Mérlegen a Jobbik választási programja

Móricka bakancsot húz

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2018/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tényleg megszelídültek? Van reális gazdasági elképzelésük? Gondolnak valamit a kultúráról? Mindhárom válasz lesújtóan egyszerű. Nem.

Miután elolvastuk a Jobbik 67 oldalas, Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel című választási programját, három gyors következtetésre jutottunk. Bár jó négy éve kezdődött el az úgynevezett néppártosodás a szélsőjobboldalon tábort verő pártnál, naivitás azt hinni, hogy a Jobbik szakított a rendpárti, rasszista felhangú korábbi világképével. A programot átböngészve az is világos, hogy a párt szakmai kompetenciája sok területen nincs komolyan vehető szinten, viszont – és ez harmadik benyomásunk – vannak jó ötleteik.

Közvetlen államfőválasztás, korrupcióellenes ügyészség, közbeszerzési szerződések közzétételére kötelezés, ügynöklisták nyilvánosságra hozása, arányosabb választási rendszer – íme, néhány olyan előremutató közjogi és transzparenciát segítő terv a párt programjából, amelyet amúgy minden magára valamit is adó ellenzéki párt támogathat. Az ugyanakkor feltűnő a közjogi részben, hogy a Jobbik – a baloldallal ellentétben – nem tervezi, de legalábbis nem hangoztatja az Alaptörvény betámadását, azt legitim keretrendszernek tekinti, nem gátnak vagy koloncnak. És ha ehhez hozzávesszük, hogy több olyan terület is akad, ahol nemhogy visszavágnák, de továbbfejlesztenék a NER-t, akkor eljutunk ahhoz az ellentmondáshoz, amely a kormányra készülő Jobbik programját jellemzi. Némi leegyszerűsítéssel: az Orbán-rendszer iránya jó, csak kicsit sokat lopnak, néha meg túl puhák.

 

Szegregáció és munkára nevelés

A programot olvasva a bevezető rész utolsó pontján akadtunk fel először. Ez a büntethetőségi korhatár 12 évre való leszállításáról szól, amit a program szerint a „bűnözőképessé (sic!) váló fiatalok által elkövetett cselekményekre adott hatékonyabb válaszadás igénye is” indokol. Itt már látszik, hogy a Jobbik rendpárti arcát nem érintette meg a „cukiságkampány” és a középre húzás szándéka. Mert például a párt nemcsak legitimnek tekinti a szegregációt, hanem támogatja is, noha ez ma Magyarországon elvileg törvénytelen (más kérdés, hogy több hazai intézmény különösebb szankció nélkül gyakorolhatja). A „Jobbik elképzelései szerint az integrált oktatás mindenáron való erőltetése helyett elképzelhetőek olyan esetek, amikor párhuzamos osztályok vagy intézmények működtetése válik indokolttá”. És ha már itt tartunk: a legnagyobb támogatottságú ellenzéki párt a magyar romák munkára nevelésére is szentelt egy gondolatot: a „bentlakásos iskolák hálózata hatékony megoldás a cigányság leszakadó részeinek tanulásra, munkára nevelésére is”. Külön hangsúlyozzák, hogy a „szociális problémáknak tagadhatatlanul van egy elhanyagolt etnikai szegmense, a kérdés cigánysággal kapcsolatos vetülete”. Innen a hazai romákat már „társadalmi gondként” említik, majd megszületik az ítélet is. „Ki kell mondani: az elmúlt közel három évtized segélyezésre és pozitív diszkriminációra épülő cigánypolitikája megbukott” – ám hogy mi is lenne a „megoldás”, azt a program írói elhallgatják, így csak következtetni tudunk ennek jellegére a leírtakból. A szövegben megtalálható az önfenntartó börtönök koncepciója (ahol minden fogvatartottnak kötelező termelőmunkát végeznie, „hogy ne a tisztességes adófizetők tartsák el őket”), szó esik a közterületeken megemelt rendfenntartók számáról, vagy arról, hogy a „visszaeső elkövetők nyomonkövetése kikerülhetetlen”. A program szerint a „deviáns magatartási formákat és az iskolai erőszakot keményen szankcionáljuk”. Továbbá „támogatást csak az kaphat, aki tiszteséges tagja a helyi közösségeknek”. És hogy ezt ki állapítja meg? Egyelőre titok.

 

Nekimennek a multiknak

A menekülthelyzet értelmezése nem meglepő mód a Fideszéhez közelít, sőt azon megpróbál túltenni. A letelepedésikötvény-üzlet kritikája is kihallatszik, amikor kijelentik: „Sem szegény, sem gazdag migránsok befogadását nem tesszük lehetővé.” A párt elutasítja a kvótarendszert és leszögezi: a menekültek veszélyeztetik az európai identitást, növelik a terrortámadások lehetőségét, és csak terhertételt jelentenek az uniós országok gazdaságának. A kerítés mellé még állandó határőrség felállítását is kezdeményeznék kormányon. A létszám impozáns: nyolcezer fővel tervezik az indulást, a honvédelmi pályát egyébként is vonzóbbá, nyitottabbá tennék a fiatalok előtt – ha a jelenlegi kormánypárt erősödő militáns gesztusait valaki esetleg kevesellné.

A gazdasági fellendítést a Jobbik nem az adórendszer átalakításával képzeli el (erről nem esik szó a gazdaságról szóló részekben, ebből pedig az következik, marad a NER egykulcsos rendszere), hanem a külföldi érdekek és akarat háttérbe szorításával, és a hazai vállalkozások felpörgetésével. A Jobbik sose szerette a multikat, továbbra is kivételezettként tekint rájuk, az egyik vád ellenük, hogy kimenekítik a pénzt az országból. Arról továbbra sincs szó a Jobbik narrációjában, hogy milyen foglalkoztatási vagy adófizetői erőt képviselnek a multinacionális vállalatok Magyarországon, amiképp az sincs boncolgatva – csak hogy egy decemberi KSH-adatot említsünk –, vajon miért két és félszerese a multi magyar alkalmazottjának hatékonysága a hazai vállalkozás ugyanolyan alkalmazottjával szemben. Ehhez képest a Jobbik a hazai kkv-k támogatási programjáról végig és kényszeresen a multikkal való szembeállítás pozíciójából beszél, egyfajta egymást kizáró két entitásként tételezve ezeket; ennek jegyében a párt újratárgyalná a multikkal korábban kötött dealeket. Sőt, a „közbeszerzések során előnyben részesítjük a hazai vállalkozásokat”, amiből, lássuk be, szép történetek kerekedhetnének. Egy jobb, versenyképesebb ajánlat nem nyer csak azért, mert azt egy osztrák cég adná? És ez miért is érné meg például a megrendelő önkormányzatnak? De mi van, ha uniós pénz is van a tenderben? Akkor hogyan diszkriminálják az amúgy uniós jelentkezőt a magyar cég javára?

Multiknál amúgy nem is olyan jó dolgozni – viccen kívül, ez a Jobbik gazdasági programjának egyik alapvetése! A „multicégeknél munkát vállaló honfitársaink egzisztenciális biztonságát pedig érzékelhető módon megerősítjük”, hiszen a „multinacionális vállalatoknál dolgozó magyar polgárok kiszolgáltatottsága akkor is ténykérdés, ha közülük számosan relatíve magasabb bérhez jutnak, mint a hazai túladóztatott kisvállalatoknál”. Ugorjunk vissza erre a kifejezésre: ténykérdés. A Jobbik programjában sok állítás szerepel ilyen „ténykérdés” szinten, miközben eltekintenek attól, hogy hivatkozásokkal terheljék az érdeklődőt. Így amikor azt olvassuk, hogy „vizsgálatok szerint a multinacionális vállalatok 40 százaléka egyetlen fillért sem fordít dolgozói képzésére”, fölmerül bennünk, hogy ha ez így is van, vajon a hazai tulajdonú cégeknél ehhez képest mi a helyzet? Biztosan jobb?

Ki-ki eldöntheti, hogy puszta naivitás, szakmai inkompetencia, vagy inkább politikai demagógia süt-e abból az ígéretből, hogy a „leendő Jobbik-kormány újjáépíti a korábban prosperáló hazai iparágakat, minőségi munkahelyek tíz- és százezreinek létrehozásával”. De melyek lennének ezek? Nem tudjuk meg. Mosolyogtatóan idealista a vidékpolitikai alapvetésük is. „Családi gazdaságokra épülő vidékgazdaságot képzelünk, ennek jegyében agrárpolitikánkban áthelyezzük a hangsúlyokat.”

 

Ígéretek számok nélkül

Az eddigiek javarészt világnézeti alapon kritizált mozzanatok voltak, de felvetnénk most egy pragmatikus szempontot is. Túl azon, hogy a szövegben nincsenek a sommás ítéleteket alátámasztó hivatkozások, a temérdek támogatást (hallgatói juttatások, bérlakásprogram, életkezdési segítség családoknak), illeték- és adótörlést (de legalábbis csökkentést) és fizetésemelést (háziorvosok, közszolgák stb.) kilátásba helyező program (ja, és mindenkinek jár az ingyen jogosítvány és fogpótlás) olyannyira nem bajlódik a számokkal, hogy még egy nagyvonalú becslésre sem futotta a készítőktől arról, hogy ígéreteik mennyibe kerülnének. Így azt sem tudjuk meg, mindennek a fedezetét miből teremtenék elő. Ehelyett ilyen lózungokba futhatunk bele: a „bankszektor több százmilliárd forintos nyereséget biztosító világának véget vetünk”.

Kultúrpolitikai vízió nincs, ha csak azt a hárombekezdésnyi általánosságot nem tekintjük annak, amely – fogalmunk sincs, miért – az egyházpolitikával egy fejezetbe került. (Utóbbi egyébként a kultúrához képest kétszer annyit, hat bekezdést kapott.) Nemigen derül ki, hogy a párt mit kezdene az oktatással. Elvileg modernizálna, bár a programírók nem árulják el, hogyan, azt viszont leszögezik: az „alaptanterv tartalmát úgy alakítjuk, hogy hazánk valódi történelmét, a hazafiságot képviselő irodalmárainkat minden magyar gyermek megismerje”. (Hogy kik tartoznak a hazafiúi irodalmárok körébe, vagy hogy mit is jelent a „valódi történelem”, sajnálatos módon megint csak nem derül ki.) Az egészségüggyel valamivel konkrétabban foglalkoznak: kiderül, hogy növelnék az ágazatra fordított költségvetési arányokat, és egy vegyes biztosítási rendszert támogatnának, de a magánbiztosítókat csak bizonyos szolgáltatásokra engednék rá – az nem derül ki, pontosan melyekre. Az egészségügyi koncepcióban nem találtuk a hálapénz említését, viszont, szembemenve az ésszerűsítéssel, a korábban bezárt kistérségi kórházakat újból megnyitnák.

 

Jóban lenni Putyinnal

A külpolitikai alapvetés három pillére semmiben nem különbözik az orbáni iránytól. Nyitás a (távol-)keleti piacokra, ütközés az unióval és az orosz kapcsolat ápolása. Ez a mondat például a Fidesz-programban is szerepelhetne: „Oroszország nagyhatalmi státusza a régióban olyan egyértelmű tény, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, így stratégiailag fontos, hogy az ország jó partneri kapcsolatokat tudjon kialakítani, aminek hazánk számára pozitív gazdasági hozadéka is lehet.” A Paks 2 beruházást (ahogy a minisztériumok Várba költöztetését) sem állítaná le a párt, csak felülvizsgálná a szerződéseket. A túlzott orosz befolyás említés nélkül hagyása, valamint a program végi nem is annyira finom brüsszelezés („vállalni kell az összeütközést Brüsszellel olyan kérdésekben, mint a migráció, a magyar termőföld kérdése vagy a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatása”) világossá tette a cikk elején már említett gyanúnkat: kormányra kerülve a Jobbik valójában nem megváltoztatni vagy lebontani akarja a NER-t, hanem csak itt-ott korrigálni azt.

Értelmiségi hátország híján

A Jobbik szavazótáborában van a legkevesebb diplomás – ez derül ki a párthoz kötődő Iránytű Intézet kutatásaiból. Kovács János elemzővel folytatott beszélgetésünkből kiderült, hogy leginkább a szakmunkások, alapfokú végzettséggel rendelkezők körében erős a párt, míg az 50 év feletti korosztályban továbbra is az országos átlagnál kevesebb a szavazójuk. A Jobbik gyengébb Budapesten és a megyei jogú városokban, ám erősebb a kisebb településeken. Az intézet egy kimutatása szerint a 2014-es szavazók 64 százaléka van a pártnál jelenleg is, a mostani támogatók 28–30 százaléka az elmúlt egy évben csatlakozott. A Fideszhez a 2014-es Jobbik-szavazók 12 százaléka távozott, a Fideszből pedig mintegy 7 százalék érkezett.

Azon meglátásommal, hogy nincs kellő számú szakértő, egyes területekhez jól értő értelmiségi a pártnál (amely érzés a program olvastán csak erősödött bennem), és hogy a Jobbik a baloldalhoz, illetve a Fideszhez képest híján van a népszerű, neves értelmiségi, művész támogatóknak, akik pedig növelhetnék a párt ismertségét, elfogadottságát, Kovács János nem vitatkozott. „A mozgalmi múlt megalapozta a párt szavazóbázisát és kialakította az arculatát. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy emellé ma még nem sikerült felépíteni egy jól beazonosítható értelmiségi holdudvart, noha jobbikos fórumokon megjelennek külsős szakértők.”

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2018/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra