Az eredeti Fekete Doboz alapítói

Nyilatkozat

  • narancs.hu
  • 2012. március 25.

Belpol

Elhatárolódás a Pesty Fekete Doboztól. Nem az első.

Mi, az 1987-ben alapított Fekete Doboz alapító szerkesztői kijelentjük, hogy a Pesty Fekete Doboz néven működtetett üzleti vállalkozás a Legfelsőbb Bíróság 1992-ben hozott jogerős ítélete értelmében jogtalanul használja a Fekete Doboz nevet, ugyanebben az évben a Gazdasági Versenyhivatal is eltiltotta Pesty Lászlót a Fekete Doboz név használatától. Pesty e név alatt Alapítványunk 25 éve tartó céljaival és szellemével ellentétes, vállalhatatlan munkákat hoz nyilvánosságra, amely ellen határozottan tiltakozunk. Jó hírünk megsértése, nevünk bitorlása és rosszhiszemű használata miatt ismételten jogi úton fogjuk megvédeni a Fekete Doboz nevet.


Elbert Márta és Jávor István

az eredeti Fekete Doboz alapítói

Budapest, 2012. március 21.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.