oldalra, hogy részt vehessenek a kiváló kulturális programokon. Sötétedés után a Zebegényi-szigeten és a pilismaróti Duna-parton is tábortüzek égtek, melyek köré összegyűltek a két falu lakói azért, hogy baráti hangulatban emlékezzenek meg az ország alapításáról. Ezzel a hagyományteremtő programmal a két település közötti együttműködés új szintre lépett. (...) Az Egyesület egyik legfontosabb jövőbeni célja továbbra is a pilismaróti (és tágabban a dunakanyari) közösségépítés, melynek leghatékonyabb eszköze a kultúra és a sport”, zárta levelét. 

Bús Balázs a Partifecske és egyesülete révén az egyik legmeghatározóbb kulturális szereplőjévé válhat a Dunakanyarban.

Egykori NKA-s vezetőként és polgármesterként, országgyűlési képviselőként a befolyása és a kapcsolati tőkéje minden bizonnyal megvan hozzá, erről a kulturbisztró által feltüntetett, folyamatosan frissülő színes zenei programok is árulkodnak, melyet több fővárosi klub is megirigyelhet. 

Mindeközben arról szólnak a hírek, hogy ahogy általában az országban, úgy a Dunakanyarban sem a legegyszerűbb manapság vállalkozni az elmúlt évek gazdasági helyzete miatt, amikor az emberek inkább takarékoskodnak, kevesebbet költenek, fogyasztanak. Pár hónapja foglalkoztunk a Vácról Nagymarosra átköltöző VéNégy Fesztivállal, ami csak jelentős állami támogatás mellett tud működni, és csak valamivel több mint tízezer ember megmozgatásával tudott mintegy 50 millió forintos bevételt termelni 2023-ban. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk