Orbán Viktor szerint Heisler András tehet az ellenzék antiszemita jelöltjéről

  • narancs.hu
  • 2020. október 14.

Belpol

Mindezt a kormányfőhöz közeli forrásokra alapozva állítja a kormányhoz közeli Mandiner

Mint ismert, szoros versenyben Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben tartott időközi országgyűlési választást. A 45,5 százalék körüli részvétellel zajló választáson a kormánypárti jelölt Koncz Zsófia 50,87 százalékot szerzett, míg a jobbikos, de a választáson a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd közös jelöltjeként szereplő Bíró László 45,9 százalékot kapott.

A voksolás tétje elvileg a parlamenti kétharmad volt, ám a kormányoldal alkotmányozó többségét nem fenyegette igazi veszély. A kampány mégis végig kiélezett volt, karaktergyilgossággal, lejáratással, túlköltekezéssel és kemény politikai adok-kapokkal telt a voksolást megelőző időszak.

De úgy tűnik, az időközi választás keltette hullámok továbbra sem csillapodnak. Mint megírtuk, Hadházy Ákos független képviselő a Facebookon értékelte az eredményt, és úgy fogalmazott: „Ha Bíró nyert volna, nem csak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét.” Illetve azt is írta, hogy „Bíró László nem volt jó jelölt, az viszont nem az ő hibája, hogy nem találtak a helyére mást: az ellenzéki pártok nagyon komoly szervezeti problémákkal küzdenek, egyszerűen nincs elegendő jó jelöltjük mind a 106 választókerületbe. Az összefogás egyszerűen semmit sem ér, ha nincs szervezettség, például nincs elég aktivista.”

Arról szintén beszámoltunk, hogy az ellenzéki pártok közös nyilatkozatban szóltak vissza Hadházynak. „Természetesnek tartjuk, hogy egy sokszínű ellenzék köreiben akadnak viták, nézeteltérések, félreértések. Különösen igaz ez most, amikor hitet tettünk egy közös program, egy közös ajánlat mellett abból a célból, hogy leváltásuk az embertelenség és az aljasság semmitől sem visszariadó kormányát. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos az is, hogy az amúgy is feszültséggel túlterhelt közéletet ne mérgezzék félinformációkból, tájékozatlanságból, tévedésből fakadó burkolt gyanúsítgatások, amelyek igazságtartalmát nincs módunk vizsgálni” – állt a közleményükben.

Az ellenzéki pártok közös közleményben utasítják vissza Hadházy Ákos kijelentéseit

Szerintük a rendelkezésre álló információk alapján nem állják meg a helyüket azok az állítások, amiket Hadházy Ákos tett Bíró László szerepvállalása kapcsán. "Természetesnek tartjuk, hogy egy sokszínű ellenzék köreiben akadnak viták, nézeteltérések, félreértések. Különösen igaz ez most, amikor hitet tettünk egy közös program, egy közös ajánlat mellett abból a célból, hogy leváltásuk az embertelenség és az aljasság semmitől sem visszariadó kormányát.

Ezek után szerda reggel a Mandiner jelentetett meg egy cikket, amiben az áll, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyesen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökét, Heisler Andrást tartja felelősnek azért, hogy – mint a cikk fogalmaz – „a baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi parlamenti választáson”. Orbán továbbá „gyengének és határozatlannak tartja a Mazsihisz elnökének Bíró-ügyben tanúsított fellépését”. Heisler ugyanis még augusztusban, Bíró jelöltté válásakor, szintén a KESMA-tag hetilap kérdésére úgy fogalmazott: a Mazsihisz „bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást egyaránt elítél teljesen függetlenül attól, melyik politikai csoportosuláshoz tartozik az, aki ilyeneket mond. Ha Bíró László ilyen kijelentéseket tett, akkor természetesen az ő kijelentéseit is. Ahogy a frissen kitüntetett Raffay Ernő történész hosszú, nyílt zsidózását is, amely egy most előkerült felvételen hallható”.

Raffay említésére nem reagált a kormányfő, legalábbis a Mandiner forrásai arról nem számoltak be, ugyanakkor azt jelezték, hogy mivel a Mazsihisz ilyen „általánosító megfogalmazással igyekezett relativizálni Bíró kijelentéseit, ez könnyen megingathatja a szervezet „hitelességét a kérdésben”.

Egyelőre sem a Mazsihisz, sem Heisler András nem reagált hivatalosan a Mandiner értesülésére.

Frissítés: a Mazsihisz elnöke közleményben reagált a Mandiner-cikk állításaira

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.