Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Heller Ágnes filozófus életműve előtt

  • narancs.hu
  • 2019. július 31.

Belpol

Posztumusz díjjal ismerik el Németországban munkásságát.

A naumburgi központú Friedrich Nietzsche Alapítvány Heller Ágnes halála előtt hat héttel döntött úgy, hogy az idén neki adják át az elismerést. Kiemelték, hogy ő volt az egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodó.

A 15 ezer euróval (4,9 millió forint) járó Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjat 2015-ben alapították, a Szász-Anhalt tartományi kormány 1996 és 2012 között kiosztott Friedrich Nietzsche-díját váltották fel vele. Ez az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés, amelyet kizárólag esszéisztikus-filozófiai munkákért adományoznak.

A díj odaítéléséről Naumburg és a svájci Bázel önkormányzata, a svájci Elisabeth Jenny Alapítvány, a Friedrich Nietzsche Alapítvány és a szintén naumburgi központú Nietzsche Társaság képviselőiből álló zsűri dönt. Minden második évben adják ki, eddig Martin Walser világhírű német író és Wolfram Groddeck svájci irodalomtudós kapta meg.

A naumburgi alapítvány és társaság Friedrich Nietzsche 19. századi német filozófus életművével foglalkozik, működtet a többi között egy dokumentációs központot, amelynek gyűjtőköre a Nietzsche-recepció. Tevékenységük központja azért Naumburg, mert a filozófus ebben a szász-anhalti kisvárosban töltötte élete nagy részét, gyermek- és fiatalkorát, és utolsó éveit.

Heller Ágnes július 19-én, kilencvenéves korában hunyt el.

Heller Ágnessel a Magyar Narancs most májusban, 90 éves születésnapja előtt nem sokkal készített interjút. A filozófust akkor az MTA-ügyről, a május 26-i EP-választások tétjéről és a nacionalisták erősödéséről is kérdeztük.

Heller Ágnes: Orbánnak ilyen a természete, ösztönösen erre törekszik

A szélsőjobboldali nacionalisták győzelme óhatatlanul az EU felbomlásához, a nemzetek közötti háborúskodás kiújulásához vezetne - mondja a május végi EP-választások előtt Heller Ágnes. A filozófus az MTA-ügyről is különvéleményt fogalmaz meg. ( Interjúnk az EP-választás és az Akadémia tönkretételét célzó törvénytervezet megjelenése előtt, a Magyar Narancs 2019. május 9-i számában jelent meg.)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.