Interjú

"Számos fehér folt van ma is" – Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke

  • Hamvay Péter
  • 2014.03.09 17:30

Belpol

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága független, működése etikus, a kommunista hatalom működésére kíváncsi, nem a bűnösökre - mondja a szervezet elnöke.

Magyar Narancs: Nem állja ki a jogállamiság próbáját az önök "bizarr karakterű" testülete - ahogy a Társaság a Szabadságjogokért fogalmazott -, hiszen egyszerre kell tudományos igazságokat megállapítaniuk, büntetőeljárásokat kezdeményezniük, és megnevezniük a kommunista hatalom birtokosait.

Földváryné Kiss Réka: A törvény elsődleges feladatunkul a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárását szabta. Minden további tevékenységnek ebből, a kutatás eredményeiből kell következnie.

MN: Amikor meghatározzák, hogy ki minősül a kommunista hatalom gyakorlójának, a megnevezettek az alaptörvény szerint tűrni kötelesek, hogy személyes adataik nyilvánosságra kerüljenek - ez kimeríti a jogértelmezés fogalomkörét. Az pedig a jogállamiság szempontjából problematikus, hogy az önök állításait bíróságon sem lehet megtámadni.

FKR: A testület azért jött létre, hogy tisztázza, milyen szervezetek és kik voltak a hatalom birtokosai, kutatási eredményeit pedig a nyilvánosság elé vigye.

MN: Komolyan mondja, hogy 23 évvel a rendszerváltás után nem tudjuk, kik voltak a hatalom birtokosai, és hogy ezt a munkát egy új hivatalnak kell elvégeznie, nem a történészszakmának?

false

 

Fotó: MTI

FKR: A korábbi kutatások során számos fontos eredmény született, ugyanakkor a kérdést meg is fordíthatjuk: vajon 23 évvel a rendszerváltás után kijelenthetjük-e felelősséggel, hogy pontosan tudjuk, a különböző döntéshozói és végrehajtói szinteken kik voltak a hatalom birtokosai és miként gyakorolták a hatalmat? Számos fehér folt van ma is, nem tudjuk az egyes pártállami szervek hatásköri listáit, nem tudjuk, ki miért felelt. Bizonyára nem véletlen, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságához hasonló intézmények a térség minden államában működnek.

MN: Tehát bűnösöket akarnak felmutatni, amivel nincs is baj, de a társadalom részéről kétségtelenül meglévő igényt mindeddig nem sikerült kielégítenie egyetlen bizottságnak sem, pedig a sortűzbizottság óta volt néhány. Miért sikerülne önöknek?

FKR: A kérdést valóban nem sikerült eddig megnyugtatóan rendezni. Éppen ezért nem hiszem, hogy kivetnivaló lenne abban, hogy tovább szeretnénk mélyíteni az ismereteket. Értsék jól a feladatunkat: mi a kommunista hatalom struktúráit vizsgáljuk, és amennyiben kutatásaink során olyan adatokat találunk, amelyek felvetik a büntetőjogi felelősség lehetőségét, úgy a törvénynek megfelelően az ügyészséghez fogunk fordulni. Nem kreáljuk, hanem kutatjuk a koncepciós pereket.

MN: Nemcsak a bíróság előtt nem lehet számon kérni önöket, hanem a történészszakma is csak részben tudja ellenőrizni állításaikat, hiszen a többi történész elől elzárt iratanyaghoz is hozzájuthatnak.

FKR: A törvény valóban többletlehetőséggel ruházott fel bennünket, és ez felelősséget is jelent. Ezzel tisztában vagyunk. A törvény szerint betekinthetünk minősített adatokat tartalmazó dokumentumokba, és kezdeményezhetjük a minősítés felülvizsgálatát. Ugyanakkor a minősített adatokra vonatkozó szabályok ránk is érvényesek. Ilyet mi sem publikálhatunk. Eredményeink tehát minden kutató számára ellenőrizhetők lesznek. Nem a Marsról jövünk, és kilenc év múlva nem is oda távozunk, hanem vissza a történészszakmába. Ugyanazon történészi credo alapján dolgozunk, mint eddig, éppen úgy, mint a kollégáink.

MN: Nem tartja méltánytalannak ezt azokkal a történészekkel szemben, akik 24 éve kutatják ezt a területet? Felkérik esetleg Ungváry Krisztiánt, Rainer M. Jánost, Eörsi Lászlót vagy Varga Lászlót a közös munkára?

FKR: Együtt szeretnénk dolgozni a szakmával, hiszen eddig is használtuk egymás munkáit. Neveket még nem tudok mondani, de több főállású és megbízott kutatót szeretnénk foglalkoztatni. De azért a mi bizottságunk nem előzmény nélküli, számos történész kapott felhatalmazást az elmúlt években, hogy beletekintsen zárt iratokba,

MN: De ők - például a Kenedi-bizottság tagjai - egy-egy probléma tisztázására kaptak felhatalmazást, és nem kilenc évre.

FKR: Az eddigi bizottságok tagjai mind a szakma törvényei szerint jártak el, mi is így fogunk eljárni. Ehhez kérjük a bizalmat.

MN: Azt mondta, hogy a bizottság a pártpolitikából kiemeli a múlt rendszer vizsgálatát. Mások épp az ellenkezőjét állítják, hiszen egyetlen politikai párt akaratának köszönhetik létüket, ezért felmerülhet a gyanú, hogy a politika felől kérések érkeznek önökhöz.

FKR: Ez egy független testület, három tagját minősített kétharmaddal választotta meg a parlament, egy-egy tagot pedig az MTA elnöke és az igazságügyi miniszter delegált. Semmilyen befolyásnak nem vagyunk, nem lehetünk kitéve. Megbízatásunkat parlamenti ciklusokat átívelően kaptuk.

MN: A bizottság tagjai elsősorban az ötvenes évekkel, az 56 utáni megtorlásokkal foglalkoznak. Főleg perekkel, a büntetés-végrehajtással, egyházi kérdésekkel. Pedig a feladatuk, ha jól értem, inkább a késő Kádár-kor vizsgálata.

FKR: A bizottság kutatómunkája a kommunista diktatúra teljes, 1945 és 1990 közötti időszakára kiterjed. Eddigi tudományos munkája során minden tag elindult egy úton, s ez megfelelő alap a későbbi munkához. Ugyanakkor nem csak mi fogunk kutatni, a bizottság feladata, hogy összefogja a kutatómunkát.

MN: Hangsúlyozták, hogy ez nem ügynökbizottság, de a kérdés mégsem kerülhető meg, hiszen az ügynökügy főleg azért nincs megoldva, mert a történészek ma sem juthatnak hozzá a teljes iratanyaghoz. Gondolom, ezzel mint történész ön is szembesült. Nem kezdeményezi a bizottság elnökeként, hogy a szolgálatok adják át ezt az iratanyagot, illetve hogy ne támasszon a törvény a kutató számára szinte teljesíthetetlen feltételeket ahhoz, hogy valakiről kimondhassa, ügynök volt? Ez valóban áttörés volna.

FKR: Ha odajutunk, természetesen foglalkozunk ezzel a kérdéssel is. De nem a listázás a dolgunk, sőt pontosan tudjuk, mennyire félrevezető pusztán egy lista közzététele. Minket elsősorban a hatalom mechanizmusa érdekel. Az igazán fontos kérdések a struktúra működésével és az azt működtető emberekkel kapcsolatosak, és nem az ügynökök voltak ennek a rendszernek a legfőbb haszonélvezői és irányítói. A bizottságunk két hete jött létre, a közeljövőben vélhetően nem fogjuk tudni megoldani azt a kérdést, ami 24 éve a történészek körében is vitákat kavar.

MN: Én úgy látom, hogy inkább a politika akadályozta a kérdés rendezését, nem a történészek vitái. Önök nyomást gyakorolnak majd az iratátadás ügyében a hatalomra?

FKR: Várjunk ezzel egy kicsit.

MN: Mikor jön létre a hivatal, hogyan választja ki a főigazgatót, mennyi pénzük lesz?

FKR: Néhány hónapba beletelik a hivatal felállítása, még a megfelelő épületet is keressük. A hivatalt harmincfősre tervezzük, végső költségvetése egyeztetés alatt áll. A főigazgató személyét a törvény szerint az elnök nevezi ki, amit a bizottsággal együttműködésben fogok megtenni.

A Mester és tanítványai


Tavaly novemberben terjesztette a parlament elé Navracsics Tibor igazságügyi miniszter a Nemzeti Emlékezet Bizottság megalapításáról szóló törvényjavaslatot. Létrehívásáról az alaptörvény rendelkezik; tavaly még Boross Pétert emlegették leendő elnökként. Nem a lengyel testvérszervezethez hasonló monstrum lett, s nem is olvasztotta magába például az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárát - korábban sokan ettől tartottak. Elnökét és két tagját az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel, egy-egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevez ki. Megbízatásuk kilenc évre szól, és egyszer megújítható. Tag csak az lehet, aki 1972. február 14-e után született, azaz a III/III-as alosztály megszüntetését követően lett nagykorú. Az elnök államtitkári, a tagok helyettes államtitkári díjazásban részesülnének. A bizottság feladata együttműködni az ügyészséggel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetőinek felderítésében. Hatásköre kiterjed a hatalom birtokosai személyes adatainak közzétételére is. A bizottság tényállításai bíróságon nem támadhatók, tagjai nem felelősségre vonhatók az általuk közölt tény vagy vélemény miatt. A testület munkáját egy hivatal segíti, ahol nem dolgozhatnának olyanok, akik 1990 februárja előtt titkosszolgálati tevékenységet folytattak, a rendszerváltás előtt állami vezetők voltak.

Kivételezett helyzetben

Varga László szerint a bizottság célja egy jogi felelősségre vonási hullám elindítása. A történész-levéltáros kifogásolja, hogy olyan jogokat kap a bizottság, amilyenekkel az egész történészszakma nem rendelkezik. Rainer M. János történész szerint nem új intézetre vagy hivatalra lenne szükség, sokkal inkább a meglévő intézeteket kellene megerősíteni, és az iratátadásokról rendelkezni. Szerinte a múlt értelmezésének kisajátítása a cél, a tudományos konszenzus helyett adminisztratív eszközökkel konstruált egységes kép kialakítása, melynek legfőbb fogyasztója majd az egységesített oktatás lesz - mondta a történész. Ungváry Krisztián is bírálta a bizottság létrehívását, különösen a korhatári megszorítás miatt, de megállapította, hogy jó szakmai testület állt össze. Rainer M. ugyanakkor megjegyezte: a történészként értelmezhető tagok - Földváryné Kiss Réka, Ötvös István, Soós Viktor Attila és Bank Barbara - munkássága egy korszakhoz és egy viszonylag szűk területhez, az ötvenes évek pereihez kötődik elsősorban.

Földváryné Kiss Réka (1975) az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, történész-néprajzkutató. Főbb kutatási területei a protestáns egyházak háború utáni története, valamint az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások. Édesapjával együtt könyvet írt a Tóth Ilona-perről. Ötvös István (1972) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jelenkortörténet Tanszékén tanszékvezető, egyetemi docens, fontosabb publikációi az ötvenes évek katonai pereiről szólnak. Soós Viktor Attila (1979) kutatási területe elsősorban a kommunista rendszer egyházpolitikája. 2012-ben a Külügyminisztérium dokumentációs főosztályára került. Bank Barbara (1975) levéltáros-történészt az MTA elnöke delegálta a testületbe. Máthé Áron (1977) történész-szociológust az igazságügy-miniszter jelölte. Publikációs listája szerény, amelynek alapján a szakterülete nem körvonalazható.

A bizottság majd minden tagja kötődik M. Kiss Sándorhoz, aki 1997-től 2013-ig vezette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetét. A bizottság elnöke M. Kiss lánya és szerzőtársa. Soós Viktor Attilát, Ötvös Istvánt és Bank Barbarát egyaránt tanította, Banknak témavezetője, Ötvösnek kollégája is volt, Máthé Áron pályájára pedig a Terror Házát fenntartó alapítvány tisztségviselőjeként és a Pázmány doktori iskolájának tanáraként lehetett hatással.

M. Kiss az ELTE bölcsészkarán szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát 1967-ben. Az interneten hozzáférhető életrajzai gyakran a rendszerváltással indulnak. Szerzőtársa, Kahler Frigyes szerint az átkosban "folyamatos ütközésekbe került, nem véletlen, hogy munkássága a fiókban maradt 1990-ig". A Vitányi Iván vezette Népművelési Intézetben őt 1973 és 1990 között körülvevő munkatársai és főnökei kicsit másként emlékeznek. Andor Mihály szerint például "csak az maradt a fiókban, amit meg sem írt". Mindannyian megemlítik, hogy tagja volt az MSZMP-nek, de Tibori Tímea szerint végül eljutott a rendszer kritikájáig. Mások arra emlékeznek, hogy bátran hangoztatta véleményét. M. Kiss rendszerváltás előtt született legfontosabb műve a Magyar Diákok Szabadságfrontjának történetéről szóló kötet. Az antifasiszta ellenállás e szervezetének históriáját az egykori résztvevővel, akkori főnökével, Vitányi Ivánnal írta meg 1983-ban. Több társadalmi, politikai kérdés foglalkoztatta, de szisztematikus feltáró, kutató munkát alig végzett - emlékszik vissza Tibori Tímea. Írt a népi írókról, a két világháború közti baloldali művelődési mozgalmakról, Szárszóról, a munkásművelődésről, a Horthy-rendszer antielitjéről, de ezekből csak nem túl nagy hatású folyóiratcikkek lettek. A Kádár-kor üldözöttjeivel életútinterjúkat vett fel, de az a munka is abbamaradt. "M. Kiss Sándor a konzervatív történetírás egy markáns, a népi mozgalom történetszemléletéből kinőtt, tradicionális ágát képviseli - írja róla egy helyütt Rainer M. János. - Abszolút hagyományos eszközökkel dolgozó, pozitivista történészről van szó, aki ehhez a teljesen semleges metodikához erősen normatív etikai töltést rendel" - teszi hozzá. Mint pedagógust a tanítványai szeretik, munkára sarkallja őket, és képes volt maga körül felépíteni egy fiatal csapatot a Pázmányon.

Tudomány és politika között

A rendszerváltás nagy cezúra M. Kiss életében, és karrierje nem elsősorban tudományos területen ível fel: 1990-ben a Művelődésügyi Minisztérium kabinetirodájának osztályvezetője, majd 1991 és 1994 között a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület kormányfőtanácsosa volt. Tagja lett az Antall-kormány alatt létrejött történeti tényfeltáró bizottságnak, amely az 1956-os forradalom alatti sortüzek történetét próbálta feltárni, és előkészíteni az igazságtételt. Sokat szerepelt a televízióban, publikált a Magyar Nemzetben, az Új Magyarországban, a Magyar Fórumban. Menet közben az MDF-től sikerült áteveznie a Fideszhez. A Terror Házát létrehozó Közép- és kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja. Schmidt Máriával együtt ült a kommunista nyugdíjakat felülvizsgáló bizottságban 2013-ban, és ül jelenleg is az első világháborús emlékbizottságban. Nemrégiben a Bíró Zoltán-féle Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet igazgatóhelyetteseként tűnt fel.

Az 1943-as születésű M. Kiss kandidátusi fokozatát 1996-ban szerezte meg. Az MTMT 82 tudományos közleményét tartja számon, független idézettségi indexe 7, mindegyik hivatkozás a lányával közösen írt 2007-es Tóth Ilona-könyvére. Kinek a forradalma? címmel az erőszakszervezetek 56-os szerepéről írt, és sokat publikált az ötvenhatos sortüzekről. Legutóbb Salamon Konráddal és Raffay Ernővel közös kötete jelent meg Magyarország sorstragédiái a 20. században címmel.

Neked ajánljuk