„Neki kell menni az államnak” - Várady Zsolt a tüntetésekről és a folytatásról

Belpol

Két hónapja nyilvánosan is bírálja adórendszerünket, továbba az internet­adó- és korrupcióellenes tüntetések egyik vezérszónokává vált.

Magyar Narancs: A Humán Platform október 23-i tüntetése volt az első demonstráció, amelyen beszédet mondtál. Miért érezted úgy, hogy most kell kiállnod az emberek elé?

Várady Zsolt: Október 10-én jelentettem fel az összes, 1990 óta parlamentbe jutott pártot, amiért olyan adórendszert alakítottak ki és tartanak fenn, amely adócsalásra, adóelkerülésre ösztönzi a vállalkozásokat. Erre a lépésre a saját vállalkozói tapasztalataim alapján szántam el magam. Ezután jött a kitiltási botrány és az internetadó híre, a szervezők pedig úgy gondolták, hogy részben az iwiw, részben az adórendszerrel kapcsolatos kampány miatt én lehetek az, aki hitelesen tud beszélni az adópolitikai anomáliákról.

MN: A szervezők és az elemzők is hangoztatták, hogy az internetadó és a korrupció azért lehettek jó hívószavak, mert ideológiák felett álló témák. A Humán Platform tüntetésén viszont megjelentek szociális kérdésekkel és a civil társadalommal kapcsolatos üzenetek is. Ezekhez hogyan viszonyultál?

VZS: A 23-i tüntetés szlogenje, a „Tedd magad szabaddá” arról szólt, hogy aktivizálódjon a társadalom, hogy legyünk mindannyian politikusok. Én már a feljelentésemet is egy adófizetési morált javító kampány nulladik lépé­se­ként fogtam fel, ennek a sikeréhez pedig nyilván a társadalom megváltozása, aktivizálódása is szükséges. Ha valami csoda folytán a világ legjobb adórendszerét alakítaná ki a magyar kormány, de az emberek továbbra sem kérnének számlát, nem fizetnének adót, akkor az egész nem érne semmit. Továbbá ahhoz, hogy az optimális adórendszer kialakulhasson, neki kell menni a magyar államnak. Ehhez én kevés vagyok, itt is szükség van a társadalom jelentős részének egyetértésére.
A különböző üzeneteket tehát a civil aktivitás igenlése fogta és fogja össze.

MN: A feljelentésed egyébként hogy áll?

VZS: A XI. Kerületi Rendőrkapitányság hatáskör hiányában áttette az ügyet a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságához, ők pedig a Köz­ponti Nyomozó Főügyészséghez. Egyelőre úgy néz ki, hogy a költségvetési csalás tényállásába férhet bele a feljelentés. De természetesen nem a jogi procedúrával akarok valódi hatást elérni, hanem a hozzá kapcsolódó kommunikációval, egyértelműen és nagyon demagóg módon kívántam jelezni, hogy a fejétől bűzlik a hal.

false

 

MN: Október 23. után felgyorsultak az események a netadó elleni tüntetésekkel, majd a kitiltási botrány miatt szervezett újabb megmozdulásokkal. Ezekbe hogyan kapcsolódtál be?

VZS: Elhívtak beszédet mon­dani, nyilván a NAV-os ügynél is adta magát a kapcsolat a morál­javító kampánnyal. Fontosnak tartom kiemelni, hogy egyik tüntetésnek sem voltam szervezője, csak meghívott szónokként vállaltam szerepet.

MN: Szerinted az internetadóval a kormány egyszerűen elszámolta magát, vagy az lehetett a céljuk, hogy korlátozzák az internet elterjedését, az online állampolgári aktivitást?

VZS: Nem jutott eszembe, hogy az internetezést akarnák visszaszorítani. Inkább annak a következménye lehetett ez a politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is nagyon buta döntés, hogy a kormány tagjai mind jobban elveszítik kapcsolatukat a valósággal. Egysze­rűen fogalmuk nincsen róla, mit csinálnak.

MN: Úgy tűnik, L. Simon László az iwiw lekapcsolását sem konstatálta.

VZS: Ez már inkább a szánalmas kategóriába tartozik.

MN: Miért lehettek ennyire sikeresek az internetadó-ellenes tüntetések?

VZS: Nem vagyok szociálpszichológus, de az lehetett a fő ok, hogy az internetadó köz­vetlenül érintette az embereket. Mintha azt mondták volna, hogy az, aki az adott hónapban kenyeret vásárol, plusz 700 forintot fizessen be adóként is. Másrészt itt nagyon egyértelműen kicsúcsosodott, hogy ez egy hirtelen jött ötlet volt, minimálisan sem konzultáltak előtte senkivel. Ez volt a szikra ahhoz, hogy az elmúlt jó pár év – és itt nem csak a Fidesz-kormányra, hanem a rendszerváltás óta eltelt időre gondolok – minden kiábrándultságát belobbantsa. Minden országban vannak hülyeségek meg problémák, nem lehet mindenkinek tetsző módon működtetni egy államot, de nálunk már régóta komoly bajok vannak az arányokkal. Külön tetézi a frusztráltságot, hogy nagyjából az összes politikai garnitúra bebizonyította, nem tud mit kezdeni az ország irányításával. És akkor nekimennek az internetezésnek, ami az állampolgárok magánszférájának egyre fontosabb tere. Nem csoda, hogy robbanásszerűen reagált a társadalom.

MN: Egy kutatás a tüntetéseket visszaigazolók egyéb Facebook-aktivitása alapján azt hozta ki, hogy túlnyomó többségüknek nincs pártkötődése, a pártkötődéssel rendelkezők közül legtöbben jobbikosok, és még a Fidesz-szimpatizánsok is többen vannak, mint az MSZP, a DK vagy az LMP hívei. Lehet örülni ennek a sokszínűségnek?

VZS: Azt egyértelműen lehetett látni, hogy elég vegyes a társaság, külön öröm, hogy sok fiatal is kijött. A pártpreferenciákról én inkább azt gondolom, hogy nagyjából nem számítanak. Eljutottunk egy olyan pontra, ahol már praktikus dolgokról van szó, nem ideológiákról, jobb- vagy baloldalról. Az a kérdés, hogy jobb vagy szarabb országban éljünk-e. Szónokként és magánemberként is úgy gondolom, jót tett a sokszínűség a tüntetéseknek, nagyot léptünk előre, ez nagyon jó három hét volt.

MN: És meddig lehet ezt folytatni?

VZS: Ennyit tüntetni nyilván nem lehet, jön a karácsony, egyre hidegebb is lesz. Fontos lenne egy kicsit megpihenni, de közben fenntartani az aktivitásunkat. Az lenne a jó, ha minél többen észrevennék, hogy nem minden a tüntetéseken múlik. Nagyon fontos tüntetni, és sajnos az állam jelenleg nem ért másból, mint az erőből, de azzal is sokat tehetünk, ha csak a saját környezetünkben nézzük meg, min tudnánk javítani. Reménykedem benne, hogy megmarad az emberek aktivitása, én magam egy civil szerveződést serkentő közösségi oldal elindításával remélem ezt hitelesen elősegíteni.

MN: A publicisztikákban két markáns álláspont körvonalazódott a tüntetéshullám folytatásáról. Az egyik szerint single issue csoportoknak adott ügyekben kellene meghátrálásra kényszeríteniük a hatalmat, a másik szerint az ügyek összekapcsolásával mozgalommá lehetne fejleszteni a növekvő elégedetlenséget.

VZS: Szerintem egy olyan új társadalmi erőt kellene létrehozni, amely minden jelenlegi formációt maga mögé utasít, és teljesen új alapokra helyezi az ország irányítását. Ehhez sok mindent kell letenni az asztalra. Stábokra van szükség, olyan embereknek kell összeállniuk, akik kompetensek a saját területeiken és elkötelezettek, akiket eddig még nem láttunk, akik hitelesek. A csapatban lévőknek száz százalékig meg kell bízniuk egymásban, a korrupciót ki kell tudni vetniük maguk közül. Nem szabad azt várni, hogy hirtelen előjön egy ember, és megcsinálja a csodát, itt hosszú évek munkájáról beszélünk. Több millió ember közös akaratáról. Ehhez kapcsolódó, de talán fontosabb és közelebbi cél, hogy nem elég változtatnunk, változnunk is kell, enélkül ez az egész nem fog érni semmit. Bár hajlamosak vagyunk mindig pártokról és vezetőkről beszélni, most sokkal nagyobb hangsúly van azon, hogy a társadalom mibe hajlandó energiákat fektetni, hogy a társadalom milyen ügyek mellett áll ki. (Váradyék ennek szellemében szerveznek tüntetést január 2-ára – a szerk.)

MN: Azt a veszélyt nem érzed, hogy ha minden pártot elutasítotok, azzal csak növelitek az emberek ellenérzéseit a politikával szemben, és így az esetleges új kezdeményezést is cikinek gondolják majd?

VZS: Lehet, hogy cikinek gondolják majd, de ha semmit nem teszünk, akkor maradunk ebben a rohadásban, tovább nő a kivándorlók száma, szép lassan megszűnik Magyarország. Minden opcióra van valamekkora esély. Én mégis azt gondolom, hogy a jelenlegi pártok közül mindegyik eljátszotta azt, hogy a nagy vereségek után sem újul meg, ezért egy új formáció hitelesebb lehet. Különösen, ha nem a politika, hanem a társadalom szabályai szerint játszik, ha megérti, hogy pártot alapítani nem hatalmat jelent, hanem azt, hogy kiszolgálod a társadalmat. Ehhez a társadalomnak is változnia kell, el kell hinnünk, hogy mi irányítjuk az életünket azáltal, hogy olyan pártokat csinálunk, és olyan pártokra szavazunk, amelyek az országot jó irányba viszik.

MN: A civil közösségi oldalról milyen kép van a fejedben a fejlesztés jelen szakaszában?

VZS: Most is vannak civil szervezeteket segítő weboldalak vagy szervezetek, léteznek különböző tréningek, kommunikációs tanács­adások stb. Az én célom az lenne, hogy a dolog praktikus oldalára koncentráljunk, olyan eszközöket szeretnék az emberek kezébe adni, amelyek segítik a civil szerveződést. Az oldal béta verziója indulhat el 2015-ben, de már eddig is többféle megközelítéssel találkoztam. Lehetne egy internetes parlament funkció, ahol jogszabálytervezeteket vitathatnának meg az érdeklődők, és a végén szavazhatnának is. Ha színvonalas lesz a kommunikáció, és egy bizonyos számot elérnek a szavazatok, akkor azt talán az Országházban ülő politikusok is inputnak tekintik majd. Egy másik elképzelés a likvid demokrácia, egyfajta eszköz arra, hogy egy civil szervezet hogyan hozhat bázisdemokratikus döntéseket. Még egyszerűbb az aktivisták és a civil szervezet aktuális tevékenységének összepárosítása. Például felteszed az oldalra, hogy kellene plakátolásra tíz ember, és azok, akik éppen ráérnek, de mélyebb elköteleződést mondjuk nem vállalnának, ilyen praktikus ügyekben segíthetnek.

MN: Hasonlóan, mint a közösségi finanszírozást előmozdító weboldalakon?

VZS: Igen, sőt maga a közösségi finanszírozás is fontos lenne. Bár ez a funkció valószínűleg nem tud elindulni januárban, mert komoly jogi és technikai hátteret igényel, de sokat segítene, ha PayPalon keresztül vagy bankkártyás utalással a civil szervezetek különböző projektjeikre pénzt tudnának gyűjteni. Van egy további közösségi funkció, aminek a „bürokrácia-iránytű” munkanevet adtam. Ha valaki úgy érzi, hogy valamilyen jogtalanság érte egy állami szerv részéről, és végigcsinálja a jogérvényesítés procedúráját, akkor a tapasztalatait megoszthatja a közösséggel, hogy másoknak már egyszerűbb legyen. Mindig a kerékbilincs példáját hozom fel, mert megtörtént velem, hogy félreérthető forgalmi helyzetben jóhiszeműen parkoltam, és mégis megkaptam a büntetést. Két napomba került kideríteni, hogy milyen fellebbezési jogosítványaim vannak, milyen hivatalokhoz fordulhatok. Ha a hasonló esetek felkerülnének egy vonzó és izgalmas adatbázisba, az nagyban megkönnyítené az állampolgárok helyzetét. Az is fontos, hogy ha ezáltal megszaporodik a bejelentések és az ügyek száma, akkor egy idő után az önkormányzat energiát fordít arra, hogy a félreérthető forgalmi helyzetet megszüntesse. Azt lehetne megtanulni apró, kézzelfogható példákon keresztül, hogy a közösségi aktivitás először megkönnyíti az emberek életét, de idővel jó hatással van magára a rendszerre is.

MN: Egy korábbi interjúdban elmondtad, hogy az iwiw azért is volt fordulópont a magyar netes nyilvánosságban, mert az emberek itt már nem bújhattak az anonimitás mögé. Való igaz, hogy a közösségi oldalakon szofisztikáltabb a kommunikáció, mint teszem azt a chat.hu-n, de talán mégsem éri el azt a higgadtsági szintet, ami törvényjavaslatok meg­vitatásához szükséges lenne.

VZS: Egy kocsmában sem éri el, nem hiszem, hogy ez a netes közeg miatt van. Jó kérdés, hogy mondjuk 5000 ember tud-e normálisan szavazni ilyen kérdésekben. Ugyanakkor az iwiw-es időkből az a tapasztalatom, hogy a fórumokra meglehetősen kevés ember ír, tehát maga a hozzászólás jelentősen szűkíti az emberek körét. Aki ír, annak már van kialakult véleménye. Sokan lesznek viszont, akik nem szólnak hozzá, de követik a vitát, és szavaznak. Szóval van esély arra, hogy ez működjön, bár nem gondolom azt, hogy ez az egyetlen, mindent vivő megoldás. Érdemes esélyt adni neki, aztán meglátjuk. Pont az a jó egy saját fejlesztésű oldalban, hogy könnyen lehet alkalmazkodni az igényekhez. Nem kell népszavazást kiírni arról, hogy mi legyen a következő funkció, de ha valami nem megy, arról jönni fognak a visszajelzések.

MN: Milyen adatvédelmi lehetőségek lesznek az oldalon? Elképzelhető például, hogy a Facebookon sokan azért nem nyilvánítanak politikai véleményt, mert tudható, hogy a HR-esek megnézik az állásra jelentkezők adatlapját.

VZS: Én beszéltem már olyan HR-essel is, aki hányt ettől. Mindenki maga dönti el, hogy vállalja-e ennek a kockázatát, ezt nem az én tisztem kivédeni. Sok mindentől lehet félni, de ha állandóan félsz, akkor vagy elköltözöl külföldre, vagy szomorú életed lesz ahelyett, hogy tennél valamit egy boldogabb országért. Ez a társadalmon és az egyéneken múlik.

MN: Honnan lesz pénz az oldal fejlesztésére, illetve a remélhetőleg gombamód szaporodó civil szervezetek tevékenységére?

VZS: Van már egy alaprendszer, ez időben és pénzben is jelentős előnyt ad, emellett az elején nyilván nekem kell beleraknom a munkámat. Aztán ha elindul valami jól működő dolog, akkor lehet esély a társadalmi finanszírozására. Nem kell túl nagy pénzekben gondolkodni, nem kell 62 szervert vásárolni, ez nem egy Facebook- vagy iwiw-méretű oldal lesz. Talán támaszkodhatunk különböző külföldi alapítványokra is, sőt valószínűleg a kivándorolt magyarok is szívesen támogatnának itthon előremutató dolgokat. Bele kell vágni, aztán meglátjuk, lesz-e elegendő forrás a fenntartásra.

MN: Ha a civilek jogszabályokról fognak vitatkozni, vagy például te az optimális adórendszerről kezdesz el gondolkodni, akkor értelemszerűen felmerül majd egy csomó olyan kérdés – az állam mérete, az újraelosztás stb. –, ami nem lesz annyira ideológiák feletti, mint a netadó vagy a korrupció elutasítása. Nem félsz attól, hogy óhatatlanul komoly ellentétek alakulnak ki a táboron belül?

VZS: Egyetértek a felvetéssel, viszont jelenleg olyan nagyok a gondok, hogy anélkül is sokat tehetünk, hogy belemennénk ilyen ellentétekbe. Az például mindannyiunknak érdeke, hogy olyan adórendszer alakuljon ki, amely nem teszi az öngyilkossággal egyenértékűvé a vállalkozást. Idővel nyilván ebben az aktivistakörben is megjelennek az ideológiák, de ha eljutunk odáig, az már hatalmas eredmény lesz, hiszen azt fogja jelezni, hogy legalább a minimális elvárásoknak megfelelően működik az állam.

Neked ajánljuk

Szécsi Noémi: Nem és nem

  • Szécsi Noémi

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

Gépre kötve

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

A sötétség oldalvizein

  • Bacsadi Zsófia

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

  • Kálmán C. György

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

  • Soós Tamás

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

„Nem volt terv”

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.

Iskolajáték

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.

„Mint egy Molotov-koktél”

Nemrég magyarul is megjelent harmadik regénye, Az iskola Topekában lelkes fogadtatásra talált Amerikában. A New Yorkban élő íróval a város jövőjéről, a Trump-korszak gyökereiről és a költőket érő kínos kérdésekről is beszélgettünk.