Novák Katalin szerint egyenrangú viszonyuk van Orbán Viktorral

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 27.

Belpol

A köztársasági elnök a TV2-nek adott karácsonyi interjút. Az ukrajnai háború mellett arról is beszélt, hogyan egyezteti össze az államfői hivatást a családdal.

Az államfő a kijevi útjáról elmondta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hívta meg egy rendezvényre, aminek lényege az volt, hogy az afrikai országokban éhezők számára jusson el az ukrán gabona, és ezt Magyarország is támogathatta, úgy döntött, elfogadja azt. Az állította, hogy az ukrán vezetőkkel találkozva megragadta a lehetőséget arra, hogy a kárpátaljai magyarság, mint ukrajnai kisebbség helyzetéről is szóljon.

Novák Katalin a közösségi médiát kötelező elemnek tartja, a pedagógussztrájkkal kapcsolatban pedig mindössze egy Új Ember folyóiratban megjelent interjút bírt felemlegetni. Szerinte függetlenül minden európai uniós vagy egyéb forrástól és gazdasági nehézségtől, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a pedagógusok a nekik járó anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülhessenek Magyarországon – mondta az a személy, aki egyébként kérésük ellenére aláírta a tanárok sztrájkjogának megnyirbálásáról szóló törvényt.

A köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel való kapcsolatáról hangsúlyozta: egyenrangú, korrekt viszonyuk van, és örömét fejezte ki, hogy ma Magyarországon az ország két vezetője rendszeresen érdemben tud beszélni egymással.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”