Novák Katalin hamarosan rendkívüli bejelentést tesz

  • narancs.hu
  • 2024. február 10.

Belpol

A köztársasági elnök megszakította katari útját és hazatért, hamarosan az M1-en tesz bejelentést. 

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Novák Katalin köztársasági elnök az M1-en, derül ki a közszolgálati csatorna híradásából. Mint ismert, óriási felháborodást keltett, hogy a közelmúltban kiderült: az államfő elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, akit korábban három év négy hónapos börtönbüntetésre ítéltek, amiért pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseket. 

Pénteken tüntetést tartottak a Sándor-palotánál, illetve szombat estére is szervez egy demonstrációt a Momentum, a DK pedig petícióit indított Novák lemondását illetően, melyet már 40 ezren írtak alá. A köztársasági elnök tanácsadói sorra lépnek vissza a megbizatásuktól, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, Bayer Zsolt kormánypárti publicista is magyarázatot vár Nováktól, Orbán Viktor pedig alkotmánymódosítást nyújtott be, hogy kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény esetény az elkövető kegyelmet ne kaphasson. Vagyis a politikai közössége is kihátrált az államfő mögül. 

Novák eddig annyit nyilatkozott, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.