Ókovács Szilveszter kirúgta Kesselyák Gergelyt

  • narancs.hu
  • 2023. június 8.

Belpol

Kesselyák volt az egyik, akit a szakmai bizottság a dalszínház élére javasolt. Miután Ókovács maradt a főigazgató, kitette a szűrét. 

Koncepcióváltásra hivatkozva azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely határozatlan idejű első karmesteri szerződését Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház régi-új főigazgatója – írja az Index.

Erre egy 2023. június 7-i elbeszélgetésen került sor. Kesselyák Gergely pályázott az Operaház főigazgatói posztjára: a szakmai bizottság egyhangú szavazattal őt javasolta a dalszínház élére, Csák János kulturális és innovációs miniszter azonban Ókovács Szilvesztert hagyta meg a pozíciójában.

Április végén a Narancs.hu is beszámolt róla, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázata célegyenesbe érkezett: Kesselyák Gergely, Miklósa Erika és Vadász Dániel az a három jelölt, akit a bizottság javasol. A 11 jelölt bizottsági meghallgatására április 26-27-én került sor. Kesselyák Gergely karmester kapta a maximális kilenc pontot, Miklósa Erika operaénekes is meggyőző volt, Vadász Dániel egykori énekes, jogász és kulturális menedzser, a Co-Opera független operatársulat ügyvezető igazgatója kifejezetten jól szerepelt. (A pályázókról részletesebben korábbi cikkünkben írtunk. Januári lapszámunkban pedig az Ókovács-éra mérlegéről lehetett olvasni.)

Aztán május végén kiderült, hogy az utolsó pillanatra időzített bejelentéssel pénteken újabb öt évre a jelenleg is regnáló Ókovács Szilvesztert nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójának Csák János miniszter. Ókovács Szilveszter maradhat a posztján, két okból is kelthet némi meglepetést: az egyik, hogy az őszi pályázati fordulót a túl kevés, szám szerint hét jelöltre hivatkozva megismételték, ami azt sugallta, hogy Csák János változást akar. A másik az, hogy a szakmai bizottság a pályázók közül nem Ókovács Szilvesztert, Kesselyákot, Miklósát és Vadászt javasolta a tisztségre. 

Az Index emlékeztet, Kesselyák Gergely Ókovács Szilveszter újraválasztása után gratulált a régi-új főigazgatónak. Ókovács a bejelentést követően azt mondta a portál Kibeszélő extra című műsorában, hogy „mindenkivel lesz közös munka, nincs senki kitiltva az Operaházból”. Majd pár nappal kirúgta Kesselyák Gergely karmestert, miután olyan mértékben lecsökkentette az előadásai számát, hogy már nem nevezte indokoltnak a státuszát. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.