Nyomás alatt

Múlt pénteki rádióinterjújában elnapolta az internetadó bevezetését Orbán Viktor. A tüntetők saját sikerükként értékelik a meghátrálást, de a hátterben más okok is vannak.

Az internetadó ötletét első pillanattól kezdve káosz és értetlenség vette körül. Az intézkedést Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be október 21-én, a jövő évi adótörvények részeként. Az NGM eredetileg a távközlési adóról szóló törvényt módosította volna úgy, hogy az eddig percalapú (2 forintos) külön­adóhoz hozzácsapja a minden megkezdett gigabájtnyi adatforgalmazás után fizetendő 150 forintos új terhet. De a terv oly előkészítetlen volt, hogy a minisztériumnak még a szélessávú internetforgalom nagyságrendjét sem sikerült belőnie. A portfolio.hu gyorsan kikombinálta, hogy akár 200 milliárd forinttal is elmérhette magát az eredetileg 20-25 mil­liárdos bevétellel kalkuláló minisztérium. Az internet gyermekei pedig seperc alatt kiszámolták, hogy egy átlagos felhasználó havi forgalmát akár 5–8 ezer forinttal is megdobhatja az új adó; egy közepes kaliberű letöltő pedig játszva összehozhat magának egy 25 ezres számlát a néhány ezres havidíj mellé. Mire szerdán Varga Mihály asztalhoz ült a szolgáltatókkal, a lázadás a levegőben lógott. A napokon át tartó bénultságot követően Rogán Antal frakcióvezető végül múlt hétfőn – az első tüntetést követő napon – nyújtotta be a felső korlátról szóló javaslatot, ami a fogyasztók terheit 700, a vállalati előfizetőkét 5000 forintban maximálta volna: a terhek nagyobb részét immár a szolgáltatókra lökve. A tiltakozókat ez sem győzte meg: kedden még többen gyűltek össze a József nádor téren. Mindeközben Orbán szabadságát töltötte Svájcban, az adónem megvédését pedig párttársaira bízta. Végül múlt pénteki rádióinterjújában a kormányfő visszavonta az internetadót. A vita „félrement”, az ő kormánya pedig nem kommunista, hogy szembe menjen a nép akaratával – indokolta a lépést.

Abban a kormányfő voltaképp igazat mondott, hogy meghallotta az adót ellenzők szavát. A Narancs információi azonban inkább azt valószínűsítik, hogy nem is az utca népe, mint a távközlési szektor felháborodása késztette meghátrálásra.

Mialatt a közvélemény azt találgatta, hogyan reagál a tüntetésekre a miniszterelnök, a háttérben már zajlottak az egyeztetések a távközlési piac főszereplői és a kormány között. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt szerda este fogadta a Deutsche Telekom (DT) Németországból Budapestre érkező és a Magyar Telekom helyi vezetőit.

 

Egymásra utalva

Az ilyen találkozók nem voltak ritkák az elmúlt kormányzati ciklus idején sem, de ennyire fagyos még sosem volt a hangulat. Az új adóval messze a DT-hez tartozó Magyar Telekomot (MT) érte volna a legnagyobb anyagi sérelem, ugyanis ez az egyetlen vállalat az országban, amely mind a vezetékes szélessávon, mind a mobil­hálózaton keresztül nyújt országos internetszolgáltatást, ráadásul mindkét szektorban messze piacvezetőnek számít. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, augusztusi gyorsjelentésének piaci becslése szerint 2,37 millió vezetékes szélessávú előfizetés él Magyarországon. Az MT aktuális negyedéves jelentése alapján közülük 876 ezer tartozik az MT lakossági és kisüzleti ügyfelei közé. További 12 ezer az MT-hez tartozó T-Sys­tems­szel szerződésben álló nagyvállalati és intézményi ügyfél. Ez összesen 37 százalékos piaci részesedést jelent. A mobilszélessáv piacán az MT és a T-Systems együttesen 1,84 millió ügyféllel rendelkezik, ami a szektor 45 százaléka.

A DT központjában nagy felháborodással fogadták az adó hírét, különösképpen azok után, hogy az elmúlt egy évben úgy tűnt, sikerül rendezni a német cég és a kormány kapcsolatát. 2010-ben, a távközlési különadó előzetes egyeztetések nélküli bevezetése után hosszú időre hűvössé vált a hangulat a két fél között. (A távközlési adó bevezetéséről lásd: Milliárdos percdíjak, Magyar Narancs, 2011. április 7.) A 2010 és 2012 között kivetett válságadó, a 2012  nyarán bevezetett percalapú telefonadó, illetve a 2013 januárjától élő közműadó az elmúlt években rendre évi 30 milliárdos nagyságrendű pluszterhet jelentett az MT-nek, ami az elmúlt négy évben elvitte a cég éves nyereségének felét. Úgy tudjuk, a cég belső kalkulációi szerint az új adó majdnem tovább felezte volna a nyereséget: a Krisztina körúton hozzávetőleg 12–14 milliárdos újabb teherrel számoltak. Az adó néhány milliárdot kivett volna a nagyjából egymillió mobilügyféllel szerződésben álló Vodafone kasszájából is. A portfolio.hu cikke alapján ugyanakkor elterjedt, hogy a Telenor eredetileg kikerülhetett volna az adókiterjesztés hatálya alól. A törvény eredeti szövege szerint ugyanis a netadó a szolgáltatók számára a társasági nyereségadóból levonható lett volna, és mivel a Vodafone évek óta veszteséges, az MT társaságiadó-fizetési kötelezettsége pedig a magas beruházási rátája miatt nagyon kicsi, ez a kitétel egyedül a nyereséges Telenornak lehetett volna kedvező. A norvég tulajdonú cég vezetői egyértel­műen tagadták, hogy közük lett volna a törvényhez, és konkurenseikkel együtt kiálltak az adó ellen.

Akárhogy is, a legnagyobb vesztesnek egyértelműen az MT látszott, amely az elmúlt két évben már osztalékot sem fizetett a részvényeseinek. A válságadók és a későbbi távközlési adó miatt az MT új beruházásokra szánt évi összege stagnál. De a terheket megérezték a fogyasztók is: azok kivetése megállította a távközlési árindex majd’ két évtizede tartó csökkenését. Csakhogy a DT húsz év alatt legkevesebb 1600 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg Magyarországon, és hosszú távra rendezkedett be. Egy ilyen mammutcég számára a távozás nyilván nem jó választás. Ezért Bonnban hajlandók voltak lenyelni az évi 30 milliárdos pirulákat, ha egyéb veszedelmek nem fenyegetik távlati céljaikat.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem is fenyegetik. Az MT tavaly ősszel megállapodott a médiahatósággal az általa használt frekvenciák meghosszabbításáról, idén ősszel pedig sikerrel szerepelt az NMHH által kiírt új frekvenciatendereken is. (Erről lásd Teljes sávszélességgel c. keretes írásunkat.) De békepipára csak az idei feb­ruári megállapodáskor gyújtottak a felek. Akkor több hónapi alkudozás után a kormány partnerségi megállapodást írt alá az MT-vel. Az ügylet fontosságát mutatja, hogy magyar oldalról maga Orbán, német részről pedig a DT első embere, Timotheus Höttges szignálta a szerződéseket.

A megállapodásra azért volt szükség, mert az Európai Digitális Menetrend keretében Magyarország írásba adta, hogy 2020-ig lehetőség szerint minden háztartás számára lehetővé teszi a szélessávú – legalább 30 Mbit/mp sebességű – internetes hozzáférést. Az unió az egyes térségek fejlettségi szintjétől függően támogatja a beruházásokat, hozzájárulása pedig elérheti a teljes ráfordítás 50 százalékát. Infrastrukturális kapacitásait tekintve egy ilyen projekt teljes körű kivitelezésére Magyarországon leginkább az MT alkalmas, így a felek erősen egymásra vannak utalva a projekt tervezése és megvalósítása során.

A megállapodást követően miniszterelnökségi forrásokra hivatkozva a portfolio.hu arról írt, hogy az MT 1 milliárd eurós (mintegy 308 milliárd forintos) beruházás megvalósítását vállalta 2018-ig, amihez a kormány 80 milliárd forint önerőt tesz hozzá. Az unió hozzájárulását is beleszámolva tehát ideális esetben akár 2 mil­liárd euró „külső”, nem a magyar költségvetésből származó pénz érkezhetne a magyar távközlés fejlesztésére. Aligha véletlen, hogy sajtótájékoztatóján a magyar kormányfő hosszasan méltatta a német céget, amely „140 milliárd forintnyi adót fizet évente, ezzel az egyik legnagyobb adófizető Magyarországon. A Telekom-csoport 12 ezer embert foglalkoztat Magyarországon és további 100 ezer alkalmazott dolgozik a beszállí­tóinál.” Höttges sem rejtette véka alá elégedettségét, de azért oda is szúrt egyet, amikor azt mondta, hogy „az elmúlt években a Telekom-csoportnál azt éreztük, hogy a környezet nem volt annyira befektetőbarát, de különösképpen az Orbán Viktorral folytatott mai beszélgetésem győzött meg arról, hogy új energiával megerősödött partnerség felé tekinthetünk”.

 

Teli pohár

A tárgyalásokat a kormány részéről Lázár János jobbkeze, Sonkodi Balázs vezette, aki az ügylet nyélbe ütésekor még csak Lázár tanácsadója volt; ma már a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára. Az MT sokáig törekedett a békés kapcsolat fenntartására és június elején feltehetően ennek a politikai lavírozásnak esett áldozatául az MT-hez tartozó origo.hu főszerkesztője, Sáling Gergő is. A DT-nél azonban úgy érezték, hogy az inter­netadóval a kompromisszumos megoldások ideje lejárt.
A Narancs információi szerint a német küldöttség ultimátummal a zsebében érkezett, és nem volt hajlandó egyezkedni az internet­adóról. A magyar vezetőkkel kiegészülő delegáció az adó komplett elvetését kérte – és elhangzott, hogy ha erre nem kerül sor, a két fél közötti stratégiai megállapodás semmissé válhat. Ezzel nemcsak a DT egymilliárd eurója ugrik, de az unió által belengetett másik milliárd is veszélybe kerül. Az MT kommunikációs igazgatósága kérdésünkre elismerte: volt találkozó a kormányzat és az MT felső vezetése között, de közölték azt is, az ott elhangzottak nem nyilvánosak. Az érdes hangot egyébként már előrevetítette Christoph Mattheisen, az MT amerikai–magyar vezérigazgatójának egy nappal korábban, a portfolio.hu-nak adott interjúja, ahol a cégvezető azt mondta: „Ebben a kérdésben határozott az álláspontunk. Bármilyen formában elutasítjuk az internet megadóztatását.”

Az iparág szereplői közül emellett többen hangsúlyozzák: noha személyes egyeztetésekre nem volt idő, sokat számított az érintett piaci szereplők egységes fellépése. A nagy szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyez­tető Tanács már az ötlet felmerülésének másnapján tiltakozott, múlt kedden az informatikai cégek vezetői pedig levélben fordultak Lázár Jánoshoz, Varga Mihály nemzetgazdasági és Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez, valamint Rogán Antal gazdasági bizottsági elnökhöz, hogy tegyenek meg mindent az adó eltörléséért. A levelet Mattheisen mellett alá­írta Chris­topher Laska, a Telenor és Diego Massidda, a Vodafone vezérigazgatója, valamint Severina Pascu, a UPC ügyvezető igazgatója is. Hasonló összefogás nem valósult meg a távközlési adó kivetésekor – emelték ki piaci beszélgetőpartnereink. Orbán végső döntésében emellett bizonyára volt szerepe az országos tüntetéseknek, a budapesti civilek erődemonstrációjának is. Politikai források szerint csütörtökön a Fidesz első vonalas politikusai telefonon győzködték a miniszterelnököt, hogy vonja vissza a javaslatot – Orbán pedig végül az infoszektor nyomására és tanácsadóira együttesen hallgatva döntött.

Egyelőre csak találgatni lehet, vajon merre akar kanyarodni a kormányfő a nemzeti konzultáció ötletével. Vajon miért az állampol­gároknál kíván érdeklődni arról, hova tűnik az interneten keletkező „extraprofit” – erről ugyanis jelentős irodalom áll rendelkezésre. A digitális hirdetési piac legtőke­erősebb szereplői – mint a Google vagy a Facebook – például „extraprofitjukhoz” mérten igen kevés adót fizetnek Magyarországon, miközben a szolgáltatókkal ellentétben minimális munkaerőt foglalkoztatnak az országban. Ennek fő oka az, hogy a hagyományos adózási szabályozás egyik fontos kritériuma a fizikai jelenlét, ezek a cégek pedig telephelyeik szerint nem itt adóilletékesek. A globális szereplők megadóztatása komolyabb jogi felkészültséget, nemzetközi egyeztetést és hosszú alkufolyamatot igényelne, aminél egyszerűbb a helyi cégeket megcsapolni. Pedig érdemes volna foglalkozni a kérdéssel. A magyar online hirdetői piac ma nagyjából 40 milliárd forint forgalmat bonyolít, és évente milliárdokkal nő: ám ma már az éves növekmények közel 80 százaléka e globális szereplőknél landol.

S vajon milyen válaszra számít a miniszterelnök az állampolgároktól, amikor a szabályozással összefüggésben azt kérdi majd tőlük: „mit lehessen csinálni az interneten, és mit nem”. Ez ugyanis arra enged következtetni: a kormányfő nem hallotta meg a tiltakozók üzenetét, nem érti az internet szellemiségét, és nem tágít annak szabályozásától. Akármilyen politikai felhatalmazásra hivatkozik is majd, az internet használói a korlátozásokat aligha fogják elfogadni. Ha pedig így lesz, jövőre újabb tüntetések jöhetnek.

Teljes sávszélességgel

Tavaly szeptemberben az MT bejelentette, hogy az 1800 MHz-es és 900 MHz-es frekvenciasávra való jogosultságáról szóló, lejáró szerződéseit 2022-ig meghosszabbította. Ezért a német cég összesen 34 milliárd forintot fizetett az államnak, igaz, egyben jelentősen csökkenteni tudta az éves frekvenciahasználati díjakat, az ún. sávdíjakat.

Az MT az NMHH idén májusban kiírt frekvenciapályázatain is jól szerepelt, ahol a megpályázható tendercsomagok jelentős része az ún. digitális hozadék sávok kiosztását érintette. A digitális technoló­giák és kódolások alkalmazásával egyre több, más célra is hasznosítható frekvenciaspektrum szabadul fel a műsorszórásra használt sávokban – ezeket hívja a szakzsargon digitális hozadék sávoknak. Értékesek, mert – mivel az 1 GHz alatti tartományban vannak – nagy területet képesek ellátni és a hálózati kiépítési költségük is viszonylag alacsonyabb. Az MT három frekvenciacsomag 2034-ig tartó jogosultságáért összesen 58,65 milliárd forint kifizetését vállalta azzal együtt, hogy 2015 végére 93 százalékos kültéri lefedettséget biztosító 4G hálózatot épít ki. Hasonló vállalások mellett a Telenor 31,72, a Vodafone pedig 27,22 milliárd forint értékű frekvenciacsomagra nyert jogosultságot a következő húsz évre.

A távközlési piac értői szerint ezek a monumentális üzletek többé-kevésbé papírformának tekinthe­tőek, ugyanis az NMHH épp úgy rá van utalva a kevés számú nagy piaci szereplőre, mint fordítva. Nem véletlen, hogy a most kiírt frekvenciatenderen minden pályázó nyert – ez egy szűk piac, ahol csak néhány vállalat tudja teljesíteni a technikai feltételeket és évekre előre vállalni a tízmilliárdos nagyságrendű fejlesztéseket. A piac ismerői szerint az árak reálisnak, de inkább némelyest magasnak mondhatóak; erről árulkodik, hogy a minimálisként előírt 104 milliárd forint licencdíjnál többet, jó 130 milliárdot kaszál a szerződésekkel az állam. Ezenfelül a szolgáltatók sávdíj megfizetésére is kötelesek. Ezek közül értelemszerűen a legértékesebb csomagot elnyerő MT fizet a legtöbbet: a következő 20 évben havi 270 millió forintot kell ilyen címen átutalnia a médiahatósághoz. Ennek összesített mai jelenértéke 36,8 milliárd forint.

 

Orbán Viktor elemez

Orbán Viktor még pénteki rádióinterjújában is hosszan fejtegette, mi lett volna a kormányzat eredeti szándéka, amit a magyarok végül félreértettek. Főként arról beszélt, hogy mivel az internetet egyre inkább használjuk távközlési célokra, logikus, hogy erre a szférára is valamilyen módon ki kell terjeszteni a távközlési adót. Kétségtelen, hogy szélsebesen terjednek az olyan IP-alapú kommunikációs formák, mint a Viber, a WhatsApp, a Skype, vagy akár a hagyományos chatprogramok. Ám Magyarországon ez a forgalombővülés egyelőre nem a meglévő mobil és vezetékes forgalom rovására, hanem azzal párhuzamosan zajlik. De még ha ez is lenne a tendencia, akkor sem logikus emiatt a szolgáltatókat forgalomarányosan megadóztatni.

Az NMHH egységes hírközlés-, média- és mozgókép-statisztikai adatbázisának számai is árnyalják a kormányfő állítását. A távbeszélő szolgáltatásokon – vezetékes vonalakon – keresztül lebeszélt percek száma a mobilok piacra lépése óta felére esett vissza. De ez a szám 2010 és az IP-alapú kommunikációs eszközök gyors terjedése óta mégis stabilnak mondható; évi 5 milliárd perc körül mozog. A mobiltelefonálással eltöltött percek száma a piac 1998-as nyitása óta eddig minden évben növekedett; az elmúlt években is, amikor pedig már a fogyasztók rendelkezésére álltak az alternatív hang- és szövegátviteli formák. 2010-ben még „csak” 17,463 milliárd percet beszéltünk mobilon, ez a szám évről évre növekedve tavaly 18,310 milliárdig kúszott fel. Az MT által percek alapján fizetendő (2 forintos) különadó növekedése is ezt a tendenciát mutatja. Míg tavaly a telekomcég ezen a címen 23,9 milliárdot volt kénytelen befizetni, addig az idei első félévben 12,9 milliárd forintnál jár; a végösszeg a becslések szerint elérheti a 28 milliárdot.