Növekvőben a hepatitis C-járvány, de a kormány nem tesz semmit

Belpol

Három év alatt duplájára nőtt a hepatitis C-vírussal fertőzött budapesti drogfogyasztók száma az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tavaly áprilisban készült szűrése szerint. Az adatokról eddig nem lehetett tudni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) birtokába került adatok szerint 2011-ben tíz intravénás droghasználóból három élt hepatitis C-vírussal, ez a szám 2014-re már a duplájára nőtt. 2011-ben a budapesti injekciós drogfogyasztók 34,2 százaléka volt a vírussal fertőzött, a 2014-es adatok alapján ez 60,4 százalékra ugrott. Egy másik fontos adat a tűcseréken kiosztott steril tűk száma; ez 2011-ben 648 269 darab volt, 2014-ben már csak 435 817.

„Egyértelmű az összefüggés a szűrés számadatai és a dizájner drogok növekvő injektálása, illetve a steril tűk csökkenő hozzáférése között” – mondta a magyarnarancs.hu-nak Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője. Szerinte bár a szűrés adatai a 2009-10 környéki dizájnerdrog-robbanás eredményeként is értelmezhetők, jobban útját lehetett volna állni a járvány terjedésének, ha az olyan alacsony küszöbű ártalomcsökkentő szolgáltatások fejlesztésébe fektetett volna be az állam, mint a tűcsere, az utcai megkeresés, vagy a szűrések. „Az Alapvető Jogok Biztosa a Kék Pont tűcsere bezárása után arra kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a fővárosi polgármestert és a józsefvárosi polgármestert, hogy tegyenek összehangolt lépéseket a krízishelyzet javítására” – áll a TASZ sajtóközleményében. Ehhez képest nemcsak a kiadott steril tűk száma csökkent le, hanem a feladatokat ellátni képes és hivatott szolgáltatók száma is: a Kék Pont tavaly nyáron vonult ki a Józsefvárosból, néhány hónapja pedig a 13. kerület tűcseréje is kiszorult a Hollán Ernő utcából.

false

 

Fotó: MTI

A tűcserepontok bezárása megnehezíti az elkövetkező szűréseket is, az adatokban pedig ezentúl nehezen bízhatunk. „A 2014-es adatok azért torzak, mert azokat a tűcserék bezárása előtt mérték, azóta a helyzet jelentősen romlott. Ezek után pedig azért nem kapunk majd valós adatokat, mert a tűcserék megszűnésével a HIV és a hepatitis is láthatatlanná válik. Az OEK ugyanis ezeken keresztül érte el a klienseket” – mondta Sárosi. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2014-es éves jelentésének adatai szintén a tűcseréken és a drogambulanciákon keresztül elért droghasználók eredményein alapultak; ezek szerint 2012 és 2013 között majdnem tíz százalékkal nőtt a hepatitis C-vel fertőzöttek száma. Azóta viszont steril fecskendőből egyre kevesebb és kevesebb jut.

„Már jó ideje felhívtuk a figyelmet ezekre a növekvő számokra és tendenciára, most azonban, hogy tudjuk, még drasztikusabb a helyzet, sürgős lépésekre van szükség az ártalomcsökkentő programok támogatásában. Több százmillió forint kellene ahhoz, hogy minimális szinten ki lehessen elégíteni az ártalomcsökkentés igényeit, és ezzel meg lehessen fogni a járványt, de ennyi összesen nincsen ártalomcsökkentésre és prevencióra” – vázolta Sárosi Péter, aki szerint ilyen támogatási feltételek mellett képtelenek működni a szolgáltatók. Alapfinanszírozásuk ugyanis 6-7 millió forint évente, ami a szakmunkatársak bérére sem elegendő. Ezért nyújtották be tavaly augusztusban a minisztériumhoz sávos finanszírozási javaslatukat, melynek lényege, hogy a nagyobb forgalmat lebonyolító tűcserék több forrásból is gazdálkodhatnának. Erről azonban semmi hír, ahogy idén még arról sem született döntés, hogy az ún. „tűdepo-programra” szánt egyszeri éves támogatást – mely a tűcseréknél az év végén beálló tűhiányt hivatott enyhíteni – megítélik-e.

Az OEK a felmérést tavaly áprilisban készítette, a TASZ az eredményeket már tavaly augusztusban kikérte, válaszként azonban a régebbi szűrések eredményeit kapták meg. „Pedig tudomásom szerint ezt a jelentést tavaly szeptemberben elküldték az Emmibe. Ott viszont nem tettek komoly erőfeszítéseket sem a tűcserék megvédéséért, sem a járvány megállításáért, holott ez gyors reagálást követelt volna” – mondta Sárosi, aki megjegyezte: az OEK-szűrés adatait neki az OEK főigazgatója, Melles Márta is megerősítette.

Az ügyben megkerestük az OEK-et is, ahonnan telefonon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy inkább egy másik alkalommal érdeklődjünk, így kérdéseinket elküldtük e-mailben, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.