Novák Katalin szerint a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció sikere komoly felhatalmazást ad a kormánynak

  • narancs.hu
  • 2019. január 23.

Belpol

Hát persze.

Prioritási listát állítottak az emberek a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción, amelynek kérdőívét mintegy 1,4 millióan töltötték ki – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, egyetértés van a magyar emberek között abban, hogy a magyar gyerekek születésében látják a jövőt, és nem külső forrásokra szeretnének támaszkodni, ugyanis minden kérdésnél 90 százalék fölötti volt az igen válaszok aránya.
Ez komoly felhatalmazást ad a kormánynak – hangsúlyozta.

Novák Katalin nem először állítja párhuzamba családvédelemről szóló konzultáció eredményét a kormány migrációt elutasító hozzáállásval, de emlékezetes volt az a megnyilvánulása is, amikor arról beszélt, hogy szerinte ne vállaljanak gyereket egyedülálló nők.

A műsorben kitért arra is, hogy a legtámogatottabb a gyermekek biztonságáról szóló kérdés volt. Ez alapján jól látszik, hogy ebben a kérdésben az államnak komoly feladatai vannak. A fiatalok életkezdését szolgáló segítséget is fontos feladatként jelölték meg, ezért erre is javaslatokat készítenek –ismertette az államtitkár.

A konzultációban szereplő kérdéseket korábban blogszerzőnk, Szél Dávid szedte ízekre:

Mutass egy olyan embert, aki azért nemz, hogy legyen még nép a hazában!

Nem, bazmeg (bocs, hogy tegezlek), nekem a népességfogyáshoz semmi közöm. Mutass egy olyan embert, aki azért nemz, hogy legyen még nép a hazában. Egyébként meg olyan ellenséges itthon a hangulat, hogy tőletek menekül a fél ország, nem a bevándorlókkal van a baj, hanem azzal az ellenséges hangulattal, amit nyolc éve teremtetek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”