Magyar Narancs: A 2010 utáni átalakításokat azzal indokolta a kormány, hogy nem működnek hatékonyan a bíróságok. Mennyire voltak jogosak ezek a kritikák?
Fleck Zoltán: A bíróságok 2010 előtt valóban alacsony hatékonysággal dolgoztak, magas volt a két éven túli vagy a folyamatban maradt ügyek aránya. Azonban nem ez volt az akkori rendszer fő hibája, hanem hogy a bíróságok átláthatatlan, oligarchikus rendszerben működtek. A központi szándékkal szemben a megyei vezetők minden esetben meg tudták védeni saját érdekeiket, ezért nem sikerült megoldani például az aránytalan terhelések problémáját sem – egy budapesti bírónak sokkal több ügye van, mint egy vidéken dolgozónak. Emiatt nem javult a hatékonyság sem. A hatékonyság ugyan fontos minden állami bürokráciával kapcsolatban, de az autoriter rendszerek jellemzően a hatékonyságra hivatkozva szokták a függetlenséget visszanyesni, és nálunk is ez történt: a teljes bírói önkormányzatiságot megszüntette a fideszes kétharmad, és azzal, hogy a 2012-ben felállt Országos Bírósági Hivatal (OBH), és élén az Országgyűlés által választott egyszemélyi vezető, Handó Tünde gyakorolja a hatásköröket, egyúttal a politikai akaratérvényesítésnek is megnyíltak a lehetőségei. Mostanra az látszik, hogy a folyamatban lévő ügyek száma csökkent, ám a hatékonysághoz szorosan kapcsolódó, és a bírói karban belső feszültségeket okozó aránytalan terhelés problémáját továbbra sem sikerült megoldani. Ez azért is érdekes, mert mára felállt az új rendszer. Minden fontos poszton olyan bírák állnak, akiket már Handó nevezett ki – ehhez persze szükség volt bírák kényszernyugdíjazására is. Azt látjuk tehát, hogy a központosítás és a megbízhatónak tartott vezetők ellenére a bíróságok működésének alapvető problémáját nem sikerült megoldani, igazgatási értelemben is rossz a rendszer.
MN: 2010-ben azzal indított a kormány, hogy eltörölt egy sor, a 2006-os zavargásokkal kapcsolatos ítéletet.
FZ: Az egyes 2006-os bírói ítéletek eltörlésének nagyon súlyos hatása volt nem csupán a bírói karra, de az alkotmányosságra és kisebb mértékben a rendőrségre is. A hatalommegosztás több száz éves elve, hogy a parlament jogerős bírói döntésekkel nem tud mit kezdeni. Ez az alapvető vezérelv a legdurvább módon sérült, és a bírói kar is azt gondolta, hogy ez súlyos megalázása a szakmai becsületnek. A kormány azt üzente, hogy politikailag el lehet dönteni bírósági ügyeket, és megkérdőjelezte a rendőrség tanúkénti, valamint a bíróság autonóm döntéshozói szerepét is. Ezzel azt is megüzente a kormány, hogy a bíróság sem érinthetetlen.
MN: Az ezt követő átalakítások is a bírói függetlenség ellen irányultak?
FZ: Nagyon sok támadás érte a bírói kart. Az egyik első ilyen Baka András elmozdítása volt a Legfelsőbb Bíróság éléről. Azóta az Emberi Jogok Európai Bírósága is kimondta, hogy Bakát jogtalanul távolították el, elvileg tehát győzedelmeskedett az alkotmányosság és a jogállam, de ez egy meglehetősen pirruszi győzelem, hiszen semmi hatása nem volt a rendszer működésére. Következett a bírák nyugdíjkorhatárának megváltoztatása, a központosítás és az OBH felállítása, vagy az ügyáthelyezésekkel való próbálkozás. Ez utóbbi lényegében megbukott, de kerülőutakon sok politikai ügyet sikerült megfelelő kezekbe juttatni. A bírók lelkiismereti kompetenciája, szakmai felkészültsége és függetlensége ellen is sok támadás történt, elég például az öltözködéssel kapcsolatos előírásokra gondolni.
MN: Kevesebb szó esik a középmérték előírásáról vagy a perrendtartás megváltoztatásáról, pedig ezek is alapvető fontosságúak az ítélkezés szempontjából.
FZ: Mindig fontos, hogy a jogalkotó milyen mérlegelési szabadságot ad a bírónak. A Fidesz vezette be a középmérték szabályt, ami azt jelenti, hogy a büntetési tételek középértékét kell kiszabni, ettől pedig csak különleges esetben szabad eltérnie a jogalkalmazónak. De említhetném a három csapás bevezetését is: minden ilyen büntetőszigorítás azzal jár, hogy a bíró mérlegelési terét csökkentik, általában azzal az indokkal, hogy túl enyhék az ítéletek. Ezzel azonban két gond van. Egyrészt az ítéletek nem túl enyhék, másrészt pedig a büntetőjogi szigorítás nem alkalmas semmilyen társadalompolitikai cél elérésére.
A büntetőeljárással kapcsolatban főleg az ügyvédek panaszkodnak, mert az ő jogosultságaik csökkentek jelentősen. A jogállamban probléma, hogy egy büntetőeljárásban alapvetően egyenlőtlenség van, hiszen az állammal szemben egy magánszemély áll. Ezt az egyensúlytalanságot a védőügyvédnek kellene kiegyenlíteni. De ők a nyomozati szakaszban és az ügyészségi eljárás során is csak nagyon nehezen tudnak hozzájutni a nyomozati iratokhoz vagy más alapvető információhoz. Mindehhez jön még az is, hogy Magyarországon a büntetőeljárásokban már régóta tapasztalható egyfajta ügyészi túlsúly. A vádiratok olyanok, mintha közokiratba foglalt bűnösségi nyilatkozatok lennének, és a bírók ezt nagyon szívesen tekintik készpénznek. Ez persze összefügg a bírói túlterheltséggel. Ha ugyanis elfogadják az ügyészi vádiratot, akkor könnyen és gyorsan le lehet zárni az ügyeket, és az ügyész sem fog fellebbezni. Ezért mondhatja azt a legfőbb ügyész, hogy 96-97 százalékos váderedményességi mutatóval rendelkeznek, ami már önmagában gyanús kell, hogy legyen. De ugyanilyen probléma az előzetes fogva tartások szinte automatikus elfogadása, illetve fenntartása. Azt látjuk, hogy a nyomozó hatóságnak de facto nincs gyakorlati kontrollja, aminek nagyon súlyos következményei vannak, hiszen ezt is lehet politikai célra használni, mint most Czeglédy Csaba ügyében is láthatjuk.
MN: A bírói ítéletek minőségében tapasztalható valamilyen változás?
FZ: A bírósági ítéletek minőségét nem lehet objektív mérőszámokkal megmérni. Úgy látom, hogy a döntések indoklása nagyon változó képet mutat. Születnek nagyon alapos és jó minőségű döntések. Ugyanakkor az is igaz, hogy a bíróságokon kevés az autonómia, áttekinthetetlen az igazgatás, kicsit alulfinanszírozott a rendszer, a bírók munkafeltételei távol vannak az ideálistól, és a továbbképzés is problémás. A minőség sok olyan környezeti elemtől is függ, mint a jogi kultúra, a jogszabályok minősége, a szervezeti modell vagy a jogállami környezet, amiben működik a bíróság. Ilyen feltételek mellett pedig nem lehet jó minőségű munkát végezni. Tovább rontja a helyzetet, hogy pont a képzésben és mintaadásban is kiemelt szerepet játszó tapasztalt réteget vágták le a kényszernyugdíjazással, és az utóbbi években mind többen távoznak a bírói karból. A Handó-féle vezetésnek túl nagy a befolyása arra, hogy kiből lehet bíró Magyarországon, a kiválasztásban a minőségi szűrők mellett még nagyobb szerepe lett a szervezeti szempontoknak. A szervezeti szempontok pedig mindig nepotikusak: előnyt élveznek az ismerős gyerekei, tanítványai.
A bírósági munka minősége összefügg a hatékonysággal és a függetlenséggel is: ezt a hármat együtt kell kezelni.
MN: Ezek a környezeti tényezők is romlottak 2010 óta?
FZ: Nem romlottak, hanem összeomlottak. Magyarországon, mivel megszűnt a jogállam, törvényszerűen romlik a jogrendszer minősége is. Kiszámíthatatlan és hektikus a jogalkotás, a jogrendszer fogalmi rendszere és dogmatikai tisztasága elveszett, politikai elemek keverednek szakmai kérdésekkel, salátatörvények születnek, nem lehet tudni, mikor fogják megváltoztatni a jogszabályokat. A jogállam egyik alapvető működési kritériuma a kiszámíthatóság. Ha nincsen kalkulálható intézményi működés a jogrendszerben, a hatóságok – a NAV vagy az Állami Számvevőszék – döntései politikailag befolyásoltak és kiszámíthatatlanok, akkor a bíró maga sem tudja, mi az, amihez igazodnia kell. Elvileg az írott joghoz kell alkalmazkodnia, de az meglehetősen rossz állapotban van.
MN: Ön már 2016-ban azt állította, hogy megszűnt a jogállam Magyarországon. Emlékszik, melyik volt az a pillanat, amikor ezt először ki lehetett jelenteni?
FZ: Lehet arról vitatkozni, hogy melyik volt az az Alaptörvény-módosítás, amelyik végképp betett a jogállamnak; ez egy folyamatos és tudatos leépítés volt. A NER alapeleme a centralizáció, és ez szemben áll a jogállami elvekkel. Kulcsfontosságú, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti túlhatalma következtében az Országgyűlés semmilyen értelemben nem ellenőrzi a kormányzati tevékenységet. Már csak formálisan vannak meg a kormányt ellenőrző autonóm intézmények. Az Alkotmánybíróság tagjait lecserélték, hatásköreit szűkítették, nincs minőségi alkotmánybíráskodás. Érdemes elolvasni egy alkotmánybírósági döntést, abból kiderül, hogy az AB mennyire nem kontrollálja már a döntéshozatalt. Ugyanez figyelhető meg a Nemzeti Választási Bizottságnál. Autoriter rendszerekben a hatáskörök és a tényleges döntési kompetenciák gyakran átcsúsznak a kormányzat kezébe. Ez lassan történik meg, először még van egy-két ellentmondó alkotmánybírósági döntés, aztán lassan a különvélemények is elhalkulnak.
MN: Erre szokták azt mondani, hogy a bíróság az utolsó intézmény, amely megőrizte függetlenségét.
FZ: De ez egy tévedés. Ezt azok szokták hangoztatni, akik éppen megnyertek egy pert, de politikai hiba és szakmailag megalapozatlan ezt állítani. Egyrészt azért, mert a bíróság semmilyen diktatórikus vagy autoriter rendszerben semmilyen módon nem lehet utolsónak megmaradt autonómia. A bíróság mindig osztozik környezete sorsában, soha nem lehet más, mint az a jogi-alkotmányjogi berendezkedés, amely körülveszi. Ha van egy jól működő jogállam, akkor van lehetőség arra, hogy jogállami módon működjön a bíróság, ha nincs jogállam, akkor a bíróság sem tud úgy működni, mintha jogállam lenne.
A bírói hatalomnak mindig két oldala van. Az egyik ága alkotmányos elvek és intézményi garanciák alapján valóban függetlenebb, mint minden más hatalmi ág. Pro forma még a totális rendszerek is deklarálják a bíróságok bizonyos szintű függetlenségét. Ezért aztán néhány független ítélet is előfordulhat. Egy-egy kormányzati gyakorlat megbukhat egy független döntésen, de a rendszer logikáját bírósági döntésekkel nem lehet megváltoztatni. És ne feledjük, a hatalom logikájával ellentétes ítéleteket hozó bírákat különböző finomságú retorziókkal nehéz helyzetbe lehet hozni, az ezzel kapcsolatos félelmek már Magyarországon is működnek. Ugyanakkor van egy másik ága is a bírói hatalomnak, ez pedig a mindenkori hatalom kiszolgálása. A diktatórikus hajlam nyomai megvannak a bírói ítélkezésben is. A bírók ugyanabban a rendszerben tanulnak, ugyanott szocializálódnak, a jogszabályokat is ugyanúgy kell értelmezniük, mint a többi jogásznak. Ha az egész jogrendszer logikáját átírják, akkor a bírók kénytelenek lesznek ezt alkalmazni. Ez egy zökkenőmentesen működő rendszer. A bíróságok soha nem csinálnak forradalmakat, bíróságokon soha nem bukik meg egy autoriter rendszer.
MN: A politikailag fontos pereknél kormánypárti politikusok is elmondják, mi az elvárt ítélet.
FZ: Vegyük például Ahmed H. esetét. Az ő cselekményének súlya és a rá kiszabott büntetés között óriási a diszkrepancia. Azt, amit Ahmed H. valójában elkövetett, komolyan vehető jogvédők szerint nem lehet terrorcselekményként értelmezni. Ehhez képest mégis terroristaként ítélték el, ezzel az ellentmondással pedig úgy lehet eszmeileg megbirkózni, hogy a bíró azt mondja, annyira nagy a terrorizmusveszély, hogy muszáj most keményebben fellépni. Tehát a politikai-ideológiai környezet önmagában súlyosbítja az ítéleteket, nem kell ehhez feltétlenül megváltoztatni a jogszabályokat. Bármilyen rossz is a magyar jogrendszer, a mostani szabályok is megengedik, hogy Ahmed H. tettét garázdaságként vagy más enyhébb cselekményként értékeljük, és ne terrorcselekményként, ami egészen súlyos minősítés. Az extrém súlyos tételek megjelenése az ítéletekben arra utal, hogy a bírók nem tudnak kimenekülni a környezeti hatások alól. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy maga a jogszabály, ami alapján elítélték Ahmed H.-t, mennyire szigorú. A terrorizmus elleni szabályok megjelenése a magyar Btk.-ban kifejezetten a kormányzati hisztériához kapcsolható. Más országokban is vannak ilyen jogszabályok, de ott konkrét esetekben a bírák különbséget tudnak tenni garázdaság és valódi terrorcselekmények között. Olvasni ítéleteket az 50-es évek Magyarországáról, hogy államellenes bűncselekményért ítélték el a tsz-ben dolgozó parasztot, mert eldugta a terményét, vagy az üzemből rendszeresen késő munkást, hiszen akadályozta az ötéves terv végrehajtását. Ezek ugyanazok a logikák, amiket most látunk, csak más formát vesznek fel.
MN: Mégis van pár döntés, ami ellentmond a hatalomnak, például a nyilvánossággal kapcsolatos perekben.
FZ: Még diktatúrákban is előfordulhat egy-egy, a hatalomnak ellentmondó döntés, egy autoriter berendezkedés pedig ilyen szempontból slamposabb, mint egy totális. Ezek a hatalom számára kellemetlen precedensek nagyon fontosak, és ilyenkor derül ki, hogy a bírói pályához nemcsak szakmai felkészültség és alkalmasság szükséges, hanem civil kurázsi kell, hogy tesztelni lehessen a függetlenség mértékét. Az a baj, hogy már az is megrontja a bírói függetlenséget, ha egy-két ilyen lényeges, közügyeket vagy állami szereplőt érintő ügyben felmerül a befolyásolás gyanúja. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés ügyében nagyon jó ítéleteket tudunk felmutatni, nem véletlen a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatos szándék. Hasonlót csinált Franco is Spanyolországban, amikor azt mondta: rendben, a bíróság lehet független, de a lényeges ügyekben a katonai bíróság fog ítélkezni. Elegendő megváltoztatni a hatásköri szabályokat. A bírói kar most leginkább attól tart, hogy ha nyer a Fidesz, a választások után az eredetileg tervezett formájában létrehozzák a közigazgatási felső bíróságot, és oda telepítik az adókkal, közpénzekkel, közadatokkal, állami működéssel kapcsolatos ügyeket.
MN: Arról lehet tudni valamit, hogy most milyen a hangulat a bíróságokon?
FZ: Korábban olyan nem történt, hogy bírók kibeszéljenek a rendszerből, márpedig most egyesek nyíltan kritizálnak, pedig egy bírónak elég kicsi a szólásszabadsága. Sőt, az Országos Bírói Tanács (OBT) januári megválasztásakor az derült ki, hogy az egész bírói kar lázong, hiszen olyanokat választottak be a testületbe, akik nyíltan szembekerültek a Handó-féle vezetéssel. De ennek nincs köze ahhoz a politikai nyomáshoz, amiről eddig beszéltünk. Ennek inkább ahhoz van köze, hogy a 2010 után létrehozott bírósági modell rosszul működik. Megjelentek a központosítás akadályai, mindent a távoli központból akarnak eldönteni, az irányítás nem racionális. Azok fordultak most Handó ellen, akiket nagyrészt ő nevezett ki. Ezek a bírák elkezdtek dolgozni és rájöttek, hogy a rendszert működtetni kéne, erre pedig alkalmatlan a központi vezető, aki a kormányzati vezetőhöz hasonlóan hisztérikus és senkiben nem bízik. A központosítás tehát elvesztette a legitimitását, és ehhez jönnek a bírói autonómiát ért támadások.
MN: Mire lehet számítani az új összetételű OBT-től?
FZ: Az OBT egy nagyon gyenge testület, ennek három oka van. Az első, hogy nincs önálló apparátusa. A hivatal Handó Tündéé, ott készítik elő a döntéseket, az ő kezükben van az információs rendszer. A OBT tagjainak kellene ellenőrizni a nagy hatalmú vezetőt, ám csak ahhoz az információkhoz jutnak hozzá, amit maga a vezető odaad nekik. A manipulált információs rendszerekben még egy felkészült testületet is meg lehet vezetni. A második ok, hogy az OBT élén álló személy félévente cserélődik, nincs tehát egy erős, karizmatikus vezető, aki kockázatvállalásával karaktert tudna adni a testületnek. Harmadszor pedig minden OBT-tag végső soron bíró, a bíró pedig azoknak van kiszolgáltatva, akiket Handó nevezett ki. Egy bírót nagyon könnyű sarokba szorítani. Olyan ügyeket szignálnak rá, amiről tudható előre, hogy nem lesz képes végigcsinálni, vagy olyan sok ügyet kap, hogy nem fog minddel megbirkózni. Fél év után ráküldenek egy alkalmassági vizsgálatot, amiből kiderülhet, hogy az illető alkalmatlan, és el lehet küldeni. Az OBT tagjai tehát nem függetlenek abban az értelemben, hogy ebben a szervezetben dolgoznak. Az, hogy most megváltoztak az OBT tagjai, azt valószínűsíti, hogy nem fognak mindent automatikusan aláírni. Ez jelzi, hogy maradt még némi bírói autonómia, de a rendszer lényegén nem fog változtatni.
MN: Annak a hétfői döntésnek, mely szerint egy kinevezés kapcsán Handó Tünde visszaélt a jogkörével, milyen hatása lehet a rendszerre?
FZ: Attól, hogy most egy bíróság első fokon, egy konkrét ügyben kimondta, hogy Handó Tünde az OBH élén visszaélt a jogkörével, még kerülő utakon folytatódhat a kinevezési gyakorlat. Noha a döntésnek van precedensértéke, mert az egész kinevezési gyakorlatot kérdőjelezi meg, a rendszer egészét nem fogja tudni megváltoztatni. Ez akkor jelenthet valamit, ha a modell más oldalról is elveszíti legitimitását. A mostani modell azonos Handó személyével, vagyis azért hozták létre ezt a rendszert, mert tudták, hogy van egy megbízható ember, akire rá lehet bízni egy ilyen nagy hatalmú szervezetet, mint az OBH. Nekem az a gyanúm, hogy a jelenlegi bírói modell az autoriter vezető szemében már nem is védendő, mert kiderült, hogy nem működik a rendszer. A választásokig nem történik semmi, de utána, ha hatalmon marad a jelenlegi vezetés, az első intézkedések egyike az lehet, hogy lecserélik a vezetőt, vagy a modellen alakítanak. A rendszer egésze nem változna, csak ügyesebben csinálnák, ami még veszélyesebb lenne.
MN: A közigazgatási bíróságokat ugyan nem sikerült létrehozni, de megváltoztak a kinevezési szabályok. Ennek milyen hatása lehet?
FZ: Nem sikerült az eredeti elképzelések szerint létrehozni a közigazgatási bíróságokat, de miniszteri rendelettel megváltoztatták a bírák kiválasztásának feltételrendszerét. Kétszáz olyan bírót akarnak betenni a bírói karba, akik a bürokráciából jönnek, ami egy teljesen másfajta szocializációs közeg. Ezzel több probléma is van. Elsősorban azokról az ügyekről van szó, amelyekben első fokon az állami hatóság dönt, és másodfokon a bíróság. Azért van bírói felügyelet, mert a döntések jogszerűségét kell megítélnie a bíróságnak, nem pedig a döntések közigazgatási racionalitását. Ehhez pedig speciális jogi tudásra van szükség, amit a bírói karon belül lehet megszerezni. Ezzel tehát azt is üzeni a jogalkotó, hogy a bírói tudás ehhez nem elegendő. A nagyobb baj az, hogy 2010 után nyíltan kimondták: a közigazgatásban dolgozóknak lojálisnak kell lenni, ez még a munkaköri leírásukba is bekerült. A gyanús elemeket kiszórták az állami bürokráciából, amely így egy igazi politikai testületté vált – ez meg is látszik az államapparátus hatékonyságán, hiszen szétesőben vannak a szakpolitikák. Egy működő jogállamban semmi gond nincs azzal, ha nyitott a bírói kar, és be lehet lépni minden más jogászi szakmából. Nálunk viszont teljesen egyértelmű, hogy a politikailag megbízható kádereket fogják beemelni bírónak.
