Németh Szilárd csepeli fideszesekkel fotózkodott, de valaki lemaradt a képről

Belpol

Az utóbbi hónapok történéseinek fényében talán nem meglepő, hogy nem szerepel rajta az illető.

Ahogy azt korábban lapunk is több cikkben megírta, Németh Szilárd és Borbély Lénárd, Csepel korábbi és jelenlegi fideszes polgármestere, régi harcostársak között megromlott a viszony. A szintén e témában publikáló 24.hu cikke szerint ennek az az oka, hogy a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára továbbra is „főnökként” próbálta irányítani a kerület ügyeit, de Borbély egyre kevésbé fogadta el az utasításokat tőle. Ezért Németh olyannyira eltávolodott a „korábbi csepeli csapatától”, hogy mára lényegében megszűnt a kommunikáció a két oldal között, írta a portál. 

Erre ma Németh Szilárd képet posztolt a Facebookon, ahol csepeli önkormányzati képviselőkkel pózol a Kozma István Magyar Birkozó Akadémia (KIMBA) egyik festménye előtt. 

A képen a Fidesz helyi képviselői láthatók; arcról nehéz pontosan megállapítani, ki kicsoda, mivel mindenki maszkot visel, de a képen Czibulyáné Szonday Szilvia, Bercsik Károly, Zupkó János és Balogh Ernő meg van jelölve.

Németh Szilárd ezek szerint közeledik a „csepeli csapathoz”, viszont Borbély Lénárd nem szerepel a képen. 

A két fideszes erős ember rossz viszonya azért érdekes különösen, mert Németh a kerület egyik legnagyobb ingatlantulajdonosa lett még a múlt év végén, ugyanis az általa tulajdonolt KIMBA megvásárolta a Csepel SC Alapítványt, így több sporttelepet, illetve egy 12 ezer férőhelyes stadiont is. Borbély Lénárd még decemberben azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy az adásvétel az ő tudta nélkül történt, és nem ismeri Németh Szilárd terveit. Múlt héten a 24.hu-nak azt közölte a polgármester, hogy hiába küldtek kérdéseket az alapítványnak, nem kapott választ az önkormányzat. Márpedig a területre vonatkozóan 2020 végéig változtatási tilalom volt elrendelve, ami azt jelenti, hogy nem lehet értéknövelő beruházást megvalósítani az egyébként ramaty állapotban lévő sportkomplexumban. Borbély pedig a fejlesztések ismeretének hiányában nem tervezte ezt feloldani, hiszen korábban azért kampányolt (Németh Szilárddal együtt is), hogy csak sportcélú fejlesztés valósulhasson meg a területen. Amennyiben a felek nem békülnek ki és egyeznek meg, úgy csak akkor építhető be a terület, ha a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánítja.

Fideszes turné

Elképzelhető, hogy Németh Szilárd az utóbbi lehetőséggel számol, ugyanis az elmúlt hetekben több befolyásos kormányzati politikussal és egyéb állami vezető tisztségviselővel, polgármesterrel is egyeztetett. Így például

is találkozott. 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.